Ceruzanyomok január – Tíz Év!

Az ember azt gondolná, hogy tíz év nagyon sok, mégis, most visszanézve pokoli gyorsan elszaladt. Bár nem haszontalanul.
Biztos mindenkinek más fontos, én úgy érzem sokat tanultam és valahogy mégsem. Nem vagyok benne biztos, hogy mindent tudok, ami kell ahhoz hogy jó író lehessen belőlem. Persze többet kéne gyakoroljak, az biztos.


Meg rá kellett jönnöm, hogy nálam fordítva van bekötve valami. Más logika szerint építem fel a mondataimat, amitől rendszeresen kiborulnak mások én meg nem értem mi a baj. Valószínüleg az lehet a gond, hogy világ életemben utáltam a nyelvtant. Már akkor is jobban érdekelt az, hogy a fantáziámban életre kelő történeteket járjam be, mintsem lekössem magam ostobána tűnő szabályok bebiflázásával.
De rengeteg mindent tanultam azért.
Részt vettem egy Kreatív jobb agyféltekés írós kurzuson. Szerintem sok érdekeset mondtak, ugyanazt mint a Könyvmolyképzőnél csak más szempontok szerint. A kétnapos kurzus klassz volt, sokat és felszabadultan nevettünk és írtunk.
Még van pár történetem abból a korszakból, amit be kéne fejezni.
Végigjártam majdnem minden kurzusát a Könyvmolyképző kiadónak is – már csak a YA kurzus maradt ki, de azt is fontolgatom. Sok érdekes és fontos információt kaptam, élményekkel lettem gazdagabb és ami még fontosabb, Tőlük származik az egyik legjobb dolog az életemben, az Apolló Tintafoltjai Írókör.

Az írókörrel sokszorosára nőtt a kötelezettségeim száma, új dolgokat kellett megtanulnom mellettük és értük. Mégis ez zavar a legkevésbé, mert lettek igaz barátaim a csoportból, akiknek bármit meg merek mutatni, hisz ugyanolyan cipőben járunk. Szerintem ez nagyon fontos. A csoport tagjai közül többen publikáló írók lettek időközben, én pedig valahol elvesztettem az írás örömét. Egy időre beszippantott a munkahely és a kötelezettségek kavalkádja, elvéve minden örömet abból, amit eddig csináltam. Reménytelenné váltam és komolyan megfordult a fejemben a feladás gondolata is.
Persze nem adtam fel, idén lesz harmadik éve, hogy megszervezem az írótábort, és negyedik, hogy részt veszek rajta. Szerintem remek programokon vehettem részt és csodás napokat töltöttem írók között. Olyan emberek társaságában akik hasonló “hobbival” rendelkeznek mint én. Ugyanolyan szenvedéllyel merülnek el a betűvetés világában mint én.

Oh, majd el felejtettem. Részt vettem a Magyar Irodalmi Ház egyik Írótanfolyamán. Nos, érdekes volt, mert nem említettem nekik azt hogy máshol tanultam már, mert hasonló elbánásban óhajtottam részesülni, mint a többi “utcáról beesett” diák. Ez is három napos volt és remekül szórakoztam. Az előadó egy igen vicces figura volt és az önmarketingje…. Hát igen. Az ment neki. De nem bántam meg. Jó emberekkel ismerkedtem meg.
Összegezve valóban sokat tanultam, de sok fájdalom is ért. Többször elbuktam pályázatokon, ahol nem is az fájt hogy elbuktam, hanem az hogy majdnem sikerült, épp csak nem fértem bele az adott novellás kötetbe. Mert ezek szerint mégsem tudok eleget, mert vannak nálam jobbak. Ez mindig borzasztóan lehangol. Vajon mégsem szeretik a történeteim? Vagy ez az egész merő időpocsékolás? Azt hiszem kicsit szem elől tévesztettem a célom. Elfelejtettem milyen élvezet is kitalálni a történeteket, végigjárni a kalandokat a szereplőkkel, sírni, nevetni és szerelmesnek lenni velük. Csak a szabályoknak és elvárásoknak megfelelő történeteket akarta kreálni, amit mint a homok kifolyt a kezemből. Nem élveztem az írást.

Karácsony környékén elég sok lett a szabad időm, mivel idén magányosan ünnepeltem és rá kellett ébrednem, hogy talán mégsem merő időpocsékolás. Csak többet kellene gyakoroljak. hisz tavaly megnyertem egy pályázatot – bár ebből sem lett hivatalos megjelenés – de az nagy ösztönző erő volt, hogy valamit mégis elértem. Az utolsó hónapjaimban pedig összehoztam ezt az oldalt, ami lehetőség szerint igyekszem jól működtetni.
Ha belegondolok hogy anno csak azért vágtam bele a tanulásba, mert jobban akartam írni, azt mondhatom sok minden változott bennem.
Az idei év egy új évtizedé és remélem sikerül hogy a tanulás után most már az írásé legyen a főszerep.

Akik szintén írtak a témára:

*Tintacseppek*

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

5 hozzászólás

  1. Tíz év mégiscsak tíz év és örülök, hogy nem érezted teljesen feleslegesnek az eddig tanultakat. 🙂 Ne feledd, sokat fejlődtél, sok mindent megértettél és ezek láthatatlanul fognak beleolvadni a szövegbe.
    Remélem az elkövetkező tíz év is hasonló tapasztalokkal lesz tele! 😉

    • Igazából attól félek, hogy mindez csak elveszik és hiába küzdöttem, nem haladok sehova. Nem könnyű egy ekkora csoport részének lenni, mert mindig magasabbra teszik előttem a lécet, félek hogy nem tudom megugrani, mert nem elég jó amit írók.

  2. Visszajelzés:Ceruzanyomok - '20 január - Évtizedösszefoglaló - Tintaszerkezetek

  3. Visszajelzés:Ceruzanyomok – ’20 május-június – Írós blokkok és leküzdésük 2. - Tintaszerkezetek

  4. Visszajelzés:Ceruzanyomok #3 – Tíz év nyomában – Tintacseppek

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük