Már a fülszöveg elcsábított, alig vártam, hogy elolvashassam.
Meg kell hagynom, hogy sötét árnyalata ellenére nagyon megfogott ez a borító. Számomra van benne valami titokzatos és mágikus. Amikor a borítótervező pályázat ment nagyon reméltem, hogy ez a borító tetszeni fog Katona Ildikónak és megengedi, hogy ilyen csodálatos borítást kaphasson ez a remek történet.
Szerintem szerencsés választás volt ez a borító.
Volt még egy-két igazán szép terv, amit érdemes volt megnézni, de ez volt a kedvencem.
A történet egy izgalmas világban játszodik, ahol nagy a szakadék a levert lázadók és az urlakodói réteg közt. Olyan nagy, hogy egy mágia védi az utóbbiakat.
Négy izgalmas, fiatal karakter csetlését-botlását követhetjük végig. Nekem tetszettek az alapkarakterek, valószínűleg fognak még fejlődni a történet folytatásában, most inkább a helyzetüket és kicsit önmagukat ismerhettük meg. De nem kaptunk teljes képet róluk.
Van egy hercegnőnk, akinek esze ágában sincs hercegnőként élni és a legkevésbé sem vágyik a koronára. Inkább lenne szabad. Nem buta lány, de az elején még nincs meg benne az a tűz, ami képes kimozdítani a holtpontjáról. Ellenkezik a sorsával de erőtlen.
Aztán van még egy hercegnőnk, aki idősebb az előzőnél, lévén a nővére Ene hercegnőnek. Mena az Istenek kiválaszttotja, Volur. Nem vágyik arra amire a sors rendelte, Ő a hugicája életére vágyik. Irigykedik rá.
Ray a pokolból indul. Ketrecharcos és még annyi sem. Minden amit tesz Tuiiért teszi, a húgáért. A véletlennek és a dühének köszönheti hogy egy más útra terelődik, mint amerre a Sors sodorta volna.
Kein igazi nagyvilági életet él a mocsokban is. Hajszolja az izgalmakat és az élvezeteket. Mintha semmi sem számítana többé. Kiégett olcsó sármőr. Amíg útja nem keresztezi a többiekét
Hogy milyen útra vagyunk kijelölve nem látszik, amíg el nem indulunk rajta. Még a két fiú nem is tudja, hogy Sorsa változik, máris új útra sodorták őket az események, úgy hogy tehetetlenek voltak az eseményekkel szemben, ők mégsem adták fel és megpróblták kihozni a legtöbbet a helyzetből.
Van, amikor önmagunk a legnehezebb megértenünk és van, amikor nem lehet parancsolni a szívünknek és nem vár arra hogy jóra forduljanak a dolgok hanem önző mód lángra gyúl. A sors pedig mosolyogva kavarja össze hőseink útját újfent.
Érdemes elolvasni a könyvet, mert van benne bőven izgalo és fantázia. Az írónő enged egy -egy lyukon bekukucskálni, de nem lebbentette még fel a fátylat erről az izgalmas világról. Hőseinkre újabb kalandok várnak.
Szerettem olvasni a könyvet, mert a szavak könnyűek voltak a szöveg gördülékeny. A háttérvilág még tartogat izgalmakat, de máris tele van remek ötletekkel és félig felfedett helyekkel. Izgat, hogy mi lesz Szabad Föld sosra, vajon milyen lesz Mena volurként, ha egyáltalán megkapja az erejét és melyik fiú válik az őrzőjévé. Rengeteg izgalmat átéltem a könyv olvasása közben és rengeteg kérdés maradt számomra megválaszolatlan a történettel kapcsolatban.
Nagyon várom, hogy folytatódjék a sorozat és újra a kalandokba merülhessek Enével, Menával, Rayel és Kein-nel.
A kedvenc karakterme Ray volt. Bátor és mindent megtenne a húgáért. Számára ő a legfontosabb a világon. Ezzel elnyerte a szívemet.
Ha egy szóval kellene jellemeznem a regényt: Imádom!
Köszönöm kedves Amira a megtisztelő bizalmad!