A Nanó és én

 

Sikertörténetek léteznek

 

 

 

A legmegdöbbentőbb érzés, amikor valami teljesen abszurd dologban győzelmet arat az ember.
Mármint, valószínű, hogy sokkal több szót is leírok, mint egy nanos célon, de ha számolni kell az valamiért más érzés. Sokkal nyomasztóbb és félelmetesebb. Mert elvárás. Mert mindenki látja, aki a barátod. Aki tud róla hogy részt veszel, kérdezgeti.
Sokféleképp próbáltam már a nanót. Az első években magányos harcos voltam, félelmetes volt, a sok egymást ismerő, barátnak tekintő ember közé bekerülni, úgy hogy én senkit sem ismertem. Nem is nagyon értettem mik azok a dolgok, amik ott folynak. De valahogy mégis mókásnak tűnk. mindenki jókevű volt és csacsogtak, kérdezgették, biztatták egymást. Igen, gondoltam, én is ezt szeretném. Egy támogató közegben írni mint rég.

Nem volt rossz, csak épp 10 ezer szóig sem jutottam. Csalódás volt. Régen, szinte folytak belőlem a történetek, nem kellett rajta erőlködni.
De nem adtam fel. Hisz jön a következő november. Miért aggódnék, hisz csak most álltam neki. MEgismerkedtem a dologgal.
A következő évben jobban ment, de nem voltam nagy szám.
Kitaláltam, hogy következő években hullámzó teljesítényt mutattam.
Két éve, jesszus, de rég volt, egy szerelmes regényen dolgoztam és borzasztó volt. Akkor találtam rá, a discordon a sprintekre. Kipróbáltam és ISTENEM! rohadt jól ment. Folytak a szavak és élveztem az irást. 30 pár ezerig jutottam, de rég élveztem ennyire.

Tavaly csatlakoztam az Apollósok csapatához és nem volt rossz. Élveztem a sprinteket, de valami még mindig hiányzott. Egészen az utolsó, darab hétig.
Akkor K.Rékát elcsaltam egy-két sprintre. És mocskosul élveztem, hogy írtunk mint a gép, mellette pedig a sprintek közti szünetben beszélgettünk, biztattuk egymást. Olyan támofgató személy volt, akire IGAZÁN lehetett számítani.

Idén már biztattam, rágtam a fülét, mert tudtam, csak vele együtt fogom igazán élvezni a Nanot. És igazam lett. Őrülten jó volt. Eleinte egész könnyen ment, majd a második harmadik hét közt volt egy hullámvölgyünk. Mindkettőnkre rászabadult a világ, és fáradtak is voltunk, nehéz volt összeegyeztetni a telejesen eltérő életvitelünket, de keményen dolgoztunk rajta, hogy mindketten ott legyünk és lehetőleg napi egyszer közösen tudjunk írni. Ez szükséges volt, mert ilyenkor tudtuk biztatni egymást, kicsit kipanaszolni, hogy mennyire nem ment az írás vagy boldogan elújságolni hogy ma belecsaptunk a lecsóba rendesen és jó nagy szószámot kerekítettünk nap végére. Persze érdekesek voltak a történetek, amiket átküldözgettünk egymásnak, hogy a másik erőt és kitartást, netán ihletet merítsen belőle.

Én toltam, ő huzott: Erről szólt az egész hónap. Végig előttem járt szószámban, ami engem motivált, hogy utolérjem, hisz én voltam a felbújtó. Közben biztattam mindenfélék megírására, hogy jó lesz az. Ha az megy írja azt. Meg minden IS belefér, ami írva vagyon. Terrorizáltunk novellákat, mini történeteket, száz szavasokat, jeleneteket. Bár épkézlláb regény nálam sem született, de hát elkezdenki is el kell valahol, nemde?
Én még dolgoztam harmincadikán délután, amikor ő le tudott ülni írni. Aztán egyszer csak jött a szuper hír : átlépte az 50.000 szót.

Nagyon örültem neki, mert biztos voltam benne ez óriási sikerélmény lesz számára. Valahol számomra is, mert mint támogató egész jól beválltam.

Éjfél előtt még én is megküzdöttem a maradékommal és életemben előszőr:

Sikerült!

Iszonyatosan örültem, hogy sikerült legyőzni a NANOT, az írók rémes kihívását.
Sokat köszönhetek ebben az 50000 szóban Rékának, szóval tényleg nagyon köszi, hogy ott voltál, támogattál, vonszoltál. Nagyon köszönöm neked. A legjobb támogató, és barát vagy, akit csak kivánhatók magamnak!  Piscar emoji Stock vektorok, Piscar emoji Jogdíjmentes illusztrációk | Depositphotos®

Jövőre is csapatjuk közösen, nemde?

És hogy mi jön ezután? Természetesen elkezdek készülni a következőre, mert minden okos író tudja, hogy November, December Újév, November és itt az újabb NANO, amit már nem lehet kihagyni egy öreg motorosnak sem 😀

 

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Én köszönöm, hogy segítettél megugrani a lehetetlent, nélküled el se kezdtem volna. ^.^ Örülök hogy neked is meglett és én is részese lehettem a sikernek, akárcsak Te az enyémnek. ^.^
    És bizony; jövőre újra belecsapunk!! 😀

Hozzászólás a(z) K.Réka bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük