Erik & Liz & Ian, avagy a cserfes kislánnyal teli kalandok folytatódnak…
Ian:
Felnézek a hangjára és önkéntelenül is elmosolyodok, Liz pedig a rajzzal együtt odaszalad hozzá.
– Ez te vagy, amikor megmentettél. Kár, hogy Ian bácsi nem látott akkor. Olyan voltál, mint egy angyal. Bár a hajad fekete és szürke a szemed. Nem baj, te az én különleges angyalom vagy!
Elnevetem magam Liz gondolat menetén.
– Különleges angyalt fogtam magamnak ezek szerint. Egész szerencsés vagyok, nem? Üljetek le mindjárt hozom az ételt.
Erik:
– Ez igazán megtisztelő – mosolygok rá és átveszem a rajzot. – Hogy érzed magad ma, hercegnőm? Mit csináltatok Ian bácsival? – fogom meg a kezét és az asztalhoz vezetem.
Ian:
– Főztünk neked, hogy finomat tudj enni! Ian bácsi eljátszotta, hogy nem tud főzni a segítségem nélkül. Nagyon mókás volt és nem haragudott, hogy mindent összekentem. Még magamat is, szóval nekem is fürdeni kellett, mint neked Erik bácsi. Aztán mesélt, mert megkértem. Nagyon sok jó története van, de a lelkemre kötötte, hogy neked nem mondhatom el őket. De ha nem figyel azért majd mesélek.
Felsóhajtok a cserfes kislányon, de örülök is, hogy ilyen. Remélem semmilyen trauma nem fog benne maradni.
– Megjöttem, remélem szereted a spagettit sok sajttal. Liz kedvence és a spagettit szinte mindenki szereti. Remélem a mindenkibe tartozol.
Leteszem eléjük a megpakolt tányérokat, majd az enyémet is az asztalra teszem, aztán Liznek üdítőt magunknak meg egy kis bort hozok az ételhez.
Erik:
– Az egyik kedvencem. Ez pedig a legfinomabb lehet mind közül – mosolygok rájuk és mélyet szippantok az étel illatából. – Szeretem a jó meséket – suttogom Liznek, de biztos vagyok benne, hogy Ian hallja. Jóízűen nekilátok az ételnek, miután Ian is leül. – Ez isteni finom. Hála Istennek, hogy ilyen remek szakácsnénk és szakácsunk van! Ilyen csodás spagettit még sosem ettem – mosolygok Lizre és megsimogatom Ian kezét. – Mond csak Liz, szereted a meséket? Este megnézhetnénk egyet. Természetesen, ha Ian bácsi is megengedi, miután elmosogattam.
Ian:
– Van a nappaliban egy állvány rengeteg mesével. Válasszatok valamit és megnézzük. De szigorúan csak egyet. Erik dolgozni megy holnap is.
Én is jóízűen eszek, jó velük enni, nagyon kellemes, mintha egy család lennénk.
– Segíthetek mosogatni? Ügyesen tudok ám mosogatni!
Erik:
– Azt hiszem ezt nem utasíthatom vissza, mert én bizony elég kétbalkezes vagyok. Mindig hasznát veszem okos embereknek – vigyorgok. – Utána segítek mesét választani, rendben. Te a hercegnős meséket szereted?
Ian:
– Azokat is, de most inkább nem akarok hercegnőset nézni. Én, ha felnővök olyan hercegnő akarok lenni, aki meg tudja védeni magát. Nézzük meg a Pocahontast ő nem tipikus hercegnő.
– Az jó lesz, majd én megkeresem amíg mosogattok, de ha lehet ne úsztassátok el a konyhát. Vagy mindketten büntetésben részesültök – mondom komolyan.
Erik:
– Igen is! – Vágjuk rá kórusban.
– Megnyitod a csapot? Én odaviszem a tányérokat. – szedem össze a három tányért és elindulok, hogy a mosogatóba tegyem. – El tudod mosogatni őket? Akkor én törölgetek.
Ian:
Odaviszek Liznek egy széket, hogy kényelmesen tudjon mosogatni majd magukra hagyom őket. Erik nagyon jól ért a gyerekekhez, nem mindenki tud velük ilyen jól kijönni. Míg végeznek megkeresem a filmet és már csak arra várok, hogy végezzenek. Hátra dőlök a kanapén és lehunyt szemmel várom őket. Liz közben lelkesen mosogat és adja oda az edényeket törölgetésre Eriknek.
Erik:
Beszélgetek a kislánnyal és segítek neki a tányéroknál, nehogy összetörje őket. Aztán segítek neki megtörölközni, kicsit vizesebbek lettünk, mint terveztem, de sebaj.
– Menj, csiklandozd meg Ian bácsit – kacsintok rá a földre rakva a kislányt, én pedig rendet rakok magunk után.
Ian:
Liz odaszalad hozzám és sikeresen legyőz engem, mert tudja, hogy az oldalam tényleg csikis. Végül nevetve fogom le a kis kezeit és megpuszilom őket. Ahogy Erik is megjön, az ölembe ültetem, Erik vállát pedig átkarolom.
– Akkor indulhat a mese nézés?
– Igen, jó voltam, úgyhogy nézhetjük a mesét! – Liz eme kijelentésére el is indítom a mesét s nézem egy darabig, amíg kibírom ébren.
Erik:
Hamarosan mind a ketten elalszanak, én pedig szépen felviszem a karomban Lizt és betakarom. Majd lemegyek és a karomba veszem Iant is. Kicsit nehezebb, mint vártam, de azért felcipelem. Lefektetem és mellé fekszem. Egyelőre csak nézem, mert nem akarom felébreszteni.
Ian:
Érzem a magam mellett még álmomban is, ezért magamhoz húzom és ölelős macinak használom. Jó érzés, hogy nem egyedül alszom.
Erik:
Jóval később hallom, hogy Liz mozgolódni kezd és kicsit arrébb mozdulok, hogy elérjem es megcirógassam a hátát. Amikor megnyugszik magam is álomba merülök.
Ian:
Csak hajnalban ébredek fel, mert rémálmom volt. Tudom, hogy alszanak velem ketten is, ezért sikerül elfojtani a kiáltásaimat. Halkan felkelek és kimegyek a szobából. A nappaliban az egyik fiókból előszedem a cigimet és kimegyek az udvarra. Ritkán szoktam rágyújtani, de most szükségét érzem.
Erik:
Felkel mellőlem. Várok, de nem jön vissza.
Felkelek és utána indulok, de sehol sem találom és egyre bosszúsabb vagyok, mert a sötétben több dologba is belebotlok. Aztán ráébredek, hogy ő még ennyit sem lát.
Rémes lehet.
Végül meglátom a cigi végét felizzani. Fegyvert ragadok és elbotorkálok az ajtóig. Odakint csak őt találom, ezért a fegyvert a melegítőbe rejtve kisétálok és átölelem. Nem kérdezek semmit. Ha akarja, majd elmondja.
Ian:
Megrezzenek ahogy átölel. Azt hittem nem ébresztettem fel.
– Ne haragudj, nem akartalak felkelteni. Annak idején a pszichológus sokat rágta a fülemet, hogy beszéljek arról, ami történt, de képtelen voltam rá. Mintha azzal, hogy beszélek róla véglegesíteném a dolgokat. De ez hülyeség, hisz így is vak maradtam. Csapda volt…, kaptunk egy fülest, hogy van egy szemtanú, aki beszélni akar. Furcsálltuk ugyan, de meg kellett ragadnunk a lehetőséget. Egy régi raktár épületben találkoztunk. Mi, vagyis én, meg egy másik ember, Jack oda mentünk. Épp csak beléptünk, mikor éreztem, hogy valami nem stimmel. Máig nem tudom megmagyarázni azt a pillanatot. Meg kellett volna halnunk, de kilöktem őt, én pedig pont a robbanásba néztem közben, ami megvakított. Jack is megsérült, semmi maradandó, de leszerelt. Azt mondta, nem bírná tovább csinálni, gyerekei vannak, felesége. Úgy gondolja az, hogy megmentettem, hogy túl élte a robbanást jel volt, hogy vonuljon vissza. Néha még beszélünk és szerencsére jól vannak. De az a pillanat kisért engem, szinte nem is voltam tudatában annak, amit teszek. Idegesen szívok bele a cigibe, majd elhúzódok Eriktől mert nem tudok nyugton maradni. Járkálni kezdek, az álom miatt megint túl feszült lettem, s még a pár napja történteket sem emésztettem meg.
Erik:
Érzem, ahogy összerezzen. Túlságosan is megszokta, hogy egymaga maradt. Nem kérdezem, mégis megfeszül és ömleni kezd belőle a szó.
– Csapda volt – suttogom. – Nem tehettél volna annál többet, mint amit tettél. Megmentetted a társad! És magad is. Nem úsztad meg teljesen, de ma már nem akadályoz oly sok mindenben a látásod elvesztése, hogy szinte hétköznapi életet élsz. Ian, gondolj csak bele: itt van Liz és képes vagy őt ellátni, annak ellenére, hogy csak homályos árnyakat látsz. Megfőzöl vele, rajzolsz vele és mesélsz neki. A gyilkossági kísérlet alig több mint egy éve volt. Mások még a kórházban feküdnének és sajnálkoznának az elveszett látásuk miatt. De téged nem törtek meg Ian. Tudom, hogy nem. Keresel és kutatsz a bűnösök után. Nem adtad fel. Kemény éven vagy túl. – elveszem a cigarettát tőle és amint nagyot szusszanva kifújja a füstöt megcsókolom. Íze most kesernyés az elszívott dohánytól, keveredik az ő édes aromájával. Egész izgató, annak ellenére, hogy nem szeretem a dohányzást. Neki valahogy mégis jól áll. Olyan szexis-rosszfiúsan. – Gyere, bújunk vissza az ágyba és én addig masszírozlak, amig el nem alszol. Mert engem már nem üldözhetsz el magad mellől. Én ilyennek ismerlek és fogadlak el, amilyen vagy. Egy hős, aki szabadidejében pótapja a saját unokahúgának, dugi nyomozó, akinek még mindig vág az esze és egy erős, szexi férfi, aki olyan tüzet ébreszt bennem, amilyet eddig senki. Engedd el a múltat, Ian. Fordulj a jövő felé. Velem.
Ian:
– Nem vagyok olyan, aki feladja, nem tagadom az elején volt olyan, hogy úgy gondoltam, nem éri meg szenvedni. De túléltem és nem tudtam volna feladni. Biztos velem akarod ezt? Mert ha igen, nem hiszem, hogy képes leszek elengedni téged, ha netán mégis menni akarsz. Szerettem férfiakat, nagyrészük remek ember volt, de egynek sem adtam teljesen a szívemet. Ez nyálasan hangzik, de így van. Neked oda tudnám adni, ezt érzem, csak idő kell hozzá. Az a masszázs viszont jól hangzik, szerintem lesz dolgod bőven az izmaimmal. Remélem ügyes kezeid vannak – mosolygok rá, a régi, szexi mosolyommal.
Erik:
– Mint mondtam, veled maradok, ameddig nem küldesz el. Elfogadom, amit képes vagy adni. Lehet, hogy néha türelmetlen leszek. Nem ígérem, hogy egyszer sem akarok majd többet annál, mint amennyit képes vagy épp akkor adni, de igen, veled és csak veled akarom mindezt. Engem a látásod hiánya nem zavar, mert számomra fel sem tűnt. Nem olyasmi, ami akadályoz téged, csak bizonyos helyzetekben. Mindenkiben van egy gátló, ami akadályozza bizonyos helyzetekben. A szívedre pedig nagyon is megérni várni. A masszázsra pedig csak annyit tudok mondani, hogy eddig még nem volt panasz a technikámra – kuncogok és újra magamhoz húzom hosszú egy csókra a derekánál fogva. – Kérlek, ne szívd gyakran. Tönkreteszi azt a tökéletes ízt, ami te vagy.
Ian:
Átölelem a derekát és finoman cirógatom.
– Ritkán szoktam csak, de úgy érzem, ez még ritkább lesz innentől fogva. Ha ennyire szereted az ízem, nem ronthatom el.
Felkapom a karomba és beviszem a házba, elég rég óta kint állunk s nem akarom, hogy meghüljön. Lábai átkarolják a derekam, karjai pedig a nyakam. Érzem, hogy mosolyog. A vendégszobába megyek vele, mert nem akarom felébreszteni Lizt. Leülök vele az ágyra és megcsókolom.
– Elárulom neked, hogy az én technikámra sem panaszkodott még senki. Mit szólnál, ha te is kapnál egy masszázst tőlem? – harapok finoman az ajkába. Furcsán könnyűnek érzem magam, mintha súly esett volna le a nyakamból. Talán tényleg beszélnem kellett róla, de nem akárkinek, hanem neki. Hosszú idő óta először érzem magam szabadnak.
Erik:
– Mindenképp kipróbálnám – sóhajtok fel és ujjaim bekíváncsiskodnak a pólója alá. Most először érintem a meztelen bőrét, ami feszes és sima. Még most is edzi magát. Érzem, ahogy az izmok megfeszülnek a bőre alatt és rájövök mennyire izgató ez számomra. – Azt hiszem figyelmeztetnem kell téged, egy ideje nem voltam együtt senkivel és előfordulhat, hogy türelmetlenné válok, szóval ha nem akarod… – elfull a hangom, ahogy ajkamba harap lágyan. Többet akarok belőle, ezért magam fölé húzom, hogy még közelebb lehessen hozzánk. Ajkunk szinte el sem válik, mert ha nem engem csókol, akkor a bőrömet fedezi fel, ami még jobban feléleszti bennem a lángot
Ian:
– Egy éve nem voltam senkivel sem, de én türelmes ember vagyok. A szemem helyett mindent a tapintásomra kell bíznom s nem siethetek el semmit. Mindenedet alaposan fel akarom fedezni újra és újra.
Fölötte támaszkodok s lassan besimítok a pólója alá. Kitapintom az izmait, selymes bőrét. Az apró remegések így még izgatóbbak hisz, csak érezhetem őket. Egyre fentebb húzom rajta a felsőt míg végül a csuklói köré csavarom így olyan, mint egy bilincs. Lehajolok, hogy megcsókoljam majd áttérek a nyakára.
– Én kezdem azt a masszázst, ha nem baj, remélem élvezni fogod. – Lassan haladok nem kapkodva el semmit, s mikor ujjaim elérik a kis rózsabimbókat ráérősen játszani kezdek velük.
Erik:
Felnyögök. Őrülten izgató, amit tesz velem.
– Cseppet sem bánom – sóhajtom és megemelkedem alatta, hogy még többet kaphassak ebből a fajta masszázsból. Érzem, hogy odalent csomóba gyűlik az izgalom a testemben. Farkam egyre keményebbé válik, követelve a magáét. Elpirulok, amikor rájön, hogy milyen szintű érdeklődést mutatok a kis masszázsa irányába. Olyan gyorsan történnek a dolgok velünk és mégis, mintha ezer éve együtt lennénk. Még ha nem is ismerem őt, érzem, hogy valahol mélyen minden fontosat tudok róla, amit kell. Nekem pedig ez bőven elég ahhoz, hogy megbízzak benne. Lehunyt szemmel élvezem, ahogy feneke pont az ágyékomon izeg-mozog, ahogy ő felfedezi a testem.
Ian:
Érzem az izgalmát és ez elégedettséggel tölt el, de nem hagyom sokáig, hogy élvezze altesteink érintkezését. Nem akarom, hogy túl hamar elélvezzen, ezért leszállok róla és az oldalához térdelek. Onnan folytatom testének lassú felfedezését. Mikor ujjaim alsójába akadnak óvatosan lehúzom róla, figyelve, hogy ne érjek férfiasságához. Lábait kezdem simogatni fel s le, s mikor úgy érzem kezem már majdnem mindent felfedezett, mellkasára hajolok és csókokkal kezdem kényeztetni. Halk nyögései, megfeszülő teste, türelmetlen sóhajai mind- mind növelik saját vágyaimat, amiket még mindig erősen leláncolva tartok.