Ian&Erik

Erik:
– Természetesen kiválaszthatod a tapétát is meg a baldachint is. De ha falfestést szeretnél az is lehet – megállok és elé guggolok. – Miért gondolod, hogy nem vagy rendes kislány? Ki mondta ezt neked – kérdezem finoman, miközben odabent irtózatosan dühös leszek. – Egy ilyen édes csöppség, mint te, nem is lehet más, mint rendes kislány.

Liz:
– Az oviban… nemsokára elsős leszek az iskolában, de már tudok olvasni és számolni meg írni is. Ian bácsi miatt tanultam meg, de ne mondd el neki. Azt mondják az anyám miatt van, mert nem törődik velem. Egyszer hallottam az ovónéniket beszélni róla. Mert hogy túl komoly vagyok, pedig még nem kéne.

Erik:
Elmosolyodom.
– Az óvónénik csak aggódnak miattad. – Leülök a fal mellé és az ölembe húzom Lizt. – Kisgyerek létedre valóban túl sokat tudsz. De megértelek, neked kellett vigyázni Ian bácsira. Nehéz volt, ugye? De mit szólnál hozzá, ha ezután csak akkor vigyáznál rá, amikor itt vagy és én nem vagyok? Amikor én itt vagyok, akkor meg én vigyázok rá. Akkor lesz időd rosszcsont kislánynak lenni. Nos, mit gondolsz? És hidd el nekem, biztos vagyok benne, hogy Ian bácsi irtó büszke az eszes kis unokahúgára. Mert neki van a legszuperebb Lizze. Akkor megfontolod az ajánlatom? Elosztjuk magunk közt Ian bácsi felvigyázásának terhét? – nézek komolyan a kislány szemébe.

Liz:
– Rendben, benned bízom. Nekem kellett, mert anyu… nos, szerintem anyu csak magát szereti. Apu meg szinte sosincs otthon. Szeretem Ian bácsit és nem akartam egyedül hagyni. Velem nem volt olyan rossz, de sokáig nagyon ingerült volt. Köszönöm, hogy vagy Erik bácsi!
Liz szorosan megöleli Eriket és a nyakába fúrja a fejét.

Erik:
Átkarolom a kislányt és megrohannak az érzelmek. Legszívesebben kitekerném a nőnek a nyakát, megszidnám az apját és totálisan lehengerel Ian és Liz közti erős kapocs. Szerintem Ian nem is sejti, hogy mennyire elszánt ez a csöpp lány az irányába.
– Tudod, szerintem Ian a legszerencsésebb férfi kerek e világon. Két ilyen szuper ember szereti, mint te meg én. Nem igaz?

Liz:
– De igaz, Ian bácsi nagy mázlista velünk. Szóval, akkor nincs baj velem? Mert kezdtem aggódni, hogy ha nagyobb leszek még rosszabb leszek. De akkor most megnyugodtam. Ne mondd el Ian bácsinak, hogy elgyengültem. Ő is mindig erős, én sem akarok sírni – szipog fel Liz és halkan szaggatottan sírni kezd a megkönnyebbüléstől.

Erik:
– Semmi baj nincs veled Lizzy. Sírd ki magad nyugodtan. Nem fogom elmondani Iannak. Ez a mi titkunk marad. – Hagyom, hogy kisírja magát, majd elszundít a sírástól kimerülten a karomban. Nagy nehezen felállok és elviszem lefeküdni. Betakarom és behajtom az ajtót. Nem csukom be, hogy meghalljuk, ha hív minket. Visszatérek Ianhoz.
– Van egy pohár italod? Most csinált belőlem az unokahúgod apukát – vigyorgok rá feldúlt lélekkel.

Ian:
Felállok ahogy meghallom a hangját és töltök neki egy pohár italt.
– Ne haragudj, hogy ezt mondom, de örülök neki. Előttem erős akar lenni és nem mondd el olyasmit, amitől úgy gondolja gyengének tűnne. Nem tudom miért van ez nála. Örülök, hogy neked képes volt megnyílni és elmondani, ami a lelkét nyomja.
Visszaülök a fotelba, de Eriket is az ölembe húzom és átölelem, cirógatom a hátát.
– Amíg nem jöttél csak ő volt. Az ovi után sokszor idejött, pedig mondtam neki, ne tegye, mert az anyja mérges lesz. Nem hallgatott rám. Miattam sokkal előrébb jár, mint kéne mert megtanult írni, olvasni, számolni. Ha Liz nincs, nem tudom hol lennék most. Azt hiszem szükségünk van egymásra és most már rád is.

Erik:
– Ne aggódj, most már többet lesz kisgyerek, mint támasz. Titkos paktumot kötöttünk. Sajnos neked nem árulhatom el, de könnyebb lett a terhe. Nagyon szeret téged. Iszonyatosan értelmes és okos. Ami az előnye az a hátránya is. De majd utolérik a kortársai. Akkor majd jobb lesz neki. De most térjünk át valami sokkal izgalmasabbra. Mit terveztél ma éjjelre? Ráérek egész éjszaka, holnap szombat és nem megyek be, ha csak nem kaszabolnak le senkit. Nos?

Ian:
– Nézhetünk filmet, vagy játszhatunk is. Kérdezünk valamit és ha a másik nem akar válaszolni akkor iszik. Aztán meg bármi lehet. Persze lerészegedni nem kell, csak becsicsentünk egy kicsit. Mit gondolsz erről?

Erik:
– Ez tetszik. Költözzünk fel az ágyba és játszunk kérdez-feleleket – állok fel és az italért indulok.

Ian:
Felkelek én is és Erik derekát átkarolva megyek fel vele az emeletre a szobánkba.
– Ha nem bánod én kezdem. Hol nőtél fel?

Erik:
– Itt. Vicces nem? A keleti városrészben, ahol a gazdag negyed van – fintorodom el. – Édesapámnak és a családjának jól ment az üzletelés. Szóval jó iskolákba jártam és jó nevelést kaptam. Te mindig rendőr akartál lenni?

Ian:
– Hát az apám katona volt, de megsérült valamelyik kiküldetésén. Szóval előbb katona, aztán onnan kicsaptak, igy lett a rendőr. Szóval úri ficsúr vagy, mi? – mosolygok rá. Tartod velük a kapcsolatot?

Erik:
– Mint tudod, édesanyámmal igen. Apámmal csak a családi összejöveteleken. Sajnos eléggé a szívére vette, hogy nem lettem üzletember. Nos, nem lehet minden tökéletes, nemde? Szóval katona akartál lenni vagy menekültél itthonról?

Ian:
– Anyám meghalt egy balesetben kicsivel azután, hogy apám leszerelt a sérülése miatt. Utána találkozott Edith anyjával és összeházasodtak. Sokat piált és volt, amikor eljárt a keze, de tűrhető volt. Aztán kiderült, hogy meleg vagyok. Akkor voltam tizenkilenc. Onnantól menekülés volt a katonaság. Te miért mentél rendőrnek?

Erik:
– Elhivatottságból. Az iskolánkat megtámadták és borzalmasan tehetetlennek éreztem magam. Szörnyű érzés volt. Tenni akartam. Soha többé nem akartam csak elszenvedőlye lenni a dolognak

Ian:
– Közép, vagy általános iskolában? Történt veled valami? Nem lett komolyabb bajod, ugye? Tudom, hogy túl sok kérdés egyszerre, de nem tudom megállni.
Lehetetlen persze, de azt kívánom, bár hamarabb ismertem volna, hogy megvédhessem őt.

Erik:
– Középiskolában. Talán hallottál róla, a Kennedy Akadémiát megtámadták és hét gyereket elraboltak. Én nem voltam köztük. Szerencsére, Ccsak megijedtem és dühös voltam. Senki sem tett semmit. Mind a heten meghaltak. Tomboltam dühömben. Senki sem értette miért. A pszichológus ajánlotta a rendőrséget.

Ian:
– Te olyan ember vagy, aki tenni akar, nem pedig csak várni, hogy majd valaki megmenti. Azért a hét gyerekért is tenni akartál. Tisztellek ezért, Erik. Két kérdéssel elmaradtál, kedvesem.

Erik:
– Ugyan, megértem, hogy izgatott a dolog. Nem is te lettél volna Ian, ha nem izgatott volna fel. Miért romlott el kettőtök közt ennyire a kapcsolat a húgoddal? Csak ennyi az oka, hogy meleg vagy?

Ian:
– Ah…az egy kellemetlen történet. Tizenkilenc voltam, még azelőtt, hogy kiderült meleg vagyok. Edith akkori barátja érdeklődni kezdett irántam, én pedig… nem is tudom. Nagyon jól nézett ki és valahol tetszett, hogy felfigyelt rám. Nem történt végül semmi köztünk, de lebuktunk Edith előtt és ennyi… Egyszerűen, csak nemet kellett volna mondanom annak a fiúnak és nem tartanánk itt. Neked ki volt az első szerelmed?

Erik:
– Az Akadémián David volt az első igazi szerelem. Nem tartott soká, az élet közbe szólt. Nagyon soká tartott megemészteni és a szüleimnek is csak azután mondtam el, hogy sikerült túltennem nagyjából rajta magam. David örökre a szívembe marad, pedig csak egy csókot kaptam tőle.

Ian:
– Szóval Davidnek hívták. Remélem azért békében váltatok el. Volt valaha is olyan, amit megbántál? És ebből a kérdésből hagyd ki a munkát.

Erik:
– Daviddel kapcsolatban? Hogy soha nem lett több belőlünk, de nem rajtunk múlt. Szerettem őt, ifjonti lángolással, de szerettem. Ám David a hét egyike volt. Sosem volt időm összeveszni vele, megbocsátani neki, duzzogni mellette vagy neki adni magam. És ez az, ami sokáig fájt nekem. Esélyünk sem volt. Ezért bántott annyira, hogy nem tudtam tenni semmit. Semmit Davidért.

Ian:
Megfogom a kezét és megszorítom.
– Sajnálom, de azt hiszem, David büszke lenne arra, aki lettél. Érte még nem tudtál tenni, de azóta már sok emberen segítettél. Rajtam és Lizen is. Remek ember vagy, Erik.

Erik:
– Nem sok mindent bántam meg az életemben. Nincs olyan, amit nem a saját döntésemből hoztam meg. David után, mindig igyekeztem saját döntéseket meghozni és nem engedtem beleszólást másnak. Még anyukénak sem.

Ian:
– Nos, ha így haladunk nem fogunk becsiccsenteni, szóval én iszok egy kortyot.
Öntök magamnak egy kicsit a whiskyből a poharamba és meghúzom.
– Én azt hiszem, soha nem hallgattam senkire, legalábbis apám szerette ezt a fejemhez vágni. Nekem nem volt a legjobb hátterem, de még így is elégedett lehetek. Másnak rosszabb jutott. Miket szeretsz munkán kívül csinálni? Túrázni, ilyesmi? Horgásztál már?

Erik:
Vigyorogva felemelem a poharam és iszok egy nagy kortyot.
– Derítsd ki magad. Ha mindent elmesélek, nyitott könyv leszek – ezzel kortyolok még kettőt. – Inkább arra felelj, hogy van e kedvenc virágod?

Ian:
– Akkor majd, ha szabadságon leszel, elmegyünk együtt túrázni és kiderítem. Ha más nem, majd nézzük a csillagokat. A kardvirágot kedvelem a legjobban. A kertbe is elférne néhány virág. Segítesz megcsinálni?

Erik:
– Remek ötlet. A kardvirágokat én is szeretem, de nem az udvarban – nem is értem magam, nem ittam sokat, mégis érzem, hogy be vagyok csiccsentve.

Ian:
Felvonom a szemöldökömet.
– A házban vázában? Na és neked mi a kedvenc virágod?
Nyugodtan iszok még egy kortyot, mert én elég jól bírom az alkoholt, de furcsamód úgy érzem, Eriknek az a kevés is megárott, amit ivott.

Erik:
– Nem pont arra gondoltam. Nem is tudom. Nem élek-halok a virágokért. Én inkább a bonbonokat szeretem. Nem az alkoholosakat, de neked elég, ha csak egy csókot adsz – mosolygok rá és újabb kortyot iszok.

Ian:
– Pedig most alkoholos lenne a csókom.
Odahajolok hozzá és finoman megcsókolom, élvezem az alkohol ízét az ajkán.
– Akkor sok bonbont veszek majd neked – súgom az ajkára. – Elkényeztetlek majd velük.

Erik:
– A te csókodból bármilyen jó lesz – sóhajtok fel és hagyom, hogy csókoljon. Ezt a végtelenségig tudnám élvezni. Mégis elhúzódom. – Azt hiszem, hogy én jövök. Mi a legvadabb vágyad?

Ian:
Vissza helyezkedek a helyemre és elgondolkozom.
– Hát, ha a testiség részére vagy kíváncsi, akkor szeretnék veled a csillagok alatt szeretkezni. De talán az a legvadabb, hogy egyszer örökbe fogadok egy vagy több gyereket. Szeretnék egy nagy családot. Na és neked, mi a legvadabb vágyad?

Erik:
– Veled leélni az életem – felelem egyszerűen és őszintén. Ezen már nincs mit ragozni. Ez a férfi kell nekem. Gyerekestől, csillagos szexestől, mindenestől. – Gyerekeket akarok veled nevelni, kell még egy kutya és egy békés élet. Olyan, ahol nem kell félnünk Mc’Donald féléktől.

Ian:
– Ha lezártuk az ügyet elköltözhetünk. Megbeszélem Edithel, hogy adja át a felügyeleti jogot és akkor Liz is velünk jöhet. Lehetsz vidéki zsaru, aki maximum csak verekedőket választ szét. Ha a városban maradunk, mindig lesznek ilyenek. Talán gyors ezt kimondanom, de mégis megteszem. Szeretlek, Erik, s most rájöttem, hogy van még egy vágyam, de egyelőre azt nem mondhatom el neked. Remek szülő leszel és én szeretnék legalább három, vagy Lizzel együtt négy gyereket nevelni veled. Mit szólnál hozzá?

Erik:
– Ha ez most lánykérés… illetve fiúkérés volt, akkor igen gyatra – kuncogok vidáman. – De tudom mit? Ez az én legénykerésem és igen. Bármit is szeretnél, szívesen vágok bele veled.

Ian:
– Lesz rendes is, de előbb anyukádtól akarom elkérni a kezed. Fontos vagy nekem és jól akarom csinálni. Lehet, hogy régimódi, de ezzel megtisztelem az anyukádat és téged is. Örülök, hogy így gondolod, hogy ilyen nyitott vagy. Hmm… elég, ha csak anyukádtól kérem el a kezed? Szívesen az apád elé állok, ha szeretnéd.

Erik:
– Megpróbálhatod, ha neked fontos. Tudod kicsit olyan mintha álmodnék. Nem egészen egy hete az orromra vágtad az ajtót, hogy idealista vagyok. Most pedig megkérted a kezem. Mi ez, ha nem egy delíriumos álom?

Ian:
– Nekem is furcsa, sosem gondoltam, hogy valakinek is megfogom kérni a kezét. Lehet hülyének fogsz gondolni, de úgy érzem mintha régóta ismernénk egymást. Mintha két kirakós darab lennénk, amik most összekapcsolódnak. Egy év jegyben járás viszont kell, ehhez ragaszkodom. Édesanyám úgy tanította… legalábbis amire emlékszem belőle, hogy így illik. Meg azt is, hogy a nászéjszakáig nem történhet semmi köztünk a választottammal. Tizennégy voltam, szóval nem mindent értettem meg tisztán, akkor még. Ezt az utóbbit nem hiszem, hogy kibírnám, de az egy év jegyben járást megtartanánk? Az anyám emlékére.

Erik:
– Szerintem semmi akadálya. Jó lesz ez az év arra, hogy megalapozzuk a jövőnket. Bizonyos vagyok benne, hogy nem egy évig, de attól félek egy óráig sem bírom már ki nélküled. Akarlak téged, mindenestől. A kusza életeddel a majdnem lányod unokahúgoddal, az új jövevény kiskutyával, a démon Mc’Donaldal és minden mással együtt. Mert mindez nem számít, amikor csókolni kezdesz. Akkor nem marad más ezen a világon csak te. és csak ez a fontos.

Ian:
Jólesik, hogy ezt mondja s tudom komolyan is gondolja.
– Ezalatt az év alatt kicsináljuk Mc’Donaldot, neveljük Lizt és a kutyát és megpróbáljuk nem megölni egymást. Jól hangzik, nem? Izgalmas egy év lesz az biztos.
Mellé húzódok és magamhoz ölelem, cirógatom. Tudom, hogy jólesik neki, mert érzem egy kicsit megremegni az izmait. Apró libabőrök futnak végig a karján a simogatásomtól s halkan felnevetek ettől. Boldoggá tesz a tudat, hogy egy érintésem is reakciót vált ki belőle.

Erik:
– Ebben biztos vagyok. De látom nem csak én vagyok spicces. Mit röhögsz? – csiklandozom meg az oldalát, hogy legalább legyen min nevetnie.

Ian:
A számba harapok, hogy ne legyek hangos, mert az oldalam tényleg elég csikis.
– A reakciódon ahogy hozzád értem, nem látom csak érzem és valahogy bensőségesebb az egész. Tudod az apró dolgok az életben effektus. Én még nem vagyok becsiccsentve. Bírom az alkoholt, komoly edzettségre tettem szert ám.
Lefogom a kezeit, hogy ne csikizzen tovább és megcsókolom azokat az édes ajkakat.

Erik:
Kuncogásom csókba fullad. Ennél csodálatosabb sosem volt még az életem. Átölelem és magamhoz szorítom Iant.
– Szeretkezzünk – suttogom neki.

Ian:
– Szeretkezzünk – csókolom meg újra finoman, majd óvatosan fektetem le az ágyra. Lassan kezdem el levenni róla a felsőt, a felszabaduló bőrfelületeket pedig végig simítom. Élvezet a selymes bőrét kényeztetni. Sosem volt még ilyen jó senkivel sem. A nadrágjánál megállok, csak végig simítok a hasán majd vissza fel a mellkasára. Minden egyes négyzetcentijét végig csókolom, s mikor végig érek a mellkasán a hasára fordítom, hogy hátát is felfedezhessem.

Erik:
Felnyögök az érzésektől, amit érintésével vált ki. Szinte a kezéhez törleszkedem, hogy még több érintést kaphassak. Csalódottan sóhajtok fel, amikor az ujjai nem a nadrágom felé folytatják az útjukat, mégis alig várom hogyan folytassa. Engedelmeskedek minden kérésének, mert szinte teljesen megbabonázott.

Ian:
Végigcsókolom a hátát, néhány helyen egy kicsit megszívom, vagy finoman megkarcolom a fogammal, aztán visszafordítom a hátára és leveszem róla a nadrágját az alsóval együtt. Eldobom valamerre a szobában, majd végre megtehetem, amit rég akarok. Csípő csontjára hajolok s ráérősen csókolom, nyalogatom míg nem kezd remegni.

Erik:
A párnába marok, ahogy lassan felemészti az önuralmam maradékát.
– Kérlek… Érints… meg – könyörgőm neki, mert merevedésem keményen feszül az ágynak és iszonyatosan ingerli, nem is tudom megállni, hogy ne dörzsöljem magam hozzá.

Ian:
Megteszem, amit kér, ujjaim hegyét húzom végig a tagján, fel s le, majd kezembe veszem s lassan kezdem kényeztetni. Sóhajai egyre türelmetlenebbek s csípőjét is a kezembe löki, mutatva mennyire türelmetlen. Egy pillanatra elhúzódok tőle, hogy elővegyem a síkosítót. Teszek a tenyerembe belőle s úgy folytatom tovább tagja ingerlését.

Erik:
Egyre forróbb a testem és egyre jobban követeli a magát.
– Még… Ian – nyögök fel. Széttárom a combjaim, hogy jobban közéjük férjen. Azonnal érezni akarom őt. Felkínálom neki a testem és a nevét suttogom.

Ian:
Elhelyezkedek a lábai között s tágítani kezdem, miközben tagja kényeztetését sem hagyom abba. Ahogy érzem, hogy tágul úgy használom a több ujjam. Mikor úgy érzem, készen áll rám, tagomat járatához illesztem s lassan belé hatolok, miközben mohón csókolom meg.

Erik:
A lepedőbe marok. Nem tegnap volt, hogy megengedtem ezt bárkinek is igy most őrülten feszít. A kín első könnycseppje végigfolyik az arcomon, de amikor meg akar állni nem engedem.
– Semmi baj. Csak rég volt már… – Megtámasztom a combját és nagy levegőt veszek lassan kifújom. Érzem, ahogy kezdek ellazulni. Jelzek neki, hogy folytathatja. Tudom, hogy sosem okozna fájdalmat.

Ian:
Mikor érzem mennyire megfeszül ki akarok húzódni, hogy tágítsam még, de nem engedi. Így aztán nem mozdulok, hagyok időt, hogy megszokjon, s addig arcáról csókolom le a könnyeket. Heves vágyam lecsillapul s mikor jelzi, hogy mozoghatok akkor is óvatosan teszem meg azt, figyelve minden rezdülésére. Nem akarok neki több fájdalmat okozni.

Erik:
Nem telik sokba már azélvezettől nyögök és többet követelve mozdulok felé. Átkarolom és magamhoz húzom egy csókra. Sosem elég belőle. Újra és újra akarom.
– Ian, még! – Emelem feljebb a csípőm.

Ian:
Mikor feljebb emeli a csípőjét, úgy helyezkedek, hogy megtudjam fogni kezeimmel a csípőjét s mélyre lökök benne, keresve azt a pontját, amitől még jobb lesz neki. Más s más szögben hatolok belé, amíg végül meg nem találom. Erik teste abban a pillanatban megfeszül s ajkán gyönyörű, kéjjel teli nyögés szalad ki. Újra és újra azt a pontot ingerlem s egyik kezemet tagjára fonom, s verni kezdem, hogy fokozzam a gyönyört, amit érez.

Erik:
Az őrületbe kerget. Beleharapok alsó ajkamba, hogy ne legyek túl hangos. Nem feledtem el a szobafal túloldalán alvó kislányt. Megfeszül az egész gerincem a fejem hátra bukik, ahogy szétrobban bennem a gyönyör. Kezét magommal terítem be. Halkan nyögve zihálok, ahogy tovább mozdul bennem immár a saját gyönyörét hajtva.

Ian:
Rám feszül, ahogy elélvez s így nekem is elég pár lökés, hogy vissza folytott nyögéssel, megfeszült testtel elélvezzek. Még sosem volt ilyen intenzív a gyönyör, mint amit most érzek. Erik fölé hajolok, megcsókolom majd kihúzódok belőle s mellé fekszem, szorosan átkarolva őt.
– Tudom, hogy nem egy romantikus kérdés, de aggódom. Nem sebeztelek fel, ugye?

Erik:
– Nem sebeztél fel. Bocsáss meg, szólnom kellett volna, hogy rég voltam utoljára együtt valakivel. Jól vagyok. Nagyon jól. Köszönöm – nincs erőm mozogni teljesen elzselésített. – Isteni szerető vagy. Sokszor volt jó, de ennyire meg soha.

Ian:
– Mondtad korábban, de nem figyeltem rád eléggé. Örülök, hogy nem lett bajod. Nekem is csodás volt, még nem volt ilyen, mint most veled.
Nagy nehezen felkelek és kimegyek a fürdőszobába. Hozok nedves törlőkendőt s lassan, türelmesen megtisztogatom, mert egy idő után kellemetlen lenne neki így feküdni. Magamat is rendbe szedem majd vissza fekszem mellé.
– Ha több erőnk lesz majd lefürdetlek – súgom a fülébe s megpuszilom az arcát.

Erik:
– Ha több erőnk lesz előröl kezdjük – kuncogom és hozzányomom a fenekem. Elfészkelődőm és beszívom az illatát. Egy pillanattal később már alszok is.

Foltytatása következik…