Sárkányálom

Eszter és én új történetbe kezdtünk, amikor Erik és Ian története számunkra véget ért.
Mivel szerettük a történetet és azt, hogy együtt írhattunk, számomra sem – és szerintem Eszter számára sem – volt kérdés, alkotunk még együtt. Ezúttal egy kicsit a fantasy felé hajlottunk és kipróbáltunk új dolgokat. Remlem ti is annyira megszeretitek majd Sirideant és Nagát, amennyire mi szerettük őket.

 

Naga és Siridean

1 rész

Siridean:

Naga akkor bukkant fel nálunk, amikor én voltam hét éves. Mivel három évvel idősebb vagyok, ő akkor volt négy éves. Szép, verőfényes nyári nap volt. Senki nem tudta, honnan jött, egyszer csak ott volt. A haja és a szeme különleges volt, de amúgy embernek tűnt, igy soha nem is foglalkoztunk ezzel a kérdéssel igazán. Elesettnek, félénknek és zavartnak tűnt, ezért oda mentem hozzá és barátkozni kezdtünk.
A falu egyébként nem változott sokat azóta. A házaknak kicserélődött a teteje, a falu közepén lévő gyülekező tér új padokat kapott, az akkori fiatal fák mára nagyok és terebélyesek lettek. A békés hangulat, a vidámság is ugyanaz, mint akkor régen. A gyerekek felnőttek, új csöppségek születtek, de senki sem olyan szép, mint Naga.

Szóval azóta is barátok vagyunk, vagyis részemről ez már több, mint barátság, de nem merem neki elmondani. Nem tudom, hogyan reagálna és nem szeretném elijeszteni magamtól. Mégis egyre nehezebben bírom, így megbeszéltem vele ma estére, hogy menjünk a titkos helyünkre. Ott akarom neki elmondani, hogy szeretem őt, szerelemmel. Szép este lesz, tiszta csillagos éggel, s a rejtekhelyünk körül sok lesz az éjjeli pillangó. Tudom, hogy szereti, ezért annak idején sokat kerestem, mire találtam egy ilyen helyet.

Egész nap készülődők rá, viszek oda tiszta ágyneműt, mert ha oda megyünk, ott is szoktunk aludni. Viszek tiszta vizet, vacsorát és egy kis mézes édességet is, hátha kér.
Van mikor jó étvággyal megeszi, van mikor nem. Ezt sosem lehet nála kiszámítani.

A vadat, amiből a vacsorát csinálom, én magam ejtettem el. Szégyen lenne számomra, ha más által ejtett vadból főznék, mikor egyike vagyok a falu legjobb vadászainak. Izgatottságom szemet szúr néhány barátomnak, de azzal magyarázom, hogy csak ideges vagyok a közelgő párválasztó ceremónia miatt. Nálunk ilyen is van.

Az öregek össze ülnek és kiválasztják szerintük ki kivel illik össze. Nem kötelező így is házasodni, de sokan így tesznek. A ceremónia miatt egyébként mindenki zizzent, így elfogadják a magyarázatom. A nap gyorsan eltelik a készülődéssel, s mire feleszmélek már este van, és Nagával együtt, ott állunk a helyünk bejáratánál.

Némán megyünk be, majd leülünk. Hallgatok pár percig, közben a berendezést szemlélem. Nagy részben mi csináltunk benne mindent. Kihasználtuk a két fa helyzetét és úgy építettük, hogy a két fa védje a kis kuckónkat. Két ágy nem fért el, ezért egy nagy ágy áll az ablak alatt. Ezenkívül egy asztal, két szék és egy láda van. Mi csináltuk őket a két kezünkkel, látszik is rajtuk, de büszkék vagyunk rájuk. A falakon képek, növények vannak mindenhol, ahol még volt egy kis hely. Barátságos kuckó. Mikor ki szemlélődöm magam, halkan szólalok meg.
– Naga, azért hívtalak ide, mert szeretnék mondani neked valamit. Én szóval… Szeretlek téged, de nem úgy, mint egy barátot vagy testvért. Szerelemmel szeretlek – motyogom halkan.
– Siri… Én is így érzek irántad, de nem tudom, mennyire lenne jó ötlet belekezdeni ebbe a kapcsolatba.
– Miért? A párválasztó miatt? Azért vagy furcsa mostanában? Az nem számít semmit sem, nem kell összeházasodnod azzal, akivel mondják. Ez csak tanács.
– Ez az oka, a párválasztó. Megvárhatnánk amíg vége? 

Nézem az arcot, amit oly jól ismerek, a szemét, ami mindig elbűvöl. Most van bennük valami, amit nem tudok megnevezni és hová tenni. Titkolna valamit előlem? Talán jobban kéne rá figyelmem.
– Akkor várjuk meg, nem akarom rád erőltetni.
– Köszönöm – mosolyog rám aranyosan.
Az este maradék része nyugalomban telik el. S végül a karjaimban alszik el. Sokáig fent vagyok és csak nézem őt. Fekete haja az arcába hullik, pillái bársonyosan simulnak az arcbőrére. Ajka szép, telt, csókolni valóan piros. 

Reggel, mire felébred, én már nem vagyok mellette. Érzem, hogy ma vihar lesz, fel kell rá készülni. Néha több napig is eltart, muszáj felkészülni rá élelemmel és megfelelő mennyiségű vízzel. Már az összes vadász készen áll és el is indulunk.
Apróbb vadakat ejtünk ilyenkor, amikkel gyorsan lehet dolgozni. Fácánok, nyulak, foglyok. Megtömjük a zsákunkat és már térünk is vissza.
Nagát a falu szélén pillantom meg. Elbűvölve bámulja a sötétedő eget. Ma nem lesz időm figyelni rá, de talán holnap.
Kelet felől egyre gyűlnek a sötét felhők az asszonyok és fiatal lányok sietve próbálnak mindennel végezni. A gyerekek a házban gubbasztanak, ott segítenek, amit tudnak. Mi odaadjuk a zsákmányt a nőknek, aztán nekilátunk a vízhordásnak. Mire végzünk vele, már szakad az eső és úgy fúj, hogy a lábunkon alig bírunk megállni. A fák lehetetlen módon hajolnak meg a szél alatt, recsegnek-ropognak, villámok csattognak az égen.

Egy asszony kiabál a gyermekét keresi, aki elkóborolt. Ilyen időben kevés esélye van a túlélésre. Visszaküldöm az asszonyt a házba és a gyerek keresésére indulok, a többiek meg haza mennek. Ők nem érzik úgy, hogy meg kell találniuk a gyereket. Nehezen lepésről-lépésre, kapaszkodva tudok csak haladni. Hangom elsodorja a szél, az esőtől semmit sem látni, aztán megérkezik a jégeső is. Haragosan püföli a hátam, kénytelen vagyok eresz alá húzódni. A távolban mintha magányos alakot látnék.
Emlékeztet Nagára, de ő nem lehet. Biztosan otthon van ilyenkor már. Az alak elmosódik, majd teljesen eltűnik a szemem elől. Átfázva, nehezen küzdöm magam vissza az asszony házához, hogy megmondjam nem találtam a gyerekét.
– Úgy sajnálom, nem tudtam utánad menni, Siridean. A fiam az emeleten bújt el. Gyere, szárítkozz meg!
– Semmi gond, asszonyom, nem lakom messze, majd ott. Vészeljék át jól a vihart – köszönök el tőlük. 

 A cudar időben többnek tűnik a házamig az út, de mikor végre oda érek, egyenest a fürdőbe megyek, hogy megfürödjek. Alaposan átfagytam és kell egy kis meleg. A vihar cseppet sem csillapul kint. Nem tudok elaludni s mivel tegnap sem aludtam sokat tudom, hogy reggel mogorva leszek.
Viszont örömmel tölt el, hogy a vihar elmúlik, mire felkel a nap, már csak tócsák vannak a földön és a növények megtépázottsága mutatja mekkora vihar volt.
Egyenesen Nagahoz megyek, mert aggódom érte, ám szükségtelenül. Kiterülve alszik az ágy közepén, egy szál ingben. Fogom a takaróját és betakarom, megsimogatom az arcát.

” – Szeretlek, te szeretsz e vajon? 
Kérdés, melyre válasz nem érkezik
Tán soha már…
Mondd, mit érzel, s elmondom én is
Lelkem mélyén mit látsz majd,
S én mit látok vajon?
Halk sóhajom száll az éjszakában
Szellőként: – Légy az enyém…” 

 Ez jár a fejemben, s halkan el is mondom neki, remélve, hogy nem ébresztem fel vele.
– Légy az enyém – ismétlem meg újra halkan az utolsó mondatot. 

  

Naga

Nem emlékszem semmire abból az időből, ami az elf falu előtt történt velem. Nekem az életem Siridean lágy mosolyával és barátságos tekintetével kezdődött.  Így fogadtam el az életem.
Lehetőséget kaptam itt az elfek közt, mert embernek hittek. És hittem magam is. Az első években olyan gyorsan fejlődtem, mint az emberek gyerekei, de aztán valahogy lelassult a folyamat. Az évek elreppentek és én még mindig a gyermeki cipő taposom.
Néha irigykedve gondolok Sirideanre, aki magas lett, karcsú, de erős, mert vadász. Férfias kisugárzása egyre vonzóbb számomra és félek, ha megtudn mit rejtegetek a szívemben, nem lenne velem ilyen kedves.
Amikor elhív a rejtekhelyünkre hevesen megdobban a szívem. Én… Merjek reménykedni… De nem. Minden alkalommal összetöri a szívem végül.
Alig látom, egész nap mintha kerülne. Olyan feszültség sugárzik belőle, hogy villámcsapásokat lehetne belőle készíteni.
A rejtekünkben még izgatottabb. Pedig ideérve már finom illatok csapják meg az orrom.
– Siridean, te nem csak nagyszerű vadász vagy, hanem csodálatos szakács is.

Látom, hogy dicséretemre elpirul kissé komor arca, de nem szól. Minden bizonnyal a párválasztó miatt aggódik. Idén már ő is belép a választandók körébe. Nekem még van időm. Fiatalabb vagyok nála. De vajon erről akar beszélni? Hogy megtalálta az igazit? Remegve kulcsolom össze az ujjaim, hogy éles szeme elől elrejthessem a gyengeségem.
– Naga, azért hívtalak ide, mert szeretnék mondani neked valamit. Én szóval… Szeretlek téged, de nem úgy, mint egy barátot vagy testvért. Szerelemmel szeretlek – motyogja halkan és elakad a levegőm. Édes Istenek mióta vártam erre a szavakra. Mily rég vágyom rájuk. Oly könnyen jön rá a felelet.
– Siri… – Tudom, hogy kedveli ezt a becenevet, amit tőlem kapott. – Én is így érzek irántad, de nem tudom, mennyire lenne jó ötlet belekezdeni ebbe a kapcsolatba.
Még közénk állhat oly sok minden. A Párválasztó Ceremónia, a múltam amit nem is ismerek.
– Miért? A párválasztó miatt? Azért vagy furcsa mostanában? Az nem számít semmit sem, nem kell összeházasodni azzal, akivel mondják. Ez csak tanács.
– Ez az oka. A párválasztó. Megvárhatnánk amíg vége? – Kettőnk útja nehéz lesz, itt a faluban elfogadnak, de máshol nehezebben boldogulnánk, mint pár.
– Akkor várjuk meg, nem akarom rád erőltetni.
– Köszönöm – rámosolygok. Nem tűnik boldognak a kéréstől, talán már rég vár rám, nem tudom.
Hozzá simulva alszok el.

A reggel magányosan talál meg. Olyan furcsa, mintha zajra ébredtem volna. Valami suttogásra. De nincs itt Siri. Akkor pedig nem lehetett suttogás.
Mégis felhangzik a fejemben.

Gyere velem.

De ki az és hová? Hiába próbálom megtalálni a csalogató hang forrását nem lelem.

Gyere velem.

Hangja olyan, mint az édes méz, elkábulva tőle követem őt.
Odakint már nagy vihar készülődik. Érzem, ahogy cibálja a jeges szél a ruhám könnyű anyagát. Beletép a hajamba. Hideg cseppek koppanak a bőrömre, hogy apró patakokban folytassák az útjukat a föld felé, testemen nedves érintést hagyva. Látom, amikor a vadászok visszatérnek, köztük ott van Siridean is. De képtelen vagyok koncentrálni. Egyszerűen nem megy. A hang kitölti a gondolataim.

A faluban az ajtók és a spaletták mostanra bezáródtak, nincs az utcán senki.
Csak én.
A vérem boldogan forr, ahogy a levegőt megtölti a villámok édes ózon illata.
Észre sem veszem, hogy ledobálom a ruháim, kitárom a karjaim. Csak a fájdalmas roppanások térítenek valamelyest észhez. Felkiáltok, de a mennydörgés elnyomja a sikolyom, amikor a testem megnyúlik és fekete sárkánnyá válok.
Olyan könnyedén emelkedek a magasba, hogy szinte észre sem veszem, csak, amikor már körülöttem járják a táncukat éles fénnyel a bizsergető villámok. Boldogan bődülök bele a mennydörgésbe.
Fogalmam sincs mikor és hogyan érek haza. Tagjaim ólmos fáradtság és pokoli fájdalom kínozza, az erőm teljesen elhagy. Csak annyira vagyok képes, hogy kiterülve zuhanjak a puha ágyneműre, melynek illata mindig Sirire emlékeztet. Mélyen beszívom és már alszom is.

 A reggel túl korán van itt. Sóhajtva fordulok meg és boldogan konstatálom, hogy Siridean bizonyosan itt járt, mert nem emlékszem, hogy betakaróztam volna.
– Istenemre, magához tért. – Siridean hangja örömről árulkodik. – Jól vagy? Naga, mi történt veled?
Nagyokat pislogva nézek kedvesemre. Nem értem mi a baj.
– Mi történt?
– Naga, két napja nem tudunk felébreszteni.
– De hát tegnap este beszéltünk…
– A vihar napján láttalak utoljára, azt hiszem. Akkor nem voltam benne biztos, hogy téged látlak, mert már nagyon esett.
– Vihar volt? – A kérdéssel együtt megérkeznek az emlékképek is. Az ózon édes illata, a csapkodó villámok és a repülés. Elsápadok.
– Minden rendben, Naga?
– Igen. Sajnálom, de nem emlékszem mi történt. Csak nagyon fáradtnak éreztem magam. Ezért inkább lefeküdtem aludni.
– Értem. Minden esetre úgy tűnik, hogy nincs bajod. Ez megnyugtató.
– Hát egy azért akad.
– Mi? – Siridean hangja vidáman cseng, ahogy meghallja a gyomrom korgását.
– Éhes vagyok – nevetek fel.

 

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük