2. rész
Siridean:
Már nem tudok hova lenni az aggodalomtól, mert Naga nem ébred fel. Már épp azon vagyok, hogy ide hívom hozzá a gyógyítót, hogy nézze meg mi van vele, mikor felébred végre.
– Istenemre, magához tért. – Hangomban túlcsordul az öröm. – Jól vagy? Naga, mi történt veled? – kiáltok fel, az öröm miatt képtelen vagyok halkabban beszélni. Ő értetlenül néz rám, nem érti miért kérdezem.
– Mi történt?
– Naga, két napja nem tudunk felébreszteni.
– De hát tegnap este beszéltünk…
– A vihar napján láttalak utoljára, azt hiszem. Akkor nem voltam benne biztos, hogy téged látlak, mert már nagyon esett.
– Vihar volt?
Hirtelen sápad el a vihar említésére. Vajon mi lehet az, amit nem mondd el? Miért nem mondja el? Hisz tudja, hogy bízhat bennem. Most azonban nem alkalmas az idő a további kérdezősködésre, így csupán annyit kérdezek, hogy:
– Minden rendben, Naga?
– Igen. Sajnálom, de nem emlékszem mi történt. Csak nagyon fáradtnak éreztem magam. Ezért inkább lefeküdtem aludni.
– Értem. Minden esetre úgy tűnik, hogy nincs bajod. Ez megnyugtató.
– Hát egy azért akad.
– Mi? – Siridean hangja vidáman cseng ahogy meghallja a gyomrom korgását.
– Éhes vagyok – nevetek fel.
Felnevetek erre, hisz jó jel, hogy éhes, azt mutatja, hogy tényleg nincs semmi baja,
– Akkor mindjárt hozok enni. Reméltem, hogy felébredsz és azt is, hogy éhes leszel, szóval főztem neked. Nyúlragu, sok van belőle, behozok neked egy nagy fazékkal és mindet meg is eheted akár.
Arca szabályosan felragyog, mert imádja a nyúlragut, úgy ahogy én készítem.
– Siri, te vagy az én megmentőm! Nyúlragu, ah olyan rég csináltál már nekem. Na, gyerünk hozd már, mire vársz? – hesseget ki a szobából.
Hangosan nevetve megyek ki az ételért a konyhába. Megkönnyebbültnek tűnik, hogy nem faggatóztam tovább. Az egyik barátom a vadászoknál ma reggel, vagyis inkább hajnalban szólt, hogy furcsa nyomokat talált. Megmutatta nekem én meg elintéztem annyival, hogy biztos ijedtükben több nagyobb állat járt erre és azért hagyták ezt a nyomot. Ő nem ismerte fel, de én igen. Sárkány nyoma volt, ráadásul ott, ahol előző este Nagát véltem látni. Egyszer régebben, talán 15 lehettem, elmentünk apámmal egy hosszabb vadászatra, emlékszem, mert Naga nagyon haragudott rám. Akkor, azon a vadászaton láttam először sárkányt és a nyomot, amit hagynak maguk után. Fenséges teremtmények, de már akkor is ritkán lehetett velük találkozni. Hatalmas az erejük, de a többségük békés, és egy-két kivétellel nem is élnek klánokban. Ők hamar meghalnak, mert nincs, aki megvédje őket. S bármilyen kegyetlen is, levadásszák őket. Egy csomó mindent tulajdonítanak a sárkány csontoknak, szerveknek meg egyéb részeinek. Nem tudom, hogy igaz e belőle bármi is, de sokakat nem is érdekel, csak megrendelik és a vadászok levadásszák. Akkor, mi is ezért voltunk úton. A falunk híres arról, hogy bármit el tud ejteni, ezért gyakran fordulnak hozzánk külsősök is. Akkor azonban nem volt szerencsénk. A sárkányt csak távolról láttuk és nem is bukkant fel újabb, így a megbízónak le kellett mondania a sárkányáról. Mikor hazaértem, Naga napokig el sem ment a közelemből és akkor is csak sok-sok nyúlragu főzésével tudtam kiengesztelni.
Nagy sóhajjal térek vissza a jelenbe és beviszem a megmelegített ételt Nagának.
– Itt is vagyok kedves, – önkéntelenül csúszik ki a számon a becézés el is pirulok miatta.
Odaadom neki az edényt és ő úgy esik neki, mint egy napok óta éhező farkas.
– Siri, ez isteni finom – nyögi teli szájjal, szaft csorog le az állán, mire letörlöm egy szalvétával.
Naga senki ételét nem szereti annyira, mint az enyémet, így többnyire neki is főzök, ha pedig valamiért nem tudok magának kotyvaszt valamit, bár nem túl ügyes a konyhában. Egyszer majdnem felgyújtotta a konyhát. Akkor tanítgattam és épp csak sikerült megakadályozni a szerencsétlenséget. Nem akarom, hogy kiderüljön: sárkány. Mert az azt jelentené, hogy nem bízott bennem eléggé ahhoz, hogy elmondja. Mert akkor a többiek meg akarják majd ölni. Még ha ők is nevelték, de sárkány és sokat ér. Bármilyen kegyetlen is a falu előrébb helyezi a saját túlélését, mint az érzelmeket. Én viszont azt hiszem képtelen lennék bántani őt.
A csontjaimban érzem, hogy nemsokára megint vihar lesz. Akkor figyelni fogom Nagát és kiderítem mit titkol előlem.
– Föld hívja Siri-t. Siri… – legyez az arcom előtt Naga. – Merre jársz? Már mióta szólongatlak – durcáskodik.
Ajka ilyenkor lebiggyed és én késztetést érzek, hogy megcsókoljam.
– Van még a raguból? És kérek vizet is, szomjan halok. Meg amikor aludtam hallottam valami verset, elismételnéd?
Azonnal elvörösödök és felpattanok. Sietve kapom fel a kiürült edényt és csupán az ajtóból szólok vissza.
– Nem mondom, nem is hiszem, hogy hallottál bármi ilyesmit. Egy perc és hozok még enni meg inni is.
Gyáva dolog a menekülés, de néha hasznos. Mint például most is. Képtelen lennék úgy elmondani a verset, hogy ébren van.
“Arany színű szemed rám veted,
S én megadom mit kér
Bármi is az ára, de te megadod nekem
Mit én kérek?
Együtt suhanunk a kék ég alatt
Ám vihar szakítja ketté
E csodás látomást.
Mondd miért nem mondtad el?
Zuhanunk ketten a semmibe
Arany szemeid örökre fogva tartanak.”
A vers önkéntelenül jut eszembe, miközben az újabb adag ételt készítem elő Nagának. Úgy látszik tudat alatt sejtem, hogy ő sárkány, de amíg nincs rá bizonyítékom képtelen vagyok elfogadni. Kicsit komoran megyek vissza az étellel, de Naga észre sem veszi. Mohón eszi az újabb adagot. Mikor a nagy részét betömte, akkor néz rám.
– Most is motyogtál kint valamit. Régen is csináltad ezt, de aztán elmúlt. Bár egy részük mindig megtörtént annak, amit mondtál. Megint olyan?
– Nem hiszem, csak úgy jön, nem gondolok konkrétan semmire, csak megjelenik a fejemben és önkéntelenül is kimondom.
– Talán ezt nevezik jóslásnak? Vagy jövő látásnak?
– Szerintem csak megártott a túl sok nyúlragu készítése – viccelem el. – Ha ettél menjünk el sétálni, jó?
– Csak ha nagyon muszáj, Siri, inkább aludnék még.
– Rendben, de ne két napot! – Fedem meg, mire csúnyán néz rám.
– Mennem kell, de este jövök, addig pihenj, jó?
– Rendben Siri, vigyázz magadra!
Összekócolom a haját, amit utál, majd morgását hallgatva megyek a dolgomra.
Naga:
Siridean elmegy.
Elfekszem az ágyba és lehunyom a szemem. Oh, Istenek, mondjátok, hogy ez a kép csak hazugság. Mondjátok, hogy ő nem láthatta azt.
Behunyom a szemem és felidézem a fenséges érzést.
Repültem. Szabad voltam. Nem kötött szabály. Nem parancsolt senki. Csodálatos volt. Sárkány vagyok.
Ujjaim belemarkolnak a takaróba. Nem akarom.
Imádom.
Rettegek.
Mit fog szólni Siridean, ha megtudja?
El akarom mondani neki. El akarom mesélni milyen csodálatos érzés volt szabadon szárnyalni.
Nem!
Meg akarom mutatni. Azt akarom, hogy része legyen a csodának.
De mi lesz, ha gyűlölni fogja.
Elkeseredem.
Könnyek gyűlnek a szemembe.
Mi lesz, ha szörnynek tart majd? Egy levadászni való szörnynek? Vadászna rám?
Összetörné a szívem apró darabokra.
Nem. Biztos vagyok benne, hogy nem tenne ilyen galádságot velem.
Szeret.
Mindig is szeretett. Eléggé biztos vagyok ebben.
Fogalmam sincs mikor nyom el az álom, de amikor felébredek mellettem ül.
– Reméltem, hogy felkelsz.
– Hisz megígértem, nem? – Mosolygok rá kissé bizonytalanul. – Volna kedved sétálni kicsit? Bizonyosan jót tenne nekem, ha utána főznél valami istenit.
– Sétáljunk. – Siridean megvárja míg magamra kapok valami ruhát és utána egymás mellett indulunk el a faluban.
Látom ahogy a lányok megbámulják az én szálfatermetű szerelmemet.
– Holnap lesz a Párválasztó Ceremónia. Nem izgulsz? Hisz engem nem választhatsz. Még túl fiatal vagyok. Vagy nem?
Néha az öregek megengedték egy egy párnak, hogy eggyé váljanak a házassági rítusban, még ha az egyik fél fiatal is volt a ceremóniához. De ezekről a párokról mindenki tudta, hogy az istenek egymásnak teremtették őket. Soha nem lehetett külön úton vagy mással látni egyiket sem. Bár igazán ritka kincs volt az igazi szerelem az elfeknél, ezért mindennél jobban vigyáztak rá. Jobban, mint bármelyik másik értékükre.
– Félek a ceremóniától. Mi lesz, ha a neked választott lány megtetszik? Ha neked adom teljesen a szívem, és te mégis mást választasz?
– Ez nem történhet meg. A lányokat nem kedvelem. Úgy. Mármint… Érted. Én csak téged akarlak. Ha te is akarod.
Kissé elpirul, így félrekapja a tekintetét. A reményeim fellángolnak, mint nyár közepén a tarlótűz. Felbátorodva hozzá hajolok és kissé tétován megcsókolom. Suta próbálkozásom mindenki látja.
Siridean:
Egészen késő délutánig a feladataimmal vagyok elfoglalva. A maradék előkészületeket csináljuk a holnapi ceremóniához. A falu közepén lévő parkban lesz megtartva. Szépen virágokkal feldíszítjük, asztalok, székek kerülnek ki. Kinti főzőhelyek, hogy az asszonyoknak egyszerűbb legyen a főzés. A park végében pedig egy közepes farakást hordunk, mert este meggyújtjuk és a körül lesz az ereszd el a hajam a felnőtteknek. A gyerekeket meg ilyenkorra már szépen haza terelik. Alaposan megizzadok mire végzünk, de legalább holnap délelőttre nem marad semmi. Haza szaladok egy gyors fürdésre, hogy mégse koszosan menjek Nagához, majd könnyű vászonnadrágot és inget veszek fel egy bőrcsizmával. Fegyvereim pedig szokás szerint viszem magammal. Mikor odaérek Naga még alszik ezért mellé ülök. Nem kell sokat várnom míg felébred.
– Reméltem, hogy felkelsz.
– Hisz megígértem, nem? Volna kedved sétálni kicsit? Bizonyosan jót tenne nekem, ha utána főznél valami istenit.
– Sétáljunk.
Naga furcsának tűnik, de egyelőre nem szólok érte. Kicsit sápadt, a szemében aggodalom. Mi nyomaszthatja ennyire? S miért nem mondja el? Jaj, Naga, ha egyszer megtudom mit titkolsz, én elfenekellek az biztos. Mint kiskorunkban. Valamikor 15- 16 éves lehettem, amikor leszoktam róla. Akkor fenekeltem el, ha butaságot csinált vagy megsérült. De ez megváltozott, ahogy az érzéseim elmélyültek iránta. Mást jelentett volna az elfenekelés és nem akartam kockáztatni, hogy lebukok Naga előtt. Következő kérdése zökkent vissza a jelenbe.
– Holnap lesz a Párválasztó Ceremónia. Nem izgulsz? Hisz engem nem választhatsz. Még túl fiatal vagyok. Vagy nem? Félek a ceremóniától. Mi lesz, ha a neked választott lány megtetszik? Ha neked adom teljesen a szívem, és te mégis mást választasz?
Mikor szóba hozza a ceremóniát megértem mi bántja, de abban is biztos vagyok, hogy nem csak ennyi. Pirulva válaszolok neki, hogy megértse számomra csak ő van.
– Ez nem történhet meg. A lányokat nem kedvelem. Úgy. Mármint… Érted. Én csak téged akarlak. Ha te is akarod.
A válaszomra adott tette teljesen megdöbbent. Megcsókol a falu közepén bátortalanul, félénken. Olyan most, mint amikor először láttam a faluban. Én azonban az első döbbenet után magamhoz ölelem s elmélyítem a csókot. Falom ajkait melyeket már oly rég kóstolni akartam. Ízük teljesen elkábít. Teste remegése térít egy kicsit észhez, de épp csak annyira, hogy szelídebben csókoljam. Kezeim hátát, derekát cirógatják, s fogalmam sincs meddig csókolózhatunk, mert csupán akkor húzódok el tőle egy kicsit, mikor már muszáj több levegőt vennünk mindkettőnknek. Naga arca kába, tekintete ködös, vágy szikrázik a mélyén. Arca piros, mint a bársonyos barack, fekete haja kócos, hosszú szempillái most még csábítóbbnak hatnak, ahogy keretbe fogják aranyló szemét. Nem szólalok meg mig kicsit távolabb nem húzom, hogy ketten legyünk csak. Nem kell a falunak hallani, amit beszélünk.
– Elnézést ha túl heves voltam, csak már olyan rég vágytam a csókodra. De a csókot egyáltalán nem bánom, – teszem hozzá mielőtt még félreérti.
– Nem voltál túl heves, nagyon jó volt, élveztem nagyon is – mosolyog rám édesen.
Én pedig e mosolyt látva már tudom, hogy soha nem leszek képes elengedni őt. Mindig látni akarom, erre kelni, ezt a mosolyt látva aludni el. Félrebillentett fejjel hallgatózok, mert olyan mintha halk suttogást hallanék, de Naga arcán látom hogy ő csak a körülöttünk lévő állatok neszezését a szellő álltal dalolásra bírt fák énekét hallja.
“- Tiéd ő már, ritka kincs
Melyre vigyázz nagyon.
Nehéz lesz, árulás felhőzi
A kék eget, de ne feledd
Ő már a tiéd. ”
Furcsa ez a kis versszerű valami. Nem olyan, mint a korábbiak és eddig nem is hallottam hangokat melléjük. Lehet kezdek megbolondulni. De mégis milyen árulás? Ha már mond valamit ez a hang, nem lehetett volna értelmesen elmondani?
Rébuszok…- dühöngök magamban. Ki tudja meddig állok így Naga előtt, mikor megérzem kicsit hideg kezeit az arcomon, aggódó tekintettel pásztázza az arcom.
– Siri, merre jártál már megint? Most is motyogtál valamit, de nem értettem és olyan volt mintha hallanál valamit, amit én nem.
– Nem tudom mi volt ez, de jelenleg nem is érdekel. Jól vagyok és te itt vagy velem. Menjünk a házikónkhoz. Gyorsan ejtek pár fácánt és megfőzöm ott, rendben?
– Rendben, de sok legyen, éhes vagyok – nevet fel.
Átölelem a derekát úgy indulunk el néha előre megyek vagy hátra maradok s a zsákomban egyre több fácán lapul. Naga mindig felsóhajt mikor újra meglát. Aggódik bár nem értem miért. Mi bajom eshetne az erdőben? Bár az is igaz, hogy nem nagyon volt velem, mikor vadászni mentem így furcsa lehet neki, hogy eltűnök és felbukkanok. Mire a házhoz érünk már elég mennyiség áll rendelkezésre.
– Melegíts egy kis vizet a kopasztást és a többit megcsinálom én, rendben?
Odalépek hozzá és derekát átkarolva nem tudom megállni, hogy ne adjak neki egy könnyed csókot.
Naga:
Kicsit megijeszt a hevessége, de olyan gyengéd lesz utána. Szemérmesen elpirulok, de a szívem hevesen lüktet.
Boldogan csimpaszkodva a kezébe sétálok vele egy darabig, majd vadászni kezd. Ez mérhetetlenül kíváncsivá és izgatottá tesz. Alig vagyok kepes visszafogni magam. a bőröm bizsereg és az egész testem a változásért kiált. Vele akarok vadászni. De nem kis fácánkákra, hanem őzekre és vadkanokra.
Az érzés rémülettel tölt el. Mi lesz így velem?
Felsóhajtok.
Visszatér. Itt baktat mögöttem, érzékeim élesen azonosítják be őt.
A vér és Siri illata keveredik. Az érzékeim bukfencet vetnek a szívem dübörög a mellkasomban. Mit tegyek?
Mit tegyek?
Mivel nincs ötletem, nagy levegőt véve próbálom megnyugtatni magam. Minden rendben. Ismételgetem fel-felsóhajtva.
Minden rendben.
Amikor megkér, hogy melegítsek vizet, örömmel lecsapok a lehetőségre. Elsietek, hogy eleget tegyek kérésének és ez talán eltereli a gondolataimat is.
Siri isteni vacsorát rittyent nekem. Be is falom az egészet.
– Ez isteni volt, Siri – dicsérem meg.
Az este folyamán csak beszélgetünk vagy néha lágy csókcsatákba bonyolódunk. Előtte ülve a szőrmén, lábára hajtott fejjel, a lángokba bámulva nyom el az álom.
A ceremónia napján ragyogó napsütésre ébredünk. Már mindenhol nekikezdtek a végső simítasoknak. A ceremónián résztvevő családok virággal díszítik fel a házukat. Vigyorogva pattanok ki az ágyból és a ruháimat magamra kapkodva, halkan dúdolva és is nekilátok díszíteni. Siri valószínűleg a fürdőben van, mert az elfek ezt különleges napnak tekintik. Előbb a ceremónián résztvevők fürdenek a tiszta patakban. Utana virágokat fonnak a hajukba a lányok, a fiúk faleveleket. Gyűjtöttem Sirinek egy csomót, hogy szép lehessen.
Amint kész vagyok a bejárattal és a kapuval előkészítem Siri leveleit.
Amikor megjön felhúzza az ünnepi tunikáját és magam elé ültetem. Bonyolult fonatokba belefonom a hajába a szép, többszínű zöldben pompázó leveleket, hogy egy erős vadászhoz méltó egységes, mégis bonyolult mintába rendezzem őket.
– Kész vagy. Mindjárt felöltözöm és mehetünk is.
Magamra veszek egy egyszerű sötétkék tunikát. Nem szabad díszesnek lennie, hisz ez ma a ceremónián résztvevők napja.
Fogom a virágkoszorút, amit a kiválasztottjára kell majd tennie.
Kicsi sárga virágokat fontam bele, mert reménykedem, hogy megtartja a szavát és engem választ.
A kezébe nyomom elpirulva és amikor felhallatszik a ház előtt a furulyaszó, akkor kinyitom neki az ajtót, hogy kiléphessen.
Egy pillanatra görcsbe szorul a gyomrom. Bárkit megkaphat, akit csak akar. Bárki boldogan lenne a hitvese.
Némán lemaradva követem hisz ez a dolgom. Elől a furulyás, mögötte a lányok és fiúk libasorba.
Mögöttük pedig a családtagjaik. Így vonulunk az öregek elé.
Folytatása következik…