Erik:
Épp ágyaz, amikor végzek.
– Köszönöm. Tudod, az jutott eszembe, hogy lehetnél a társam. Még akkor is, ha nem látsz rendesen. Engem nem zavar. Az eszed vág, mint a borotva és gyorsan átlátsz összefüggéseket. Hamar és jól alkalmazkodsz másokhoz, de nem befolyásolnak mások. Igazi egyéniség vagy.
Mindig ilyesmi társra vágytam. Tudod én nagyon bírtam a halálos fegyvert. Szerintem ők voltak a legjobb társak az összes gagyi filmben.
Mindig számíthattak egymásra. Alig ismersz, mégis számíthattam rád. Ez olyan… megnyugtató. Sajnálom, ha nyálasan hangzik. Nem érdekel mit mondanak mások, én mindig a saját fejem után megyek. Ostobák hogy hagytak elmenni. Te még így is értékes tagja lehetnél a csapatnak, mert olyan dolgokat veszel észre, amit mi nem. Ha nem gond, itt maradnék ma este és átbeszélhetnénk a két ügyet. Már a te is akarod.
Ian:
– Hivatalosan nem, de azon kívül a társad leszek. Maximum lelépek mielőtt kiérne az erősítés. Azt a filmet én is szeretem, jó párost alkotnak. Rendben beszéljük át, de nem maradunk fent sokáig. Helyezd magad kényelembe addig én is lefürdök.
Elmegyek lefürödni, s csak egy atlétát meg egy alsót veszek fel. Fürdés után lemegyek a konyhába és hozok fel narancslevet. Fent leteszem az éjjeli szekrényre, majd leülök az ágyra.
– Egész pontosan a gyűjtögetőről vagy Donaldról akarsz beszélni?
Erik:
Megdöbbenve állok. Azt hittem élből elutasít, annak ellenére, amit múltkor mondott. De nagyon lazán fogja fel.
– Azt hiszem, előbb a Gyűjtögetőt kellene elkapnunk, nem gondolod? McDonald is mocskos, de nem öl olyan menetrendszerűen még, mint a Gyűjtögető. Szerintem fontosabb őt elkapnunk.
Ian:
– Én is úgy gondolom, hogy jobb lenne vele kezdeni.
Nehezen beszél a tapasztalatairól, de jól összefoglal mindent.
– Majdnem elkaptad, ezért te lettél a rögeszméje. Ezt ő már egy játéknak fogja fel, ami közted és közte folyik.
Felkelek és hozok egy papírt meg egy tollat és rendszerezek mindent, amit elmondott.
– Szerintem most hamarabb fog gyilkolni, mert egyre türelmetlenebb. Legkésőbb két nap múlva. A leggyorsabb és legegyszerűbb az lenne, ha a tudtára adnánk már nem vagy egyedül.
Kényelmesen elnyúlok az ágyon és a tollal játszom.
– Mivel én is bekerültem a képbe hibázni fog. Az lesz neki a lényeg, hogy engem kiírjon a képből. Mit gondolsz?
Erik:
– Egyet értek. Most, hogy nem volt társam, azt gondolta, könnyebb préda vagyok. Új hely, új emberek, nem kapok segítséget. Nem is tudja elképzelni, hogy a legjobbat nyertem meg – felelem vigyorogva.
Volt időszak, amikor egyaltalán nem tudtam beszélni az ügyről, de neki jól ment. Könnyedén osztottam meg vele mindent.
– Szerintem kiveséztük. A laptopom nélkül ennyire emlékszem csak.
Ian:
– Rendben, akkor, azt hiszem, ideje lesz az alvásnak. Még mindig sérült vagy, szükséged van pihenésre. Én átmegyek a szomszéd szobába, ha kéne valami ott leszek rendben?
A narancslét az éjjeli szekrényen hagyom és felkelek az ágyról.
– Ne zavarjon, ha rémálmod van, én is hangos szoktam lenni.
Erik:
Felkuncogok. Talán mások nem élvezik a fanyar humorát, de én igencsak.
– Ha félek, melléd bújhatok? – engedem meg magamnak a merszet, hogy kicsit ugrassam.
Ian:
– Megpróbálhatod, de lehet kidoblak. Ha elég bátorságot érzel magadban, bár az ágyacskám már így is a tied. A vendégszobában leszek, gyere, ha kell valami.
Odalépek hozzá és megborzolom a haját majd megyek a vendégszobába és lefekszek ám sokáig nem tudok elaludni s amikor mégis nyugtalanul alszom.
Erik:
Hajnaltájt kiabálásra ébredek. Felkelek és nesztelen átosonok a szobájába.
– Nyugalom – suttogom neki. – Itt biztonságba vagy – megfeszülő teste elernyed, amikor izzadtságtól csatakos haját félre söpröm a homlokából.
Egy ideig csendben figyelem, ahogy egyenletesen lélegzik, így visszavonulok a szobámba. Az illata mely betölti az egész lakást mintha még erősebb lenne. Kellemes és megnyugtató. Hamar könnyű álomba merülök.
Reggel korábban ébredek a házigazdámnál így a konyhába megyek és nekilátok rántottát készíteni. Találok némi bacont és hagymát is így tartalmas kis reggelit készítek. Némi keresgélés után megtalálom a kávét is így hamarosan kávé illat terjeng a levegőben. Hetek óta először vagyok stresszmentes és kipihent.
Gondolataimba mélyedve támasztom az asztalt kifelé bámulva a reggelbe. Agyamban újra és újra végig forgatom a Gyűjtőről felhalmozott adatokat, hátha észreveszek valamit, amit eddig nem.
Ian:
Reggel kipihenten ébredek, ami azért furcsa mert tudom, hogy rémálmom volt mégsem ébredtem fel. Ráadásul kávé illat van. Felkelek s elcsoszogok a fürdőbe, megmosom az arcom majd kivonulok a konyhába.
– Jó reggelt! Isteni ez a kávé illat, főleg, hogy nem nekem kellett megfőzni. A kávéfőzővel nem szeretjük egymást.
Öntök magamnak kávét és azon melegében le is öntöm a torkomon.
– Jól aludtál? Nem ébredtem fel arra, hogy rémálmod van.
Nyugodtan hagyom, hogy megterítsen, aztán tálaljon, majd leülök és lassan enni kezdek.
– Reggeli után nézd meg a sebedet, ha kell segítek átkötni. Túl sok testmozgást nem ajánlanék azért egy darabig még. Néha az életünkért való futás is ártalmas lehet, mint sport.
Erik:
Kuncogok.
– Nem volt rémálmom. Jót aludtam. Gondoltam megleplek, mert te olyan kedvesen elláttál. – Ahogy végzek elveszem a tányérját és nekilátok elmosogatni. – Szeretném, ha segítenél átkötni, utána muszáj bemennem az irodába, mert a főnök kivágja a balhét.
– Este átjöhetnél. Csinálok Curryt.
Ian:
Megvárom amíg befejezi a mosogatást, majd a fürdőszobába megyünk és óvatosan átkötöm neki, figyelek rá, hogy a lehető legkevesebb fájdalmat okozzam neki.
– Hívd át anyádat is, hogy megnyugodjon, ha nem szólsz neki, akkor úgyis átjön magától.
Erik:
Érintése könnyű, elővigyázatos. Elhessegetem a nem megfelelőnek ítélt gondolatokat. Nem tud rólam semmit. És én sem sokat róla. De jó ez így. A társam lesz. Vigyázz rám, én pedig rá.
– Rendben, főnök – ugratom.
Húznám még az időt, de már nincs mivel.
– Köszönök, mindent. Este várlak. Remélem nincs semmilyen allergiád. Isteni curryt tudok csinálni.
Felkapom a cuccaim és már ajtón kívül is vagyok. Nem fáradok telefonszám cserével és hasonlókkal, mert tudja, hol lakom és szemmel láthatóan mindig egymásba botlunk… azaz főként én belé, ha szükség van rá.
Az irodában megkapom a főnöktől a fejmosást, azt mondom neki, hogy kicsit bepiáltam, de kipihentem és újra munkakész vagyok.
Anyámat is felhívom és beszélgetek vele egy negyedórát. Átnézem a frissen beérkezett boncjelentést a kislányról és eszembe jut, hogy talán Ian értékelné, ha megosztanék vele dolgokat, de fogalmam sincs, hogy van-e otthon laptopja és azon van e megfelelő program. Bosszankodva gondolok rá, hogy mégis csak fel kellett volna írnom a számát.
Végül egy gyors mozdulattal indulás előtt a táskámba csúsztatom a Gyűjtő aktáját a friss jelentésekkel együtt és a saját jegyzeteimmel is. Menet közben beugrom a közértbe, hogy bevásárolja az esti curryzéshez.
Amint hazaérek lezuhanyzom és halk zenét indítok, a főzés mellett szoktam hallgatni. A korábbiakból tanulva a fegyverem kézközelben tartom, de semmi érdekes nem történik. Megterítek és mire megfordulok a kajával ott áll. Tudom, hogy nem lát, tekintete mégis engem vizslat. Figyel, minden kis apró rezdülésre, talán még a szívverésem is hallja.
Ian:
Miután elmegy a napom nyugodtan telik el. A dolgozószobámba megyek és régimódian a parafatáblám segítségével elkezdem feltüzdelni az információkat majd összekötöm, amik tény szerint is passzolnak, ezek piros színt kapnak. Amiket én veszek észre vagy gondolok, azok kék színt kapnak. Eriknek elég sok ismerőse van, de egész napos munkával leszűkítem 15 főre, akik gyanúsak nekem. Ezeknek alaposabban utána nézek, de nem jutok semmire sem. Pedig biztos, hogy legalább egyszer találkoztak már. Csak a beállított jelzés figyelmeztet, hogy ideje lenne elindulnom Erikhez. Mikor odaérek szokás szerint beengedem magam. Épp megtálalt, mikor megfordul s rám néz. Nem látom, csak sejtem, hogy a szemembe néz. Halvány érzés csak, ami hírtelen közénk feszül. Olyan, mint mikor még régen megtetszett valaki, bár régen amíg láttam könnyebb volt megállapítani az ilyesmit. Érzem, hogy csak figyel nem csinál semmit, nem szól semmit, ha nagyon figyelek még lassan gyorsuló szívverését is hallom. Lassan elmosolyodok, s halkan szólalok meg, kicsit rekedt hangon.
– Milyen napod volt? Én utánanéztem néhány dolognak, szóval mondhatom, hogy nyugodt. – Lassan megyek közelebb hozzá, de még mindig nem mozdul. Lassú, lágy mozdulattal megérintem a nyakát, tisztán érzem milyen gyorsan ver a szíve. – Jó illata van a currynek, van hozzá egy kis bor?
Erik:
– Természetesen van – felelem és az asztalra teszem az ételt. – Segítsek szedni? – Leteszem a Curryt és csinálok egy fényképet anyának, hogy ne aggódjon, jól vagyok és enni is van mit.
Fene tudja, nyugodtabb. Mintha New Yorkban nem magam éltem volna. A konyhába megyek és kiveszem a bort a hűtőből.
– Remélem szereted a vöröset. Mert csak az van itthon – felelem. – Ma újra átnéztem a Gyűjtő ügyét és van pár ötletem, amit szeretnék megbeszélni veled. Ha neked is jó úgy. De szigorúan vacsora után. Addig inkább normális beszélgetést folytatnék. Neked milyen napod volt?
Ian:
Jót derülök magamban, mert nem reagálta le azt, hogy megérintettem a nyakát.
– Mint mondtam, nyugodt napom volt, én is átnéztem, átbeszélhetjük vacsora után mire jutottunk, hátha egyezik néhány ötletünk.
Közben leülünk enni, tényleg nagyon finom a curry, amit főzött.
– Neked a lehetőségekhez képest nyugodt volt? A sebed remélem nem hanyagoltad el és nem is erőltetted meg magad. Még egy pár napig nem kéne nagyon ugrálnod. Finoman főzöl, igazán jó lett az étel – mosolygok rá.
Erik:
–Köszönöm – hálás vagyok a magasságosnak, hogy nem látja, amit én érzek. Égni kezd az arcom. – Nem sok ételt tudok elkészíteni, de amit igen, azt megdicsérték eddig. Kicsit elmerültem a munkában nem foglalkoztam a sebemmel. De nem erőltettem meg – az én bolond szívem hevesen kalimpál, amiről igyekszem nem tudomást venni.
Ian
– Akkor azzal kezdjük, hogy átkötöm vacsora után, aztán pedig jöhet a munka.
Épp csak megiszom a boromat, mikor megcsörren a mobilom. Mindenkinek más a csengő hangja, így egyből tudom ki hív. Most a nővérem keres.
– Ian Liz eltűnt, az apja ment érte, de késett és tudod Liz milyen önálló, gondolom elindult haza egyedül, de még nem jött meg és nincs egy barátjánál sem. Kérlek, Ian, keresd meg őt!
– Indulok te maradj otthon és várd Lizt hátha közben mégis hazaérne! – Leteszem a telefont és Erikre nézek. – Sajnálom, de most el kell mennem. A nővérem lánya még nem ért haza. Az iskolától kiindulva fogom keresni. Neked nem muszáj jönni, ha nem akarsz.
Már nem szórakoztat hevesen verő szíve vagy az esély, hogy ő is az én csapatomban játszik. Most újra rendőr vagyok, érzelemmentes arccal, hideg fejjel állok fel. Ellenőrzöm a fegyverem, majd még lenézek Erikre.
– Tényleg finom volt a vacsora. Ehetünk máskor is együtt – ezzel a végszóval el is indulok ki a lakásból, de mivel csak látszólag vagyok nyugodt nehezebben találom meg a kijáratot.
Erik:
Megérintem a karját és a kilincsre igazítom.
– Csak nem gondolod, hogy hagylak elmenni egyedül? – érdeklődöm halkan. – Ha társak vagyunk, akkor társak vagyunk! Nem csak te segítesz nekem, hanem én is neked. Mozgósítsd a besúgóidat, én is megkérek pár környékbeli ismerőst, hogy tartsa nyitva a szemét – veszem elő a telefonom, közben pedig visszalépek a fegyveremért, ami eddig a pulton pihent.
Aztán felhívom pár haverom a rendőrségen is, hogy adják körbe a riadóláncot, és felhívom Daisyt a diszpécsert, hogy szóljon a járőröknek, majd átadom a telefont Iannak, hogy leírást adhasson a kislányról.
– Induljunk – érintem meg a könyökét és a kocsimhoz vezetem. Megmutatom neki hol tud beszállni, majd ott hagyom és a kocsit megkerülve pattanok be az ülésre. Mire beszáll, már jár is a motor. – Merre?
Ian:
Meglep, hogy megállít, velem jön és beszól a rendőrségre. A diszpécsernek elmondom, hogy néz ki Liz. Erik segít, hogy be tudjak ülni a kocsiba, majd oda irányítom az iskolához. Az út alatt beszélek Freddel és ő is nekilát a keresésnek. Ahogy megérkezünk és kiszállunk előveszem a botomat és azzal indulok el. Tudom, hogy mellettem jön ezért valahol egy kis megnyugvást érzek.
– Köszönöm, hogy velem jöttél. Remélem csak leragadt egy játszótéren egy barátjával. – Most nagyon idegesít, hogy nem látok rendesen. Így majdnem haszontalan vagyok, de nem bírnék otthon maradni sem.
Erik:
– Hát csak természetes, hogy veled jöttem, elvégre is megállapodtunk, hogy társak vagyunk – fegyveremet elrejtem a kabátom alá, hogy ne ijesszek meg senkit és ne keltsek felesleges feltünést. – Merre menjünk? Előbb járjuk végig az utat, amin hazamenne?
Ian:
– Van egy rejtek helye ahová elbújik, ha valami bántja, előbb menjünk oda. Nagyon remélem, hogy ott van. – Mondom merre megyünk közben míg végül odaérünk egy régi játszó térhez, ami teli van bújócskázásra való elemekkel. – Liz, Ian bácsi vagyok, ha itt vagy valahol gyere elő! – Pár percig semmi nem történik majd egy hang szólal meg.
– A kis Liz nálam van, elég gyors lesz, hogy megtalálja? Várom magukat!
A szemét! Feldúltan járom körbe a játszóteret, hátha találok valamit.
– Meg kell találnunk, nem teheti meg vele is azt, mint a többiekkel!
Erik:
– Megtaláljuk – kapom el egy kölyök grabancát, félre rántva a feldúlt Ian elől. – Elkapjuk, és az lesz a szerencséje, ha a rendőrség ér oda előbb. Menjünk vissza a kocsihoz.
Ian:
Visszaindulok a kocsihoz és közben hangosan gondolkodom.
– Nem lehet messze, mert nem telt el sok idő. A környéken kell lennie valahol. Errefelé elég sok az elhagyatott épület, de ha egyesével nézzük át mindet, már késő lesz. Erik, bízom benned, te ismered a legjobban, ha lehet ezt mondani. Szerinted itt a környéken hová mehetett? Tudom, hogy ezzel nyomást helyezek rád, de Liz olyan, mintha a lányom lenne. Nem hagyhatom, hogy meghaljon.
Közben visszaérünk a kocsihoz és beszélünk. Türelmetlenül dobolok a combomon, miközben elindulunk valamerre.
Folytatása következik…