Ian&Erik

Vajon közelebb kerülnek egymáshoz?

Ian:
Átölelem őt, hogy kényelmesebben elférjünk és megkönnyebbülten teljesen ellazulok végre.
– Tudom, hogy a napokban sok dolgod lesz, de este gyere ide, és főzök neked vacsorát. Ha nem baj, és az anyja is engedi, Liz is itt lesz. Egy pár napig örülnék, ha velem lenne.

Erik:
– Ez csak természetes, hogy itt lesz veled, elvégre is az unokahúgod. Alig várom hogy újra a főztödet egyem – suttogom halkan és a hátára rajzolok apró köröket míg el nem nyom az álom.

Ian:
Teljesen megnyugtat a közelsége és végül én is nyugodtan alszom. Reggel Liz kelt fel azzal, hogy éhes és enni akar. Erik még alszik ezért óvatosan kelek fel és Lizzel a karomban megyek le a földszintre s nekilátok amerikai palacsintát csinálni reggelire. Remélem Erik is szeretni fogja. Csinálok hozzá kakaót is, teszek bele mályva cukrot is. A kislány szerencsére jóízűen eszik.

Erik:
Amikor felébredek egyedül vagyok, de meghallom a lentről felszűrődő zajokat. Olyan békés. Az illatokból ítélve valami édes, goffri vagy palacsinta készül. Kimegyek a fürdőbe és kicsit rendbekapom magam. Ma még haza kell ugranom az iroda előtt. Lesétalok a földszintre és Ianhoz lepve átölelem.
– Jó reggelt. Főzzek kávét?
A puszi olyan természetesen jön, mintha évek óta együtt élnénk.

Ian:
Megrezzenek ahogy átölel, mert most nem figyeltem, hogy lejön. Hogy megnyugtassam, a kezére teszem a kezem, ami a derekam öleli.
– Azt megköszönném, jól esne egy erős fekete kávé. Jól aludtál? Tudom hülye kérdés a tegnapi után, de azért megkérdezem. Jut neked is palacsinta remélem szereted.
– Ian bácsi nagyon finom palacsintát tud csinálni. Erik bácsi, köszönöm, hogy értem jöttél Ian bácsival együtt.
Liz nagyon édes, látszik rajta, hogy nincs teljesen jól, de próbálja összeszedni magát.

Erik:
– Bármikor vállalom a hős lovag szerepét, egy ilyen csodaszép hercegkisasszonyért – mosolygok a kislányra. – Remélem legalább te is olyan jót aludtál, mint én. Mert nagyon rég aludtam ennyire jót – kap a homlokára még egy puszit, majd eleresztem és nekilatok a kávénak.

Ian:
– Jól aludtam, Ian bácsival mindig jót alszok. Erősebb, mint apa és rendőr is. Félnek tőle, néha nagyon ijesztő. Te nem félsz tőle?
Leteszek egy adag ételt Liz elé, hogy a sok kérdés közepette azért tudjon enni is. Adok neki mellé nutellát meg juhar szirupot is. Hamar elfogadta Eriket, aminek örülök, szerencsére nyitott kislány, nem sokban hasonlít az anyjára. Ráadásul hatalmas megkönnyebbülés nekem, hogy az átéltek ellenére ilyen beszédes ma reggel.
– Liz mit szólnál, ha gyakrabban látnád nálam Eriket?
– Örülnék neki, de ahhoz téged is gyakrabban kéne látnom, Ian bácsi. Anya olyan smucig, ha erről van szó.
Halkan felnevetek a szóhasználatán és Eriknek nyújtok egy falat nutellás palacsintát.

Erik:
Felnevetek, hisz a kérdést Iannak szántam, de a kis kotnyeles Liz hamarabb válaszolt.
– Nem félek tőle. Ian bácsi nagyon aranyos tud lenni, ha akar, nem gondolod? – vigyorgok a kislányra, akit közben leköt, hogy a szájába tömje a palacsintát. Ian figyelme végre rám terelődik és én is kapok egy falat palacsintát, amit bekapok.
– Nagyon finom – visszafordulok a kávé felé és kiöntöm egy bögrébe. – Hogyan kéred a kávét? Simán? Tejjel? Cukorral?

Ian:
– Simán, nem igazán szeretem cukorral. Édességet is csak nagyon ritkán eszek. De Liz nagyon szereti a palacsintát és reméltem te is szereted.
Elveszem tőle a kávét, amit ad nekem és jólesően belekortyolok. Nem számít, hogy forró, én amúgy is szeretem így.
– Mennyire sietsz? Gondolom reggeli után mész. Ha be kell mennem nekem is, akkor hívj fel. Majd megadom a számomat.
Adok közben még egy kis palacsintát Eriknek, de a nővérem éles hangjára össze rezzenek. Kezdek figyelmetlen lenni, észre sem vettem, hogy megjött s be is engedte magát.
– Ilyeneket csinálsz a gyerek elött?! Hogy gondolod ezt? Apánk forogna a sírjában, komolyan mondom!
A nővérem felé fordulok és halkan szólalok meg.
– Figyelj a szádra, Erik mentette meg a lányodat, ha meg szeretnéd köszönni neki.
– Megköszönni? Ez a dolga, nem? Ahogy neked is!

Erik:
– Nem, hölgyem, nem ez a dolgom. Gyilkossági nyomozó volnék, semmi közöm a gyerekekkel foglalkozó osztályhoz. Liz akkor lenne az én ügyem, ha már nem élne és valószínűleg akkor sem. Tudja sok gyerekgyilkoság kinyomozásában asszisztáltam már a főnyomozó mellett és tudja mi az a két dolog, amiben azok és ez az ügy különbözött? Liz él, azok a kislányok már nem. És a szülök rettegve várták a híreket és nem csak másnap reggel jutott eszükbe a gyerekük. Ezen kívül örülnék neki, ha a jövőben lenne szíves kopogásra használni a kezét, mielőtt belép egy házba. Nem azért, mert idegen itt, hanem mert így udvarias. Ian, mennem kell, majd csörgök, ha kellesz bent. Liz, örültem a találkozásnak. Legközelebb kérlek, fogadj szót Ian bácsinak, rendben? Szegény szíve megszakad, ha aggódnia kell miattad. – Nyomok egy puszit a kislány hajába is, mert az arca jobban ragad, mint bármiféle ragasztó, ám ő megragad a kezecskéjével.
– Itt leszel még?
– Biztos lehetsz benne. Számíthatsz rám. Ian bácsi majd megadja a számom és ha bajba kerülsz engem is hívhatsz. Jövök a lovassággal – mosolygok a kislányra, majd a nő mellé lépve lenézek rá hidegen. – Nagyon szívesen – ezzel kistálok a reggeli meleg fénybe.

Ian:
Pedig rendesen el akartam búcsúzni tőle. Fáradtan sóhajtok fel és Edith-re nézek.
– Liz itt marad nálam ma, de jobb lenne, ha hosszabb ideig engednéd itt maradni.
– Persze és majd mindenfélét lásson, mi? Holnap érte jövök és kész. De ha úgy akarom már ma este is, vagy akár most rögtön. Az anyja vagyok!
– Nem tesz jót neki, ha itt veszekszünk az orra előtt. Menj el, kérlek.
Edith erre szó nélkül kiviharzik, Liz meg ott marad zaklatottan, sírásra görbülő szájjal. Őt vigasztalom szerencsére sikerül megbékélnie. Együtt főzünk Eriknek és várjuk őt haza. Mintha évek óta így lenne.

Erik:
A nap hosszú és unalmas, jelentéseket körmölők és átnézem az új adatokat a másik ügyben, amit rám sóztak. Egy szajha a kukában. Elfintorodom. Csodálatosan büdös leszek, mire hazaérek.
– Erik mielőtt lelépne, lenne itt még egy ügy. Ha már úgy is kukázik. A Long streeten a pizzéria mögötti kukáknál halott csövest találtak. A maga ügye!
– Ne már – nyögök fel és átveszem az aktát. Mire a földszintre érek már nagyjából át is nézem azt a kevéske anyagot, amit kaptam. Utálok új helyre menni. Ilyenkor mindig tesztelnek, mint az újoncokat, hogy lássák, meddig vagyok terhelhető.
Kimegyek előbb a szajhás helyszínre és igyekszem alaposan felmérni a terepet, amit már egy csomóan összejárkáltak. Kifaggatom a halottkémet és nem leszek boldog a hallottaktól. Ez az én formám. Ez már a második kurva a héten. A fotós kétszer arrébb ebrudal, hogy a megfelelő szögből fotózhassa le buzgón a hullát. Még egyszer körbejárom a helyszínt és a kis írótáblámat elővéve digitális jegyzeteket készítek a látottakról, halottakról.
– Sandy, ez itt vér? – mutatok egy kicsit arrébb a falra.
– Szerintem az, de mindjárt megnézem neked. – Mikor rávilágít gyönyörűen kirajzolódik a vér mintája. – Azt mondanám itt ölte meg, vagy legalábbis még élt, amikor itt megszúrta. Látod a mintáját? Itt – húzza végig a kesztyűs kezét ívesen a fal mentén. – Ez itt artériás vérzés nyoma.
– Kösz, Sandy. A területet felügyelő rendőrhöz lépek.
– Hello – a névtáblájára lesek, hogy megszólíthassam – Harrison rendőr. Mondja csak a szemtanúkat merre találom?
– Hát pont itt – mutat maga mögé és két didergő lányt látok. Nem annyira a hidegtől, mint inkább a félelemtől vacognak.
– Kösz szépen – megkerülve a lányokhoz lépek. – Erik Lancester nyomozó vagyok, és én fogom kivizsgálni az ügyet. Tudnak nekem mondani valamit az áldozatról?
– Nem láttunk semmit.
Az alacsony, barna hajú lány nagyon csinos, de a sminkje már alaposan elkenődött a sok sírástól.
– Emmának hívták. Nem volt régen a placcon és a Patkányhoz tartozott.
– És Patkány jól bánik a lányaival?
– Egy rohadék, szinte minden pénzünket elveszi, és sok mindent meg kell tennünk, de mindig vigyáz ránk. De két napja nem láttuk Patkányt. Félünk. – A lány elsírja magát. Előveszek egy papír zsebkendőt és átnyújtom neki.
– Köszönöm, tudnak még valamit Emmáról?
– Nem sokat, mert új hús volt. Szegény lány. Most mi lesz a kisfiával?
– Van egy fia? – gyorsan felvezetem a digitális papírra.
– Én úgy vettem ki abból, amit mondott. De nem tudjuk hol tanyázott. Azt csak Patkány tudja.
– Köszönöm a segítséget. Vigyázzatok magatokra és figyeljetek egymásra. Emma már a második utcalány, akit meggyilkolnak – előhúzok pár névjegyet, amin mind a munkahelyi, mint egy erre tartott telefon száma is rajta van. – Lányok, ha valami eszetekbe jut, vagy baj van, hívjatok. Ezt pedig adjátok oda Patkánynak és kérjétek meg, legyen kedves felhívni. Nem akarok semmi rosszat, csak elkapni Emma gyilkosát. Okés?
– Igen! – A szőke fogja és bedugja az apró retiküljébe a papírdarabot.
– Köszönöm. – Azzal otthagyom őket. – Elmehetnek, ha hivatalosan is felvették a vallomásuk.
Utána kocsiba vágom magam és áthajtok a Long street-i gyilkosságokhoz. Amint kiszállok elfintorodom. Imádom a kukák szagát. Ezek után remélem, Ian csodás illatokkal vár haza, mert csak az lesz képes elfeledtetni velem az egész napos gyomorforgató bűzt. A szerencsétlen hajléktalanról még annyit sem tudok meg, mint Emmáról. Csak fekszik a kis papír kartonjain és halott. Én ehhez nem kellek. De azért kikérdezem a halottkémet és a környékbeli hajléktalanokat.
Boldogan, hogy megszabadultam és nincs is túl késő, visszarobogok az irodába és megírom az előzetes jelentést, majd átküldök egy rövid, semmitmondó tájékoztatót a főnöknek is, ígérve a mielőbbi fejleményeket. Ezután, mivel már hat is elmúlt összekapom magam és becélzom a legközelebbi virág és édességboltot. A kislány egy kis bonbont kap, Eriknek pedig egy szál rózsát veszek, megfogadva, hogy kifaggatom a kedvenc dolgairól. Hazahajtok és beköszönök Mrs. Williamsonnak, aki a szomszédban lakik.
– Tegnap járt itt az édesanyja és hozott magának egy csomagot. Beeresztettem.
– Köszönöm, Rose. Ez igazán kedves magától. Ez a magáé – vigyorgok rá és előhúzom a kocsimba rendszeresített macskáknak szánt jutifalatos zacskót. – Kormi minden bizonnyal örülni fog.
– Nem kellett volna, túlságosan elkényezteti Kormikát.
– Igazán megérdemli – mosolygok az asszonyra, majd sietve bemegyek. Felkapok egy táskát és bedobálok ezt azt bele. Úgy sejtem ma sem alszom itthon. Mire Ianhoz érek már hét is elmúlik. Kopogtatok, majd benyitok. Isteni illatok szállnak a levegőben, kiűzve fejemből az egész napos szemét szagát.

Ian:
A kopogásra mindketten az ajtó felé fordulunk, de Liz megelőz a véleménynyilvánításban.
– Erik bácsi büdös vagy, lezuhanyzol mielőtt eszünk?
– Liznek igaza van, gondolom nehéz napod volt. Fürödj le, ha gondolod megnézem a sebedet is, mert mostanában elhanyagoltuk. Ha Liz elaludt meg beszélhetünk az új ügyeidről.
Mikor Erik bólint és elindul felfelé én is megyek vele, s remélem Liz is kibírja ezt a kis időt. Ahogy felérünk a fürdőbe nem foglalkozva vele, hogy kuka szaga van magamhoz húzom és átölelem, majd lágyan meg is csókolom. Így akartam búcsúzni tőle reggel, ami nem jött össze, de most köszönthetem így.
– Sajnálom a nővéremet. Edith elég nehéz eset. De szerintem most Liz itt lesz egy darabig, így lesz egy kis elfoglaltságom. Majd én viszem oviba meg hozom el. Napközben meg segítek neked. Megismertetlek Freddel és akkor ő is segíteni fog neked.
Elengedem és mint egy kérdőn ingje egyik gombjára teszem a kezem. Ezzel kérdezve, hogy segíthetek e neki levenni.

Erik:
Jólesően megborzongat a fogadtatás, és a virágot meg a bonbont letéve megyek vele, miután Liznek integettem. Jól esik ahogy fogad, még a szagom sem képes eltántorítani.
– Neked is hello – mosolygok rá, pedig tudom, nem láthatja. De biztos vagyok benne, érzi a mosolyom. Viszonzom egy rövidebb csókkal a kedvességét és ujjaimat az övére simítva engedélyt adok neki. Nem tudom meddig akar elmenni, de nem is számít. A lényeg, hogy itt van velem és átölel. Homlokom az övének támasztva figyelem, ahogy lassú, néha tapogatózó mozgással, lassan kigombolja az ingemet.
– Botrányosan szar nap volt – motyogom neki, csak úgy. – Mindig én kapom a kukás hullákat. Pedig elkaptuk a Gyűjtőt. – sóhajtok fel. – Mennyit kell még bizonyítanom?
Amikor végez megfogom az ujjait és puha puszikat lehelek rájuk.
– Neked jó illatod van – kuncogom és végigsimítok pólóba rejtett mellkasán. – Étel és gyerek illatod.

Ian:
Lassan, tapogatódzva gombolom ki az ingét, majd rámosolygok mikor azt mondja, jobb illatom van.
– Határozottan jobb napom volt, mint neked az biztos. Az elején én is kaptam ilyen ügyeket. A legszarabb gyilkosságokat sózták rám, csak hogy ne nekik kelljen foglalkozni vele. De most már nem vagy egyedül. Amíg akarod, itt leszek veled. Amikor kedved van idejössz, mindig vacsora és nyugalom fogad majd.
Lesimítom róla az inget aztán ellépek tőle, mert most nem lenne bölcs dolog többe belekezdeni. Elvégre Liz odalent van.
– Hoztál magadnak ruhát vagy nézzek neked valamit?
Én őszintén kicsit zavarban érzem magam. Lassan egy éve nem tartózkodtam senkivel egy fürdőszobában.

Erik:
Megfogom a kezét és visszahúzom magamhoz és átölelem.
– Köszönöm – suttogom a hajába. – Nem kell sehová sem sietnünk. Akkor sem, ha Liz nincs itt. Mindkettőnknek teljesen tisztába kell jönnünk az érzelmeinkkel. Addig elfogadom, amit adni tudsz és adom, amire képes vagyok.
Jól esik ölelni. Nyugalom száll meg. Beszívom az illatát.
– Van ruhám, lent hagytam a sporttárskával együtt. Felhozod, ha megkérlek? Addig lezuhanyzom, hogy virág illatú legyek, mint ti – ugratom.

Ian:
– Használd a tusfürdőm, de ott van Lizé is. Meg kellett fürdetnem, mert főzés közben tiszta morcs lett.
Megpuszilom még mielőtt lemegyek, hogy felhozzam a cuccát. Nem sietek, mert nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. Nagyjából fél óra múlva kopogok be, majd amikor szól belépek.
– Melyik tusfürdőt használtad?

Erik:
Közelebb lépek hozzá és hagyom, hogy megszimatoljon. Rajtam csak egy törölköző van.
– Talán ismerős az illat – emelem fel az állát és megcsókolom. – Hm – motyogom – Arra a következtetésre jutottam nyomozókám, hogy mint idealista, szeretek veled csókolózni. Mit szólsz hozzá? – vigyorgok és átveszem tőle a táskát.

Ian:
Tisztán érzem rajta az illatomat, ami nagyon jól esik.
– Tudod reméltem, hogy nem Lizét fogod használni.
Mielőtt ellepne tőlem a derekára teszem a kezem és most én csókolom meg lassan, ráérősen kóstolgatom az ajkát s mikor érzem megremeg, elégedetten elhúzódok tőle.
– Siess majd, mert kihűl a vacsora, pedig finomat csináltunk és nagyon sokat dolgoztunk vele – mosolygok rá és kimegyek a fürdőből. Elégedetten és jókedvűen megyek a konyhába, ahol Liz foglalja el magát, éppen rajzol. Segítek neki egy kicsit, míg Erikre várunk.

Erik:
– Hát sokáig tartott míg eldöntöttem, mert az a finom kislányillat – kuncogom, ugratva.
Gyorsan felöltözöm és lemegyek a földszintre. Liz rajzol, Ian pedig magyaráz neki, amitől eszméletlen édesek együtt. A lépcsőkorlátnak dőlök és onnan figyelem őket.
– Hát… Azt mondták nekem, hogy van itt valami finom étel.

Folytatása következik….