Siridean:
Végül nem megyek sehova sem, hogy nyugodtan tudjon aludni. Míg alszik rengeteget gondolkodom. Tudom, hogy nem mehetünk vissza és azt is, hogy itt sem maradhatunk örökké. Akkor pedig az egyetlen megoldás, ha más sárkányokat keresünk, akik Nagának is tudnak segíteni. Többet kell tudnia magáról és nekem is.
Mikor felébred megcsókolom. A barlang szájához megyek és lenézve látom, hogy tényleg öngyilkosság lett volna megpróbálni lemenni itt. Naga elmondja a gondolatait, hogy mit gondol a helyzetünkről aztán vár, hogy válaszoljak. A peremen állok és kitárom a karom a szél átfúj és finoman taszigál, de nem félek, hogy leesek. A messzeséget nézem, s tudom, hogy lehetetlen, de mintha elfeket látnék a táborban. Amíg a környéken vagyunk nem fogják feladni. Nem maradhatunk itt, de ezt már eddig is tudtam. Naga nélkül nem megyek, őt pedig megölnék így ez egyértelmű. Fáj, hogy elvesztettem a falut a családomat. De bántották a páromat és ezt sosem fogom megbocsátani nekik. Szembe fordulok Nagának, hátat fordítva a meredélynek. Komolyan nézek a szemébe, hogy tudja minden szavam komolyan gondolom.
– Nem megyünk vissza, mert bántottak téged, a páromat és ezt sosem fogom megbocsátani nekik. Nem vesztettem el semmit, mert már te vagy a családom. Te pedig sosem fogsz elhagyni engem, nem igaz? Szerintem az egyetlen lehetőségünk, ha más sárkányokat keresünk. Többet kell tudnunk és ez csak így lehetséges. Ha meggyógyultál el is indulunk. Nem várhatunk itt addig, míg ideérnek és kitalálnak valamit hogyan jöjjenek fel. Az elfek, főleg a bosszú szomjas elfek találékonyabbak, mint gondolnád. Az átváltozásodról pedig úgy gondolom valami olyanra kéne gondolnod, ami megnyugtat vagy amit nagyon élveztél. Például, amikor viharban változtál át. Akkor könnyen ment, élvezted nem?
– De igen, akkor teljesen az ösztöneim irányították az átváltozásomat. Siri biztos vagy benne, hogy ezt akarod? Nem szeretném, ha magányos lennél a többi elf nélkül. Meg ha találunk más sárkányokat… Nem szeretném, ha úgy éreznéd nem illesz oda, érted?
– Nem fogom, hisz a te oldaladra mindig illeni fogok. Nem számít, hogy ha életünk hátralévő részét sárkányok között fogjuk tölteni, mert velem leszel, érted? Szeretném, ha nem kérdőjeleznéd ezt meg többet. Tudom, hogy azért teszed, mert bizonytalan vagy és félsz, hihetetlennek gondolod, hogy téged akarlak ezután is. Azt is sejtem, hogy idő kell, hogy el tudd fogadni, de én itt leszek, rendben? Most viszont valami ennivalót kéne keríteni, mert én éhes vagyok és úgy hallom te is – nevetek fel, mikor megkordul a gyomra.
– Egy kis kenyér és hús van a csomagban, amit sietve elhoztam. Meg egy kis víz is. Mindjárt előveszem. Igyekezni fogok, de ehhez tényleg idő kell. Mindig is arra vártam, hogy kiderüljön szeretsz e vagy sem. Sokszor csalódtam, mikor azt hittem elmondod, de mégsem. Most pedig a párod vagyok. Ez teljesen furcsa és a tetejébe minden a feje tetejére állt.
Naga közben előveszi a kevés ételünket, amink van és szépen elrendezi egy laposabb kövön. Felszeli a kenyeret és a húst is és szétosztja. Magának kevesebbet rak, mire helytelentően sóhajtok fel, s átrendezem az ételt, hogy egyformán jusson.
– Én nem tudok ennyit megenni.
– De igen, kelleni fog az erőd. Holnap már kénytelenek leszünk lemenni, mert nincs több ételünk. Ehhez át kell változnod, ami sok energiát vesz el és még engem is cipelned kell. Szóval egyél, kedvesem. Mindig szép, egészséges sárkányt szeretnék látni, mikor átváltozol.
– Tényleg szépnek gondolsz úgy? Nem szörnyetegnek látsz?
– Naga…nem láttam nálad szebbet sem emberi, sem sárkány alakban és soha nem is fogok, ebben biztos vagyok. Most pedig együnk,- cirógatom meg a kezét.
Édesen mosolyog rám, én enni kezd, s én is követem őt. Mikor végzünk megnézem a sebét és átkötöm, majd egy kicsit kényelmesebb ágyat hozok össze és lefeküdve magamhoz ölelem őt. Cirógatom a hátát, finom puszikat hintek az arcára. Érzem, hogy ellazul és lassan elalszik, én azonban képtelen vagyok aludni. A feszültség ébren tart, tudatom mélyén rémképek száguldanak, s valamikor hajnalban újra hallom a hangot.
“ – Menj míg teheted,
sikolyok töltik meg az eget,
vér festi a földet,
halál arat mögötted.”
Idegesen kezdem keltegetni Nagát. Úgy látszik, nem várhatunk, míg kivilágosodik. Zavart, édes arca más körülmények között elcsábítana, így azonban csak egy puha csókot adok neki.
– Sajnálom, de hamarabb kell indulnunk. Nem hiszem, hogy várhatunk tovább – cirógatom az arcát.
Naga:
Egy kis ideig zavartan pislogok rá, hogy mi történik, de végül engedelmesen felkelek. Összepakolom sietve a kis holmink, és átadom Sirinek.
– Azt hiszem, ezt neked kellene fogni. – Zavartan elpirulok, mert eddig sosem nézte, ahogy átváltozom. Nem mondom, hogy nem látta, csak nem figyelhette meg. Most cseppet zavarba érzem magam a dologtól. – Siri… elfordulnál egy kicsit?
– Szeretném látni. Ahogy egy szépségből, egy tüneménnyé válsz. Koncentrálj a viharos napra.
– Én… – elpirulok, de hiába próbálkozom, figyelő tekintete szinte felperzseli a bőröm és vágy gyűlik tőle a testemben. Figyelmem elkalandozik és képtelen vagyok váltani, mert a testemben fellángol a vágy. – Siri… Így nem megy – nyögöm ki nagy kínban. – Kérlek.
– Rendben – hátat fordít nekem és így is eltart egy darabig, míg változni kezdem. Tenyerem a számra szorítom, hogy kiáltásom ne legyen fájdalmas, épp csak egy aprócska nyikkanás jut ki, mikor kezem manncsá formálódik.
“Most már megfordulhatsz, Siri” – gondolataim könnyedén érik el őt, ám fogalmam sincs hogyan csinálom.
Siri megfordul és hozzám lép. Hatalmas termete most jóval kisebb az enyémnél. Lehajtom hozzá a fejem és nagyon óvatosan érintem meg a homlokát.
Farkammal megbököm a combját, és intek vele, hogy szálljon fel. Elé fekszem, hogy fellépve a lábamra, felmászhasson a hátamra. Nem lehet túl kényelmes számára, mert a nyakamat védő szarutüskék ott magasodnak előtte. Ő mégsem panaszkodik csak fészkelődik kicsit.
“Felkészültél, Siri?”
– Fel – cirógatja meg a nyakam. Furcsa érzés őt a hátamon vinni, mert eddig mindig a mancsomban volt. De nem kellemetlen. Kitárom a szárnyam és próbálgatom kicsit, de nincs útban. A barlang szájához lépek és a nap felé fordítom az arcom, ami jól esően melengeti meg. Észreveszem a tábort a hegy lábánál. Látom és hallom, hogy fel szeretnének jutni, de még nem találták ki, hogy hol és hogyan.
“Siri, megharagszol, ha kicsit megijesztem őket?”
– Haragszom rájuk, de kérlek, ne bántsd őket.
“ Nem akarom, csak kicsit megijeszteni őket.”
– Rendben. Legyen így.
“Kapaszkodj erősen, Siri.”
Hátrébb lépek és felüvöltök. Két nagy urással kivetem magam a nyílásból és egyenesen feléjük kezdek zuhanni. Látom az arcukon a rémületet, ahogy meglátják a torkomban parázsló tüzet. Rohanni kezdenek a fák árnyékába.
Lecsapok és a táborukat letarolva a sátraik köré fonom a mancsaim, majd fel is emelkedem, abban a pillanatban és erősen meredeken szállok fel a magasba, remélve Siri elég erősen kapaszkodik. A hegyet megkerülve észak felé veszem az irányt.
A magas hegyek csodálatos hósapkával rendelkeznek. Fagyos, karcos a levegő. Messze magunk mögött hagytuk már a múltunk és a családunk. Innentől tényleg csak magunk vagyunk. Csak egymásra számíthatunk.
– Le kellene szállnunk!
“ Jó itt fent, Siri!”
Túlságosan is élvezem a repülés adta szabadságot.
– Azt elhiszem, de az én ülepem nincs hozzászokva a sárkány lovagláshoz!
Elvörösödnék, ha tudnék, de így csak a belsőm kezd forrósodni. Ezt valószínüleg megérezheti Siri is, mert rám szól finoman.
– Ha csak nem akarsz engem megsütni vacsorára, javaslom kapd el azt a szarvasfélét és álljunk meg valahol tábort verni. Elkészítem neked, ha elkapod.
Lelkesen vetem magam előre, és hamarosan már mélyen vájom a fogaim a barna bőrbe, hiába rángatózik, nem menekül a szarvasféle.
Csörömpölve esik a földre a táborból felragadott holmi. Majd a földre ereszkedek egy utolsó szárnycsapással.
Siridean:
Naga nem tud átváltozni úgy, hogy nézem, mert egészen más reakciót váltok ki belőle. Végül elfordulok, de rosszul esik hallanom az átváltozással járó halk nyögést. Mikor gondolataim között szól megfordulok. Szépséges fekete sárkány áll előttem. Eltörpülök mellette, de nem zavar. Megsimítom lehajtott pofáját, majd a segítségével felmászok a hátára és elhelyezkedem. Erősen kapaszkodok az egyik pikelyébe és remélem, hogy túl élem az első repülésem.
“Siri, megharagszol, ha kicsit megijesztem őket?”
– Haragszom rájuk, de kérlek, ne bántsd őket.
“ Nem akarom, csak kicsit megijeszteni őket”
– Rendben. Legyen így.
“Kapaszkodj erősen, Siri.”
Ami ezután történik, ahhoz minden erőm kell, hogy fent maradjak a hátán. A tábort teljesen szétzilálja és a meredek emelkedéssel járó kapaszkodás elhasználja minden erőmet. Ráadásul ennyire fent hideg van, a ruháim nem épp alkalmasak ehhez. És a hátsóm is fáj.
– Le kellene szállnunk!
“ Jó itt fent, Siri!”
– Azt elhiszem, de az én ülepem nincs hozzászokva a sárkány lovagláshoz!
Meglepetésemre, ahogy megemlítem az ülepem a teste elkezd forrósodni, ami miatt finoman rá is kell szólnom.
– Ha csak nem akarsz engem megsütni vacsorára, javaslom kapd el azt a szarvasfélét és álljunk meg valahol tábort verni. Elkészítem neked, ha elkapod.
Naga pedig lelkesen veti a szarvas féle után magát. Könnyedén kapja el és öli meg. Mikor teljesen földet érünk nehezen mozogva kászálódok le róla.
A feje még mindig le van hajtva ezért óvatosan átölelem a pofáját és megpuszilom.
– Érdekes reakcióid vannak bizonyos testrészeim említésére – cukkolom, s el is húzódok tőle.
Azért nem akarok a közelében lenni, ha esetleg meglegyintene érte a farkával.
– Amíg én megcsinálom a vacsorát te változz vissza, rendben? Mivel nincs másik ruhánk, neked kénytelen leszel valamit a sátorból fabrikálni magadnak.
Felháborodott bödülése felveri az erdőt, mire kicsit idegesen fordulok felé.
– Ne hívd ide őket, jó? Nem cukkollak tovább csak nyugodj meg.
– Siri, ne cukkolj engem, amikor sárkány vagyok. A sárkányom sértésnek veszi, akkor is, ha tudom nem annak szánod.
Végig nézem az átalakulását majd gyengéden köré tekerem a sátor vásznat. Karomba vonom s megpuszilom.
– Sajnálom, de nem bírtam kihagyni. A barlangban is éreztem rajtad és amikor fent megemlítettem a hátsomat elkezdtél felforrósodni. Édes reakció volt.
Naga elbújik a karjaim között, majd felnéz rám. Szemében most látok valami vadságot is, aztán rájövök, hogy a sárkányát látom. Lehajolok és megcsókolom őt. Elégedetten mordul fel és simul hozzám még jobban.
– Naga, édesem, elkészítem a vacsorát, a bőrből pedig csinálok neked ruhát, bár az el fog tartani egy darabig. Viszont azt még el kell mondanom, hogy minden testrészem a tiéd és a sárkányodé.
Újabb ezúttal halkabb felháborodott kiáltás kísér utamon. Nevetve kapom vállamra a szarvast és vonulok arrébb, hogy megnyúzzam és kibelezzem. Eddig sosem piszkáltam és húztam Naga agyát. De ez egészen élvezetes. A reakciói boldogsággal töltenek el. Jó érzés tudni, hogy mind emberként, mind sárkányként vágyik rám. Naga végül nem bírja ki sokáig és mellém ül. Fejét a vállamra hajtja. Így nehezebb dolgozni egy kicsit, de megoldom.
– A sárkányod nem enne nyers húst? Ez furán hangzik, de lehet hogy ő… szóval nem tudom mennyire van saját akarata. Elég furcsa erről így beszélni.
– Ennék nyers húst, de Naga egyenlőre nem áll készen rá. Majd idővel. Te viszont megmentettél minket. Ha maradunk lehet feljutottak volna. Jó illatod van, mindketten szeretjük és mindketten vágyunk rád.
Meglep, hogy most a sárkányával beszélek, de nem zavar. Véres ujjam finoman az ajkához érintem s ő mohón nyalja tisztára.
– Köszönöm egyenlőre ennyi is elég. Mondd csak, tényleg nem érzed magad elárulva? Nem mondta el neked micsoda amikor megtudta.
– Fájt és még most is fáj egy kicsit, de Naga a párom. Szeretem őt és valahol megértem miért tette. A falu híres arról, hogy bármit levadásznak. Természetes, hogy félt elmondani. De én is kérdeznék. Miért csak most derült ki? Naga most alszik?
– Még nem szokta meg az átváltozást ezért kimerült, igen. Nem igazán tudom, hogy mért csak most. Amíg nem jött az a vihar, aludtam benne. Nem tudom, hogy megy más sárkányoknál. Az emlékeim a vihartól vannak, ha léteznek is korábbi emlékeim nem férek hozzájuk.
Miközben hallgatom őt, neki állok tüzet rakni és megsütni a hús egy részét. A többit vékony csíkokra vágom és egy rögtönzött füstölő fölé akasztom. Az erdő körülöttünk lassan elcsitul az állatok is megnyugszanak. Szép, harsogó zöld minden, virágok és bokrok vesznek körbe minket. Az égen lassan feljönnek a csillagok. Békes minden és én csak remélni merem, hogy így is marad. Reggel minden esetre tovább kell mennünk. A környéken élnek még elfek és ha apám kapcsolatba lép velük, akkor bajban leszünk.
” Halál arat mögötted”- jut eszembe. Ezek szerint nem biztos, hogy el tudjuk kerülni a vérontást. Mélázásomból Naga térít észhez.
– Valamit viszont tudnod kell. Nemsokára kezdődik az első tüzelési időszakunk. Legyél gyengéd velünk.
Mire válaszolnék már össze gömbölyödve alszik. Úgy látszik a sárkány is elfáradt. Első tüzelés? Mi a fene? Nem így, ilyen körülmények között kéne történnie. Mikor kész a hús finoman ébresztgetni kezdem Nagát. Gyengéden cirógatom. Álomittas szemmel néz fel rám, amitől nagyot dobban a szívem és hatalmasat nyelek.
– Kész a vacsora, csillagom.
Naga:
– Sajnálom, hogy elaludtam. Annyira fáradt voltam. A sárkány nem bántott? – Megnyalom a szám és elfintorordom. – Ez vér? Undorító – elveszem a vizet és kiöblítem a szám. – A sárkány kért, igaz? Jól tetted, hogy adtál neki, de ez…
Megborzongok.
– Most viszont a te vacsid is kész van – nyújtja át nekem az illatos szarvashúst. Mohón kapok utána és amit csak bírok befalok belőle.
– Siri… elmondta? – Még a kérdésbe is belepirulok. Nem tudom, hogyan bökjem ki, mert eddig ilyesmiről sosem beszélgetett velem senki. Az elfeknél a fiúk csak egy bizonyos kor után kapnak felvilágosítást, a lányok pedig mindent a férjüktől tanulnak. Én mindkettőhöz túl fiatal vagyok még.
– Elmondta. Pontosan… mikor is lesz a tüzelésed?
– Talán egy, talán két nap múlva. Legjobb esetben három nap. – Vörösödöm el és lehajtom a fejem. – Siri, félek. Én nem tudok semmit sem. És mi lesz, ha a sárkány bánt? Segítségre lenne szükségünk, de mindketten olyanok vagyunk, mint a gyermekek. Túlságosan fiatalok és nagyon keveset tudunk. Nekem csak ez a kicsit több, mint másfél évtizednyi emlékem van, amit melletted töltöttem el. Nem ismerek mást és nem is tudok semmit azon kívül, amit tőled tanultam.
– Akkor biztonságos helyet kell találnunk. Olyat, ahol pár napig ellehetünk. Gondolom nem egy estét ölel fel a dolog. Élelemre is szükségünk lesz, mind neked, mind a sárkányodnak. Nem is tudom, hogy kérdezzem meg, de lehetséges, hogy áldott állapotba kerülsz ilyenkor?
Arcom vörösebb, mint eddig bármikor. Már így is zavarban voltam, de képtelen vagyok immár nem elrejteni az arcom. Két kezem mögül dünnyögöm mérhetetlen kínnal kipréselve a szavakat.
– A sárkányom szerint lehetséges, nem biztos benne. Túl fiatal vagyok.
– De te nem szeretnéd, igaz?
– Nem.
Csend áll be köztünk. Rettegve gondolok arra, hogy mennyire fájhat neki, hogy elutasítottam a gyermeket, akit adhatok neki.
– Én… nem végleg… De én még… túl keveset tudok bármiről is. Én…
– Naga, semmi baj. Még én sem szeretnék egyenlőre. Most találjuk ki, mit tegyünk! Én amondó vagyok, hogy tovább kell állnunk, amíg csak lehetséges. Nem pihenünk ma éjjel, tovább repülünk. Ha elérjük a Hold hegységet, onnan már nincsenek elfek. A Hold hegységbeliek az utolsók. Jó lenne onnan még legalább egy napot repülni.
– De én nem tudom, mikor…
– Tudom. Ez csak terv. Ha kell itt vészeljük át. Addig nem alszom, amíg véget nem ér a tüzelésed. Amikor nem szeretlek, akkor az álmod őrzöm.
– Nem jó. Éhezni fogunk és ha éhség gyötör, bármit kinézek a sárkányból. Nem ismerem még őt. Nem akarom, hogy bántsunk. Repüljünk tovább. Amennyire csak lehet távolodjunk el az elfek földjétől.
– Nem. Erre már nincs időnk. Itt kell keresni egy jó rejtekhelyet. Szálljunk fel sötétedés után és keressünk minél magasabban egy barlangot. Majd jól befűtjük. Aztán vadászunk is. Legrosszabb esetben itt maradunk.
Amikor a sötétség mindent felemésztett, felszállunk. Nem is kell soká repülnünk, hogy egy sötét és veszélyes, hegycsúcsot találjunk magunknak. A Hasadék, ami rajta van, természetesnek tűnik. Sárkányként be sem férek a nyíláson.
– Ez jó lesz. Baj esetén képes vagyok megvédeni magunk.
“Alig van hely. Hogy szállok le?”
– Változz át repülés közben. Én elkaplak.
“Ez veszélyes!”
– Nem bízol bennem?
“ De. Hozok ennivalót” – Szárnyaim kitárva a magasba emelkedem.
Hozok neki szarvast és vadkant is. Szeretnék többet is, de egyre nehezebb koncentrálnom.
“Siri” – kiáltásom rémült, elvesztem az uralmam az alakom felett és zuhanni kezdek. Kinyújtom felé a karom és kétségbeesetten vágyom rá, hogy elkapjon. Rettegek attól, hogy túl messze vagyok és talán a halálba zuhanok. Látom, ahogy Siri felnéz. A keze véres az állatok feldarabolásától, és megérezve az illatát sárkányom átveszi felettem az uralmat és visszaváltok sárkányba, egészen közel repülve hozzá, lenyalja recés, forró nyelvével a vért.
“Siri.”
– Foglak! – Ragadja meg mellső mancsom és én alakot váltok minden előjel nélkül.
Folytatása következik…