Ian&Erik

Boldog új Esztendőt kívánok, remélem idén is velem tartottok.
Most jöjjön egy extra hosszú friss a mi két kis nyomozónkhoz.

Erik:
– Persze, hogy előny legyen nálad, mi? – ugratom könyökkel finoman oldalba bökve, mire mindketten felnevetünk.

Ian:
– Határozottan előnyödre válna, ha megtanulnál a látás kizárásával is harcolni. Nekem is sok időbe telt, mire eljutottam idáig. Minden esetre most én voltam előnyben – bököm meg az oldalát.

Erik:
Nevetek.
– Rendben. Oh, Sensei, várom, hogy taníts. – Nagy nehezen feltápászkodtam. – Gyere, menjünk fel.

Ian:
– Ránk fér egy zuhany, az biztos. Nem ütöttem túl erősen? Remélem nem okoztam neked zúzódásokat. Vagy ha igen, akkor nem túl komolyak.

Erik:
– Ugyan, majd vállalod érte a felelősséget. – Pár helyen sajog, de túlélem. – Nem rosszabb, mint máskor. A hasam sajog kicsit, ahol múltkor megszúrtak, remélem a friss bőr nem szakadt fel – becsusztatom a kezem a póló alá, de nem lett véres. – Oké, nincs baj.

Ian:
Erre határozottan megkönnyebbülök.
– Sajnálom, elfelejtettem. Nem kellett volna… fel is szakadhatott volna.
Ahogy felérünk a szobába egyből a zuhany felé indulok. Ledobálom magamról a ruháimat és a vízsugár alá állok.

Erik:
– Ne foglalkozz vele. Lesz ideje teljesen rendbe jönni. A harcot pedig én is akartam. Ehhez ketten kellettünk, Ian.
Ahogy elmegy zuhanyozni, kinyitom az ablakot, hogy a szag kiszellőzzön délutánról.

Ian:
Gyorsan befejezem a fürdést és kimegyek egy szál törölközőben.
– Kész vagyok, mehetsz te is, Erik. Tudom, hogy ketten kellenek hozzá, de ha edzünk nem vagyok, nem tudok gyengéd lenni, még veled sem. És mielőtt mondanád tudom, hogy nem is kérted, hogy gyengéd legyek veled.

Erik:
Az álla alá nyúlok és lassú csókot nyomok ajkára.
– Akkor itt az ideje, hogy abbahagyd az önvádaskodást! Nagy fiú vagyok már, ha baj lenne, képes lennék szólni. Már családom van!

Ian:
– Igen, igazad van, akkor ezentúl rendszeresen edzünk és rendesen formába hozlak, nem mintha, most nem lennél formában. Elég jó formád van – mosolygok rá sármosan.

Erik:
– Azt hittem, ma már bizonyítottam neked eleget – vigyorgok rá, majd a fenekébe markolva ellopok még egy csókot, utána beveszem magam a fürdőbe. Halkan dúdolok miközben nekilátok lezuhanyozni. Kell egy kád. Egy jó nagy. Lenne hozzá pár ötletem.

Ian:
Nevetve fekszek le az ágyra és kényelmesen elhelyezkedek úgy várok, hogy Erik visszatérjen. A nagy buzgalomban még el is alszom.

Erik:
Amikor kilépek látom, hogy elaludt. Sosem vallaná be, hogy elfáradt. Óvatosan betakarom, én pedig mellé bújok és a telefont kezdem pörgetni. A közösségi oldalak tele vannak pletykákkal és hírekkel.

Ian:
Megérzem, hogy mellettem van, így karom derekára kulcsolódik, úgy alszok tovább, még akkor is, ha nem a legkényelmesebb a póz.
A boldog álom lassan megy át rémálommá.

Erik:
Jó ideig csak nézegetem a telefont, de ahogy sötétedik odakinn, úgy válok én is egyre álmosabbá. Rengeteget nevettünk, szórakoztunk ma. Szeretkeztünk és edzettünk. Mindkettő hatalmas élmény volt Iannel. Talán azt is mondhatni megismételhetetlen. De mire a szendergésnél tovább jutnék, elkezd mocorogni és motyogni álmában.
Rémálom. Utálatos dolog. Olyan kiszolgáltatott.
– Hé, semmi baj, Ian – simogatom meg az arcát. – Itt vagyok veled.

Ian:
Továbbra is nyugtalanul forgolódok, kezét ellököm magamtól, majd hirtelen ülök fel. Érzem arcomon a könnyeket. Légzésem képtelen vagyok kontrollálni, idegesen kelek ki az ágyból s nyugtalanul járkálni kezdek.

Erik:
Felkelek és utána megyek.
– Ian, mi történt. Szerelmem? Mi a baj? – karjait átölelve szorítom magamhoz, ajkam a hátához nyomom és lágyan megpuszilom. – Szeretlek. Mellettem vagy. Biztonságban.

Ian:
Megdermedek, ahogy átölel.
– Túl valósághű volt… általában tudatában vagyok, ha… szóval a rémálomnak. Tudom, hogy az…
Mély levegőt veszek és megfordulva puhán megcsókolom.
– Nem lényeg, holnap megyünk tovább együtt és minden rendben lesz. Menjünk aludni, te is fáradt vagy már ez biztos.
Megfogom a kezét és az ágyhoz húzom. Lefekszünk és betakarom magunkat. Csendesen simogatom a haját.

Erik:
Halkan kuncogok.
– Ezzel most melyikünket is akarod megnyugtatni? Téged vagy engem?

Ian:
– Mindkettőnket? Mindenesetre tényleg kell neked a pihenés. Alaposan lefárasztottalak ma.
Magamhoz ölelem és addig cirógatom míg el nem alszik, de én még jó ideig fent maradok. Végül hajnali háromkor felkelek és kimegyek a kis teraszra. Jó friss még ilyenkor a levegő.
Nem tudom meddig vagyok a teraszon, de egyszer csak halk kattanást hallok, fegyveré ez biztos. Taperolom a sajátom az oldalamon, de nincs nálam. Mostanában nem hordom. Nem a közelemben van, valahol az utcán mászkál kibiztosított fegyverrel valaki. Ennyit a nyugodt hajnalról. Halk sóhajjal megyek vissza a szobába, szinte még vissza sem lépek, mikor meghallom a hangtompító jellegzetes hangját.

Erik:
A kattanásra már ki is pattannak a szemeim – ujjaim néma mozdulattal tapogatóznak a párna alatt, ahogy a fegyverért nyúlok. Másik kezemmel Iant keresem, amikor meglátom az árnyat az ajtóban. A belibbenő szellő Ian illatát hozza magával. Mozdulatlanul alvást színlelve figyelek, megfeszülő idegekkel.

Ian:
– Sh… Az utcán van, van feljebb egy bolt, biztos azt akarja egy magányos ördög kirabolni. Nem a mi dolgunk.
Visszamegyek a szobába és mellé ülök.
– Minden rendben van – cirógatom.

Erik:
– Ian, ha még egyszer kiszállsz ma éjjel az ágyamból, magamhoz bilincsellek – suttogom mérgesen. – Lehet, hogy mások szerint biztonságban vagyunk, de nem lennék óvatlan, McDonald keze messzire elér. És egyébként is vannak más őrültek!

Ian:
– Értettem! Nem mászok ki az ágyacskádból ma este.
Visszafekszek mellé s megcirógatom az arcát, majd a nyakát, a vállát, hogy ellazuljon.
– Ígérem nem mozdulok már mellőled reggelig. Aludjunk vissza – puszilom meg.

Erik:
– Aludjunk – de én jó ideig még fülelek, a fellobbant adrenalint eltart egy kis ideig feldolgozni. Hallgatom a betörés halk neszeit, majd hagyom a francba az egészet. A pirkadással szunnyadok el.

Ian:
Soká alszik el, engem viszont álomtalan álomba húz a fáradtság. Úgy alszom, mint akit agyoncsaptak. Késő reggel kezdek csak mocorogni.
– Erik – motyogom kómásan és keresem őt magam mellett.

Erik:
Keveset alszom és nyugtalanul, ezért arrébb húzódom és a telefonon kezdek olvasni. Alig múlik el hét, amikor anyu ír, hogy elindultak Lizzel és tudatja, hogy ha minden rendben megy, akkor tizenegy körül tudunk találkozni.
Vissza írom, hogy már nagyon várjuk őket.
Már kilenc is jócskán elmúlik, amikor mocorogni kezd. Odafordulok hozzá és hagyom, hogy magához öleljen.
– Szia, Mormota.

Ian:
– Szia, örülök, hogy még nem keltél ki az ágyból. Úgy érzem, te már nem aludtál vissza – fordulok a hátamra, de kell még egy kis idő a felkeléshez.

Erik:
– Csak szundikáltam. Többé-kevésbé. Hallgattam az éjszaka démonait. Beszéltem anyával. Olyan tizenegy körül érkeznek meg. Együtt ebédelhetnénk itt a szállodában vagy a városban.

Ian:
– Akkor most nagyon lusta kijelentést teszek. Fél tizenegyig maradjunk ágyban. Kérek fel egy kevés reggelit meg kávét és megesszük itt az ágyban.

Erik:
– Jól hangzik – csókolom meg. – Ugye tudod, hogy erre kevesebb időnk lesz, ha Lizzi velünk lesz?

Ian:
– Tudom, de most még szeretném kiélvezni. Ne érts félre, nagyon szeretem és várom, hogy velünk legyen. De te is ugyan olyan fontos vagy nekem, mint Liz. Majd megteremtjük az egyensúlyt.
Telefonálok, hogy hozzanak fel egy kiadós angol reggelit meg kávét.

Erik:
– Nem értem félre. De az olyan eseményeket, mint a tegnapi egymásnak esés, nos, át kell gondolnunk. Nem lehet csak úgy. De majd megtaláljuk, hogy mint legyen.

Ian:
Felnevetek erre.
– Az biztos, kínos lenne, de azért bosszantani foglak néha. Tetszett, hogy ilyen vad és akaratos voltál.

Erik:
– Úgy vettem észre, hogy valakinel bejött ez a vadság – kuncogom és fölé mászom. – Szerintem az egyik legjobb együttlétünk volt. Imádtam minden percét.

Ian:
– Én is, minden pillanatát élveztem. Nem gondoltam, hogy tudsz ilyen lenni, ha nagyon felhúzlak. Majd még előhozom azt az oldalad, egy párszor.
Kezem csípőjére simítom s cirógatni kezdem.

Erik:
– Tudok ilyen lenni, csak nem voltam benne biztos, hogy ez a féktelen oldalam is tetszene neked.

Ian:
– Minden oldalad tetszik és meg is akarom ismerni. Nem lesz mindig minden rózsás, de megoldjuk együtt. Épp ezért fel szeretném fedezni az összes oldaladat, bár gyanítom egy élet is kevés lesz rá. Különleges ember vagy, Erik. Mindig tele meglepetéssel.

Erik:
– Remélem is. Nem szeretnélek untatni – dörzsölöm hozzá az ágyékomat. – Ideje még valamit kipróbálni, nemde?

Ian:
Elmosolyodok s lehúzva magamhoz szenvedélyesen megcsókolom.
– Sosem fogsz untatni. Mire gondolsz? Van valami izgalmas ötleted?

Erik:
Kopogtatnak, én pedig felugrok elindulok, hogy a fegyvert kibiztosítva az ajtóhoz menjek.
– Ki az?
– A szobapincér vagyok, uram. Meghoztam a kért reggelit.
A hátam mögé rejtem a fegyvert és beengedem.
– Jó reggelt. Hova tegyem?
– Hagyja csak itt, tökéletesen megfelel – dőlök a falnak a pincért figyelve.

Ian:
Felsóhajtok, megértem Erik reakcióját, ugyanakkor, ha a pincér meglátná a fegyverét, abból baj lenne. Felülők, majd felkelek és odamegyek a pincérhez.
– Kösz, hogy ilyen gyors volt – adok neki egy kis borravalót.
– Ez a dolgom, uram. Ha szabad megjegyeznem, hajnalban kiraboltak egy boltot, ami innen nem messze van. Ha mennek ma kirándulni, attól tartok kerülőt kell tenniük.
– Ez egy hasznos információ volt, további szép napot Önnek.
Mikor kimegy az ágyhoz viszem a reggelit és óvatosan mindent elrendezek.
– Gyere enni, szívem. Még a végén kihűl a reggelink, pedig jó illata van.

Erik:
Felsóhajtok és hozzá sétálok. Leheveredem az ágy végébe.
– Sajnálom, de még nem hagy nyugodni a dolog. Egyszerűen nem érzed úgy, hogy ez az egész túl sima volt? Túl könnyű?

Ian:
– De igen, azonban egyelőre nem tudunk ezzel mit kezdeni. Hidd el, ha fellépne valami, mi készen fogunk állni, hogy megküzdjünk vele.

Erik:
– Tudom. De ez most sokkal nehezebbnek tűnik. Ott van anya és most már te és Liz is. Jól van, jól – emelem fel a kezem. – Befejeztem a nyavalygást.

Ian:
– Nem nyávogás, az aggodalmaid jogosak. Mindazonáltal nem élhetünk folyamatosan úgy, hogy aggódunk. Néha el kell engedni a dolgokat egy kicsit. Mikor Liz megszületett én is átéltem ezt. Még akkor sem akartam vele találkozni, mikor a nővérem már végül rágta a fülemet. Nem akartam őket veszélybe sodorni. De nem lehet mindig így élni. Amúgy meg mindig mondd el, ha valami bánt vagy zavar téged. Átbeszélünk mindent és jobb lesz egy kicsit tőle. Legalábbis remélem.

Erik:
– Túl könnyű volt ez a letartóztatás, nem gondolod ? Mármint Frank pont jókor találta meg az anyagokat. Bízom Frankben, ha azt mondod, de valami itt nem stimmel. Mintha mindent előkészítettek volna.

Ian:
– Frank nincs benne az biztos. Jack… más tészta. Kicsit mindig a saját érdekeit nézte. Lehet, hogy van még valaki, akiről nem tudunk és aki ugyan úgy szerette volna Mc’Donaldot kiiktatni. Nem vennék rá mérget, hogy sokáig fog élni a börtönben – vonom meg a vállam.
Közben enni kezdek és Eriket is etetni kezdem.
– Nem tehettél ennél többet, megtetted, amit tudtál. Ráadásul mindketten képesek vagyunk megvédeni a családunk. Plusz, ha még maradunk soha nem megyünk vissza, mert mi van, ha… nekem sem tetszik, de szembe kell néznünk a dolgokkal.

Erik:
– Fogalmam sincs. Csak egyfolytában ott zizeg a tudatom peremén. Állati idegesítő.

Ian:
– Ha visszaértünk, beszélek Jackel, jó? Ha van valami, amit eddig elhallgatott, azt el fogja mondani, ezt garantálom.
Befejezzük a reggelit, majd felállok és félrebillentett fejjel nézek felé.
– Jössz velem zuhanyozni?

Erik:
– Rendben. Gondoljunk a jó dolgokra, igaz? Csak ez a hajnali esemény felkavart kicsit. Nem lesz baj. – Előre hajolok és megcsókolom.

Ian:
Viszonzom a csókot és szorosan magamhoz ölelem.
– Engem is, de ilyenek mindig lesznek. Amik felkavarnak. Mi pedig szépen megbeszélünk mindent.
A derekát átkarolva indulok el a fürdőbe.
– Mit szólnál, ha a házba, ahol élni fogunk, szereltetnénk majd be egy nagy kádat?

Erik:
– Tudnám értékelni. Lenne hozzá egy-két kaján ötletem. Jesszus, ez úgy hangzott, mintha tíz éves házasok lennénk, két gyerekkel és a fürdőben bujkálva kéne szexelnünk – nevetgélek. – Azt hiszem elment a maradék eszem is.

Ian:
– Nem baj, én így is szeretlek. Na és zuhany közben mesélsz ezekről a kaján ötletekről?
Ahogy beérünk levetkőzünk és a zuhany alá állunk.

Erik:
– Akkor nem zuhanyzás lesz belőle. Utána meg játszhatod a gáláns herceget. – Ennek ellenére hozzá simulok és szenvedélyes csókba vonom őt. – Ha túlságosan felhevítesz, akkor elkésünk.

Ian:
– Akkor igyekszem visszafogni magam. Még a végén Liz büntibe küldene – nevetek. Persze, azért elkezdem őt lemosdatni, finoman húzom végig a szappanos kezem rajta.

Erik:
Felsóhajtok.
Viszonzom szappantól síkos kényeztetését.
– Azért még belefér egy isteni menet – súgom a fülébe és a fülcimpájába harapok. – Mindenképp akarok egy jó nagy kádat!

Ian:
– És a kádban is akarsz pár isteni menetet?
Megborzongok, ahogy cimpámba harap, s hogy viszonozzam, mögé lépek s letérdelek. Farpofáit széthúzva a meleg víz sugarát nyílásához irányítom. Addig kényeztetem így míg remegni nem kezd, majd ajkaimmal kezdem felfedezni őt.

Erik:
Nem hittem, hogy képes még meglepni, de mégis sikerült neki. A hideg csempéhez szorítom a homlokom és úgy élvezem a kényeztetését. Érzem, ahogy mindenem remegni kezd.
– Még – követelem halkan. – Többet.

Ian:
Elmosolyodok, majd folytatom a kényeztetését. Nyelvemmel fedezem fel, minden kis titkát barlangjának. Bal kezemmel közben férfiasságát kezdem kényeztetni, hogy még jobb legyen neki.

Erik:
Egyre keményebbé válok, képtelen vagyok tovább türtőztetni magam és ujjai közé fonom a sajátom, hogy megállítsam.
– Kérlek, téged akarlak – préselem ki magamból a szavakat, mert a lyukamtól a farkamig mindent beborít az egyre terjedő forróság a hasamban és én képtelen vagyok ezt a tüzet uralni. – Akarlak! Magamban! Most!

Ian:
Megszorítom a csípőjét s erőteljesen megszívom az izom gyűrűt, majd felállok, hátához simulok s örjítően lassan hatolok belé.

Erik:
– Ah – nyögök fel. Majdnem elélvezek attól, ahogy belém hatol. – Még! Erősebben – sóhajtok fel, tolom hátra a fenekem, hogy még jobban elérjen.

Ian:
Nem engedem hogy gyorsítson az iramon. Mélyre hatolok benne, de ugyan olyan lassan mozgok továbbra is. Csupán akkor gyorsítok, mikor érzem milyen közel jár az elélvezéshez. Akkor gyors és kemény lökésekkel ostromlom a pontját.

Erik:
Beharapom a szám, úgy próbálom visszatartani a gyönyörteli kiáltásaim, de egy idő után feladom. Ujjaimmal az engem ölelő karjába marok és hangosan nyögve adom tudtára, milyen közel sodort már a gyönyörhöz.
– Ian – a hangom remeg, ahogy az élvezet végigfut a testemen és felszentelem a csempét magam előtt.

Ian:
Ahogy körém szorul, mély hördüléssel én is elélvezek. A gyönyör minden izmom megremegteti.
– Csodálatos volt – puszilom meg. – Most viszont megint fürdethetlek meg. Mit gondolsz meddig bírnád, ha nem élvezhetnél el?

Erik:
– Nem tudom – vonom meg bágyadtan a vállam. – Az függ a helyzettől is. Ha nincs párom és lehetőségem, akkor hosszabb ideig is kibírtam már. De úgy, hogy ilyen párom volt mint te, még sosem próbáltam. Miért? – Hagyom, hogy tegyen amit akar, most élvezem a kényeztetését.

Ian:
Szépen lassan fürdetem le, nem sietek, hagyok időt neki, hogy összeszedje magát.
– Arra gondoltam, hogy ha péniszgyűrű lenne rajtad… Én pedig kényeztetnélek.

Erik:
– Fogalmam sincs, de szívesen kipróbálom veled. Legfeljebb többet nem csináljuk – nevetek rá, majd átveszem tőle a feladatot és én mosdatom le. – Szerintem érdemes új dolgokat kipróbálni. A szex is olyan, mint a kaja. Akkor tudod, mit szeretsz, ha megkóstoltad. Ha mindig mindent ugyanúgy csinálunk, megunjuk, ahogy a szendvicset is, meg a palacsintát.

Ian:
– Ne aggódj, nem fog megtörténni, hogy valaha is rád unjak. Túlságosan is kívánatos vagy a számomra.
A csempének dőlve lehunyt szemmel élvezem, ahogy lemosdat.

Erik:
– Nem is erre gondoltam. Ebben biztos voltam. De észrevetted már, hogy a párok egy idő után belefásulnak a dolgokba? Olyan mindennapossá válnak a dolgaik. Rutinszerűvé. Ezt nem akarom.

Ian:
– Nekünk nem fog, ezt garantálhatom. Már csak azért is, mert Liz miatt elég találékonynak kell lennünk majd. Majd egyszer-kétszer rábízzuk anyukádra. Vagy beugrok a magánnyomozó irodádba – simítom meg az arcát.

Erik:
– Csak nem arról fantáziálsz, hogy felvágsz az asztalra és megdugsz? – Érdeklődöm, miközben elzárom a csapot.

Ian:
– Nem, de szabadon megcsókolhatnálak. A házban arra is figyelnünk kell majd, hogy Liz előtt ne csókolózzunk.
Kilépek a zuhany alól és elkezdek megtörölközni.

Erik:
– Nos, már többször is adtam puszit, és itt a parkban látta, hogy csókolózunk. Azt hiszem, ezzel már elkéstünk. De nem kell túl sokat mutogatni neki, de szerintem titkolni sem kell. Észrevenné.

Ian:
– Tudom, csak… előre tervezek, mikor az sem biztos, hogy velünk lesz. Mindegy is, majd alakul. Nemsokára megjönnek és lassan el kéne indulnunk, ha nem akarunk elkésni.

Erik:
– Ne félj a jövőtől. Sikerülni fog! Minden tervünk. Liz velünk fog élni. Boldogok leszünk.

Ian:
– Milyen bölcs vagy. Te vagy az én okos, szép és bölcs manóm – mosolygok rá. – Hol találkozunk Lizzel meg anyukáddal?

Erik:
– Manó? – suttogom felháborodva. – Ennyire nem vagyok kicsi. Ide jönnek a szállodához. Innen pedig, majd eldöntjük, hogy hol eszünk.

Ian:
– Nem, nem vagy kicsi, de vékony vagy és aranyos. Most is roppant édes lehetsz.
Megérintem az ajkát, ami durcásan lefelé biggyed, majd megsimogatom az arcát, ami a felháborodástól kicsit melegebb, mint szokott lenni.
– Biztos vagyok benne, hogy roppant édesen festesz most..

Erik:
– Adok én neked olyan édest, hogy nem fér rád – morogtam és a fenekébe csíptem. – Szedd a cókmókod, rút banya! Te minden manó elrablója – de közben alig bírtam megállni mosolygás nélkül.

Ian:
Felnevetek és lendületesen a fenekére csapok, majd utána összeszedem a cuccokat, amiket tegnap vettünk.
– Mehetünk manócskám – heccelem tovább.

Erik:
– Vén kujon! Szatír! – morgom és még egyszer körbenézek. Mire végzünk a kicsekkolással addigra már hallom is Liz hangját, ahogy Ian felé szalad.
– Ian bácsi!

Ian:
Szívesen visszavágnék neki, hogy ki a vén, de ekkor meghallom Liz hangját. Egyenesen a karomba fut, én meg felkapom és alaposan megölelem őt.
– Hercegnő, nagyon hiányoztál már. Minden rendben volt a nagyival?
– Igen, minden jó volt, de örülök, hogy haza mehetünk.
– Meghiszem azt, tökmag- puszilom meg Lizt.

Erik:
– Köszönöm – elteszem a kártyám és anyuék felé fordulok. – Szia, anyu, Liz. Hol együnk?

Ian:
– Egyszer ettem anyuval olyan húst és nagyon finom volt. Azt mondta koreai sült hús. Tudjátok nagyon vékonyra vágják, ehetünk olyat?
– Nekem jó lesz, ha találunk valahol olyan éttermet.

Erik:
– Hát meg kell kérdezzük a recepcióst, ő talán tud segíteni – fordulok meg és meg is kérdezem, mire felvilágosít, hogy az Elk Country Innben van. Megköszönöm és felvilágosítom a többieket, hogy kicsit autózni kell

Ian:
– Köszönöm Erik, nagyon finom és szeretném, ha ti is megkóstolnátok.
Liz most Erikhez szalad és őt is megöleli.
– Te is hiányoztál, vegyél fel egy kicsit!
Felnevetek erre s főleg, mert hallom Erik apró, meglepett légvételét. Erre nem számított. Hát igen a gyerek mindig képes mindenkit meglepni.

Erik:
Nem számítottam rá, hogy felkéredzkedik hozzám is, de kinyújtom felé a kezem és felveszem.
– Én is szeretem a koreait, de a japánért jobban oda vagyok – felelek a kislánynak közben.

Ian:
– Olyat még nem ettem, majd egyszer együnk olyat is. Ian bácsi, pakolj be a kocsiba és induljunk el. Mi addig a kocsiban fogunk várni!
Erre csak felvonom a szemöldököm, de engedelmesen bepakolok míg ők beülnek a kocsiba. Liz csak egy kicsit nem volt velünk mégis… azt hiszem, ezzel a szemtelenséggel mutatja, hogy hiányoztunk neki. Mikor végzek én is beülök a kocsiba.
– Nos akkor indulhatunk.

Erik:
Kuncogok és segítek pakolni, miután kész van, elindulok a megadott cím felé. Körülbelül tíz perc alatt elérjük az éttermet és bemegyünk.

Ian:
Keresünk egy szabad asztalt s a többiek az étlapot kezdik nézegetni majd rendelünk. Míg az ételt várjuk, kellemesen elbeszélgetünk.

Erik:
–Liz, mit gondolsz, akkor Bulgogit kérsz? Itt úgy nézem marhából csinálják. Szereted?
– Igen.
– Szuper, akkor mit együnk? Életem, mit szólsz kimcsihez a bulgogid mellé? Kapsz hozzá rizst is. Vagy ennél valami mást?
Mire mindent megrendelünk, már mindenkinek jó kedve van.

Ian:
– Teljesen jó lesz a bulgogi mellé a kimchi.
Mikor kihozzák az ételt jóízűen kezdünk enni. Rendkívül finom az étel, amit kapunk.

Erik&Clara:
Nagyon finom az étel, amit eszünk. Vicceseket mondok és szórakoztatom mindhármójukat. Kb két órát töltünk az étteremben.
– Anya, mi nem megyünk haza. Megnézünk egy házat. Ian öröksége. – Még csak véletlen sem mondom ki, hogy hol.
– Rendben. Mikorra várhatlak titeket haza?
– Körülbelül egy hét. De majd küldök üzenetet. Te is írj vagy hívj. Hazafelé pedig vigyázz majd.
– Ti is vigyázzatok erre a csöpp leányra. Nem találok még egy ilyen imádnivaló unokát – kócolt bele a kislány hajába nevetve.

Ian&Liz:
– Az biztos, belőlem csak egy van. Köszönöm nagyi, hogy velem voltál, hiányozni fogsz ám.
Liz feláll és Erik anyjának az ölébe mászik és jól megöleli.
– Majd, ha visszaértünk meglátogatjuk és lehetsz megint egy kicsit a nagyival.

Erik:
– Ebben biztos lehetsz. Majd sütünk valami nagyon finomat. – Ölelgeti mag anyu lelkesen és pedig csinálok egy fotót róluk.

Liz:
– Az remek lenne! Szeretek veled főzni és sütni is! Nagyon vigyázz magadra visszafelé!

Clara:
– Ti pedig szórakozzatok jól és vigyázz a fiúkra – kacsint anyám Lizre. – Nos, köszönöm az ebédet, és én indulnék is.

Ian&Liz:
– Én köszönök mindent. Jó utat asszonyom.
– Vigyázz magadra nagyi! Nemsokára találkozunk.

Clara&Erik:
Anyám kap egy halom puszit, majd becsukom rá az ajtót.
– Vigyázz magatokra kisfiam.
– Nekem már nincs miért. Liz és Ian vigyáznak rám – mosolygok anyára.
– Megszeretted őket, igaz?
– A családom.
– Akkor jó. Megyek. Szia, Liz!
Anyám kiáll és elindul haza.
– Nos, belevágunk a nagy kalandba?

Ian&Liz:
– Azt hiszem, ideje lenne elindulnunk. Nemsokára úgyis szállást kell keresnünk éjszakára.
– Menjünk, még sosem jártam a dédiék házánál és nagyon kíváncsi vagyok. Ian bácsi azt mondta, szeretett ott lenni!
– Így is van, nos akkor kedvesem a volán a tiéd.
Mindenki beül a kocsiba és mi is elindulunk.

Erik:
– Akkor Ian bácsi többet árult el neked mint nekem – kapom fel a kislányt és viszem a kocsiig. – Kérlek, kösd be magad.
Ian beszáll, és én is beugrom a saját helyemre. – Szólj, ha szükséged van valamire – kapom elő a térképet és megnézem hol van Hot Springs.
Bekapcsolom a rádiót, ahol egy nagyobb, állami csatornára váltva megtudom hogy Rock Spring után az I-80-st lezárták, így a másik utat választom.
– Hát ez egy kicsit hosszabb menet lesz., mit szólnátok ha Landerben töltenénk az éjszakát, a rezervátum után. Sajnálom kicsi lány, de a parkon keresztül kell vágnunk, mert a másik út le van zárva.

Liz:
– Nem baj, ha nagyon unalmas lesz majd elfoglalom magam. A nagyival megálltunk egy boltnál és vett nekem pár játékot.

Erik:
– Sejthettem volna. – Anyu olyasmire is gondol, ami nekem eszembe sem jut.

Ian:
– Nekem sem jutott eszembe, de anyukád felnevelt téged, tudja mi kell egy gyereknek, ha hosszú útra megyünk.
Liz elővesz egy babát és elkezd játszani vele.

Erik:
Az út kifejezetten szép a fák közt vezető aszfaltcsíkon, de nem túl izgalmas. Pár óra alatt végig érünk a parkon, majd délnek fordulva elindulunk Lander felé.
– Mindjárt elérjük a Wind Rivert. Úgy tudom a rezervátumban Arapahok és Sososnok élnek. Nem túl harcias törzsek. Szóval nyugodt utunk lesz. A terület másik felén pedig ott van Lander.

Ian:
– Ha lenne időnk meg is állhatnánk egy kicsit, de majd máskor. Kezd késő lenni és még Lander is több, mint egy órányira van.
Liz csendesen el van hátul, majd nyugodttá válik a lélegzete ebből tudom hogy elaludt.

Erik:
– Hát, mivel elaludt így nem állok meg, pedig szándékomban állt egy kis kultúrát tanítani neki. Sosem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő.
Már sötét van mire elérjük Landert.
Millshouseban szállunk meg, ahol van egy szép szoba Liznek, nekünk egy tágas szoba, egy kis ebédlő és még mosószoba is. Vacsorát nem kérek.
– Majd kimegyek venni valamit, amíg ti pihentek.

Ian:
– Ne menj messzire és vigyázz magadra. Ha nem jössz fél óra múlva utánad megyek.
Odalépek hozzá és megcsókolom..
– Elég lesz ha hozol valami hamburgert vagy ilyesmit.

Erik:
– Rendben, de Liznek rendes kaját szeretnék, szóval adj egy órát, oké? Vigyázni fogok magamra. Becsszóra.

Ian:
– Rendben, de egy perccel sem több. Állíts be a telefonomon egy időzítőt, mielőtt elmész. A fegyvered is vidd magaddal.
Sajnálom, hogy most én vagyok paranoiás, csak rossz érzésem van. Nem akarom, hogy bajod essen. Siess vissza, rendben?

Erik:
– Vigyázni fogok, ígérem – mosolygok rá és megcsókolom. A Garnott grillből szerzek be szendvicseket, sülteket és salátákat.

Ian:
Míg ő el van, én átmegyek Lizhez és nyugtalanul várom. Fel-le járkálok képtelenül, hogy megnyugodjak. Valamiért egyre erősödik a rossz érzés bennem.

Erik:
Visszafelé még beugrok egy kisboltba, és belefutok egy rablásba.
– A földre – egy másodpercig mérlegelek, majd mindent megteszek hogy elnyomjam magamban a zsaru ösztönt. Letérdelek a földre, hogy lehasaljak, közben az órámra pillantok. Ian aggódni fog, lassan kifutok az időből.

Ian:
Mikor már csak pár perc van az egy órából, kimegyek Liz szobájából. Kulcsra zárom és elindulok, hogy megkeressem. A botomat használom, de gyorsan haladok. Az ösztönöm után megyek. Remélem, hogy megtalálom őt és nem lesz baja.

Erik:
Sajnos, Ian és a saját paranoiám miatt is, nálam van a fegyverem. Ahogy lefekszem a földre, a könnyű széldzseki, amit viselek felcsúszik és a fegyver kivillan. Mire felfogom, már ordibálunk egymással, fegyvert fogunk egymásra és eldördül egy lövés is. Mázlimra engem csak súrol a golyó a karomon. Én lelövöm azt a sötét parasztot.
– Bazd meg! Most magyarázkodhatok Iannek – morgom és nekilátok kihívni a helyieket.

Ian:
A lövés hangja felé sietek. Nagyon remélem, hogy nem sérült meg Erik. Mikor odaérek a kisbolthoz rögtön bemegyek nem tétovázok, mert tudni akarom, mi van Erikkel. Kezem a fegyveremen, de már nem érzek veszélyt.
– Erik? Mi történt? Jól vagy?

Erik:
– Ian, te mi a francot keresel itt? – Mordulok rá. – Egyedül hagytad Lizt?
A boltos épp a karom köti be.
– Üsse csak be, ezt is kifizetem.

Ian:
– Bezártam a szobáját… – mondt, hogy megkereslek, ha nem érsz vissza. Mennyire sérültél meg? Ki akarta rabolni a boltot?

Erik:
– Honnan tudod, hogy megsérültem? – Pillantok rá. Visszafordulok a boltos felé.
– Igen, igy remek lesz.

Ian:
– Érzem a véred szagát. Annakakit meg lelőttél erősebb és társul hozzáhogy is mondjam… hullaszag. De a te sebednek csak kevés fémes illata van.

Erik:
– Köszönöm. Kéremnézze meg a többieket is, rendben? – kedvesemhez lépek. – Semmi baj. Csak egy horzsolás a karomon. Komolyan. A boltos már be is kötözte. Felcsúszott a kabátom és meglátta a fegyvert. Bepánikolt.

Ian:
– Értem, még jó, hogy te jobban célzol, mint a legtöbben. Én visszamegyek Lizhez, amíg elrendezed a dolgokat. Remélem holnap azért tovább tudunk menni.

Erik:
– Ian, bármi lesz, mi túléljük. Mert szeretjük egymást. Vidd haza a vacsorát, rendben? Egyetek, ne várjatok rám.

Ian:
– Csak gyere vissza, rendben?
Fél kezemmel fogom az ételes dobozokat, aztán elindulok. Fáradtnak érzem magam és valamiért dühösnek. Viszonylag hamar visszaérek s szerencsére Liz még alszik. Az ételt leteszem az éjjeliszekrényre s mellé fekszek.

Erik:
Felsóhajtok.
Azt hiszem, valamit elrontottam. Nyugtalan maradok, de el kell rendeznem mindent. Megbeszélem a helyiekkel, hogy bármikor elérhetnek, de holnap tovább utazok.

Ian&Liz:
Mikor Liz felébred, együtt eszünk, aztán mindketten lezuhanyzunk.
– Ian bácsi, Erik merre van?
– Egy kis dolga van, de vissza fog jönni.
– Akkor jó, szeretem Eriket.
Megpuszilom Lizt, majd addig játszunk, míg megint el nem alszik. A fotelbe ülve lehunyt szemmel várom, hogy Erik megjöjjön.

Erik:
Három órát dekkolok a rendőrségen, mire felveszik a vallomásom, tesztelik a fegyverem és átesek az átvilágításon.
Mire hazafelé indulok, túl fáradt vagyok.
Csendesen lopakodom be a lakásba, hogy fel ne ébresszem az alvókat.

Ian:
Megfeszülök, ahogy meghallom a lépteket. Felkelek, hogy kimenjek és megnézzem Erik e az. Megállok a szoba ajtóban és csak várok, majd végül megszólalok.
– Örülök, hogy hazaértél és rendben vagy.

Erik:
Bingo! Nem így szokott fogadni.
– Jól vagyok, Ian. Tényleg. Tapogass végig, ha nem hiszel nekem.

Ian:
Elfojtom a haragom, muszáj, hisz nem is igazán tudom miért haragszom. Odalépek hozzá és megsimogatom az arcát, tényleg nincs baja… bár ezt eddig is tudtam.
– Holnap mehetünk tovább?

Erik:
– Igen. Ian, tényleg nem akartam belekeveredni. Mivel rossz előérzeted volt kivettem a kocsiból a pisztolyt. Az én hibám volt. Sajnálom – sóhajtok fel.

Ian:
– Hagytunk neked is, szóval egyél, rád fér egy rendes vacsora. Holnap pedig induljunk később, hogy tudj rendesen pihenni.
Odahajolok hozzá és megpuszilom, majd elhúzódok tőle és a mi szobánkba megyek.

Erik:
Hát ez… katasztrófa volt. Engedelmesen kimegyek a konyhába, eszek majd egy gyors zuhany után lefekszem mellé. Nem húzodok oda, mert nem vagyok benne biztos, hogy szeretné.

Ian:
Mikor mellém fekszik felé fordulok s megfogom a kezét.
– Haragszom, de nem tudom miért… nem rád… talán mindenre egy kicsit, mégis rajtad vezetem le. Nagy kérés lenne az univerzumtól, ha anélkül mehetnél le a boltba, hogy nem futsz bele seggfejekbe? – próbálom elviccelni a dolgot.

Erik:
– Azt hiszem, sosem – mosolyodom el. – Rendőrnek születtünk, tehetünk bármit, az igazságtalanságot képtelenek leszünk elnézni. Sosem fog menni.

Ian:
– Igen ebben igazad van. Azt hiszem ideje, hogy aludjunk.
Cirógatni kezdem a karját, majd a haját, mint a kisgyerekeknek, hogy elaludjon.

Erik:
Hozzá bújok és behunyom a szemem.
– Szerintem nem tudok majd elaludni – suttogom neki.
De mire végiggondolom újra, a gondolataim szétszóródnak és átcsúszok az álomba.

Ian:
Elmosolyodok mikor végül mégis elalszik. Én is alszom egy keveset, majd végül reggel 7-kor felkelek, s megnézem Lizt, aki még szintén békésen alszik, majd kimegyek az utcára. Veszek egy csomag cigit és jólesően állok neki dohányozni. Megígértem Eriknek, hogy nem szívok többet, de most jól esik.

Erik:
Amikor megébredek nincs mellettem.
Felkelek és a konyhába megyek. Ott sincs. Fogalmam sincs merre lehet. Nekilátok kávét készíteni, hátha előkerül menet közben. Bambulok a pultnak dőlve, amíg várom, hogy lefőjön. Még nincs agyam ilyen korán, csak reflexem.

Ian:
Elszívok két szálat, mire úgy érzem, rendben vagyok. Elindulok vissza s mert a konyhából kávé illatot érzek, arra megyek.
– Nem kellett volna ilyen hamar felkelned. Nem aludtál túl sokat.
Odamegyek hozzá s megsimogatom az arcát.

Erik:
– Dohányoztál – állapítom meg. – Nem tudtam nélküled aludni. Inkább kávét főztem. – Most valahogy megnyugtatónak találom az illatát még úgy is hogy dohanyszag keveredik bele.

Ian:
– Nem szokok rá vissza, csak most jól esett.
Magamhoz ölelem s a nyakába puszilok.
– Csinálok reggelit, aztán felkeltem Lizt, te meg addig élvezd ki a kávét. Meg le is zuhanyzok és fogat mosok. Tudom, hogy nem szereted a dohányszagot.

Erik:
– Nem tudom. Most valahogy nem bánt. Annyira hozzád tartozónak érződik. De fogat azert moss – fintorodom el egy aprocska csók után.

Ian:
Halkan felnevetek és felkapva őt forgok vele.
– Vagy addig kínozlak a dohány ízű csókjaimmal, amíg csak bírod. – Mikor elszédülök, neki ütközők a hátammal a konyhaszekrénynek, úgy hogy Erik ne sérüljön meg.
– Még könnyebb vagy mint voltál. Ma rendes reggelit kapsz.

Erik:
– Hát nem túl nagy a választék. Vettem zsemlét és szalámit. Van esti maradék és vettem az este pár tojást is. Ennyi.

Ian:
– Nem baj, összeütök belőle valami finomat.
Leteszem őt és még egyszer megcsókolom, hogy bosszantsam.
– Most pedig megyek fogat mosok, majd benézek Lizhez. Egy kis natúr kávét nekem is tegyél félre, kérlek.

Felsietek az emeletre és gyorsan fogat mosok, majd bemegyek Lizhez. Épp akkor ébredezik és látszik, hogy még kába.
– Ian bácsi? Erik is fent van már?
– Igen kincsem, felöltözök aztán lemegyünk, csinálunk reggelit.
Liz bólint, aztán rendbe szedem a kislányt, majd együtt indulunk lefelé.

Erik:
A kávém végét iszogatom, amikor Liz szabályosan belém csapódik.
– Jó reggelt, hercegnőm. Sajnálom a késést. Gyere, reggelizzünk.

Liz:
– Ian bácsi azt mondta még meg kell csinálni. Tegnap későn értél vissza? Ian bácsi ideges volt… próbálta nem mutatni, de az volt.

Erik:
– Sajnálom. Csak volt egy kis incidens, de nincs semmi baj. Már főztem is kávét.

Liz&Ian:
– Én kakaót kérek, ha lehet, nekem még nem jó a kávé. Cigizett is, azt csak ritkán szokott. Nem szeretem meg, szerintem te se szereted.
Mikor leérek épp engem beszélnek ki.
– Jó témátok van? – kérdezem vidáman.

Erik:
– A legjobb, igaz Liz? – kacsintok a kislányra. – Sajnálom, de itt csak bolti kakaót tudok prezentálni. Az megfelel?

Liz&Ian:
– Most az egyszer jó lesz, szeretem, amit te csinálsz, finomabb, mint Ian bácsié. Még anyu sem tud olyan kakaót csinálni, mint te.
– Ezt ne mondd meg neki, mert megsértődik.
Odamegyek hozzájuk és mindkettejüket arcon puszilom.
– Helyezzétek magatokat kényelembe, addig én megcsinálom a reggelinket. Szalámis, tojásos szendvics remélem megfelel mindenkinek.
– Jó lesz, Ian bácsi.
Liz leül a kakaóval amit kapott az asztalhoz, én meg némi tapogatózás után felteszem a tojást főni.

Erik:
– Segíthetek? – lépek oda hozzá. Biztos vagyok benne, hogy ketten együtt gyorsabban készen leszünk, mint egymaga.

Ian:
– Igen, az jó lenne, felvágod a zsömléket? Én meg beleteszem a szalámit meg a tojást.
Már majdnem kész vagyunk, mikor megcsörren a telefonom. Nyugtalanul veszem fel.
– Halló?
– Jack vagyok, Mc’Donald halott. A börtönben ki csinálta valaki.
– Persze neked ötleted sincs, hogy ki volt az, ugye?
– Ötletem van, de mit számít az? Most már nyugodtan aludhattok.
– Jack, hány vasat tartasz te a tűzben?
– Épp eleget, hogy a családomat soha senkinek ne jusson eszébe bántani. Hiába kéred nem fogom elmondani, ki intézte el a halálát. Mindenesetre, ha gondolkodsz egy kicsit biztos rá fogsz jönni.
Jack ezzel le is teszi a telefont, én meg még mindig kicsit sokkosan Erik felé fordulok.
– Ha visszamész, lehet megint kapsz egy szar ügyet…

Erik&Liz:
Nagy odafigyeléssel szeletelgetem ketté a zemleket, amikor megszólal a telefonja. A híreket nagyjából hallom, de nem számít, mert Iant nyugtalanítja a hír.
– Liz, édesem, adnál nekünk tíz percet felnőttes dolgokra? Közben befejezzük Iannal a szendvicseket.
– Rendben. De nem mentek el, ugye?
– Ha nem vagyunk itt, akkor a hálóban leszünk.
– Oké – azzal elmegy mesét nézni.
– Ian?

Ian:
– Valaki elintézte, hogy Mc’Donald meghaljon a börtönben. Jack valószínűleg tudja ki, de nem fogja elmondani. Lehet a nyakadba fogják sózni az ügyet, bár nem vagy ott, szóval talán találnak addig valakit.

Erik:
– Nem lesz az enyém az ügy, de ha visszatértem tuti kihallgatnak bent. El kell mondanom merre jártam.

Ian:
– Yamadával is beszélni akarnak majd szerinted? Nem szeretném, ha zaklatnák őt emiatt. Azt végül is mondhatod, hogy pihentél velem. Egy hetet a nemzeti parkban, egy hetet meg a nagyim házánál voltunk.

Erik:
– Nem vonom bele. Kihagyom, ahogy lehetőleg azt is, hogy hol voltunk. Nem érdekel mennyi bajom lesz belőle. Ian, ő egy biztos menedék. Nem adom fel.

Ian:
– Ezt megértem, én sem szeretném, ha bele keveredne ebbe. A nemzeti park hatalmas, bárhol lehettünk. Jacksont mondhatod is, elvégre ott  tényleg voltunk. Nem tudnak ahhoz a helyhez semmit sem kapcsolni. Túráztunk, abba senki nem tud belekötni.

Erik:
– Egyáltalán nem fogom megmondani, merre jártunk. Senkinek semmi köze hozzá. Ian, szerinted mekkora ember lehet, aki eltette láb alól? Túlságosan magasra ér a keze. Maximum Jacksonig jutnak. Ott hagytuk a mobiljaink. Anya mobilja pedig sosem volt egy percnél tovább bekapcsolva.

Ian:
– Nem tudom, de Stevensonnál nagyobb kutya az biztos. Talán politikus vagy külföldi. Ha így van sosem fogják elkapni. Mc’Donald sokak életét tönkretette, és szerintem nem is tudunk mindent.

Erik:
– Ebben biztos vagyok. Csak az a kérdés, minket is elhallgattat e, mint elvarratlan szálat vagy rólunk jotekonyan megfelejtkezik.

Ian:
– Nem hiszem, hogy nekünk ártani fog, elvégre leültettük Mc’Donaldot. Talán csak megérzés, de nem hiszem, hogy minket akarna bántani. Már megtehette volna, nem gondolod?

Erik:
– Valóban. Megtehette volna, de ne feledd, eddig nem nagyon voltunk szem előtt – befejezzük a szendvicseket. Megtörlöm a kezem és magamhoz ölelem.
– Csináljuk lépésről-lépésre. Előbb álljunk innen tovább és legyen bekapcsolva a telónk. Aztán, ha utolér minket a világ, akkor majd eldöntjük hogyan tovább. Mit szólsz? – Apró csókot nyomok a szájára.

Ian:
Átkarolom a derekát és összeérintem a homlokunkat.
– Azt hiszem, ez a legjobb megoldás, amit tehetünk. Megyek szólok Liznek, hogy jöhet reggelizni.
Átmegyek a másik szobába és a karomban hozom Lizt reggelizni.

Erik:
– Köszönöm a türelmed Liz. Ez fontos volt, de nem hercegnők fülének való. Mit szólsz hozzá, most jó alaposan be reggelizünk, aztán tovább megyünk? – teszem le elé a mosolygós szendvicset majd egyik oldalára Ianét a másikra a magamét teszem.

Liz&Ian:
– Már várom, hogy tovább menjünk, de azért nem most kirándultunk együtt utoljára az évben? Szeretnék úgy is eljönni veletek egyszer, hogy minden rendben van.
Liz lelkesen enni kezdi a mosolygós szendvicseit s mi is nekilátunk Erikkel.
– Mit szólnál, ha legközelebb sátrazni mennénk?
– Az jó, szeretek sátrazni, vagyis amikor tavaly voltunk az tetszett. Fogsz halat nekem?
– Persze, amennyit csak akarsz kicsi lány.

Erik:
– Jól hangzik – jóízűen megesszük a szendvicseket és nekilátok elpakolni.
– Liz, kérlek, segíts Iannak összepakolni, amint kész vagyunk, indulni szeretnék tovább. Szükséged van valamire az út közben? Innivaló és rágcsa van, ebdelni megállunk valahol, rendben?

Liz:
– Nem kell semmi, csak majd álljunk meg, hogy tudjak pisilni. Gyere, Ian bácsi, pakoljunk össze.
Liz kézen fog és húz magával. A kezembe adja, amiket el kell rakni a táskába, majd nagylelkűen megengedi, hogy levigyem őket a földszintre.
– Készen is vagyunk, Erik, mehetünk!– szökdécsel le Liz.

Erik:
Elmosogatok és az asztalt is letörlöm. A maradékból készítek szendvicset és hozok a jégkocka tárolókból jégkockát, majd a szatyorba dobok egy zacskónyit a maradék szendvicsek mellé. Elteszem az innivalókat és körbejárok, hogy nem hagytunk e szét valamit.
– Nagyon ügyesek vagytok – puszilom meg Liz feje búbját és Ian ajkát.

Ian&Liz:
– Mindig ügyes leszek, ha ilyen puszikat kapok érte – nevetek Erikre.
– Ez megint felnőtt dolog? Nektek mindig ilyen furcsa dolgokon jár a fejetek – duzzog Liz.

Erik:
-– Sajnos a hercegnőket mind lefoglaltad – nevetek fel. – Menjetek a kocsihoz és szálljatok be, megyek én is – kocolok bele a hajába és fent is körbejárok.

Ian:
Kézen fogom Lizt és kimegyünk a kocsihoz. Mindent bepakolunk aztán beszállunk. Most hátra ülök Liz mellé s amíg várjuk Eriket, addig játszani kezdünk. Barkóbázunk, ki kell találni, ki milyen szóra gondolt. Remek elfoglaltság és Lizt is fejleszti.

Erik
Elmegyek, leadom a kulcsokat, majd visszatérek az autóhoz és beszállok.
– Nos, akkor irány a következő város – nekilátok kitolatni a parkolóból és elindulok. Nektek megfelel, ha Laramie-ben ebédelünk? Ott eldönthetjük, merre megyünk tovább.

Liz&Ian:
– Jó lesz, ehetnénk valami gyümölcssalátát vagy ilyesmit. Liz mostanában nem evett túl sok gyümölcsöt és kell neki a vitamin.
– Ian bácsi, most pont úgy beszélsz, mintha a nagyszülőm lennél! Remélem az arcom nem akarod megcsipkedni…
– Most hogy így mondod.
Odahajolok hozza és finoman megcsipkedem az orcáit.

Erik:
Nevetgélnek, viccelődnek és játszanak. Én hallgatom őket, miközben az utat figyelem. Néha egy-egy pillanatra a visszapillantóba pillantok és elmosolyodom azon, ahogy jól szórakoznak.

Ian:
Mikor újra barkóbázni kezdünk bevonjuk Eriket is.
– Most neked kell kitalálni mire gondoltam. Annyit mondhatok, hogy semmi huncutságra – nevetek fel.

Erik:
– Na jó – megyek bele a játékba. – Ez egy élőlény? – szállok be a játékba.

Ian:
– Igen, élőlény. Találgass tovább.
Lizzel össze nevetünk mert ő tudja mire gondoltam. Az oldalamhoz dől és a kezem piszkálja.
– Erik, te okos vagy, biztos ki fogod találni mire gondoltunk.

Erik:
– Állat?  – érdeklődöm. Látom a kis cinkossaguk, de abszolut nem zavar.

Ian:
– Igen állat, emlős állat ennyit azt hiszem segíthetek – mosolygok rá.

Erik: 
– Szóval emlős állat – gondolkodom hangosan. – Sajnos, akkor a sellőket ki kell zárjam, akárcsak a hableányokat. Hm… Maradtak a delfinek és az egyszarvúak. Nehéz kérdés – Liz alig képes visszafogni a kuncogasát így, hogy a gondolataim fejtegetem. – Bakker, kutya is lehet. Majdnem megfelejtkeztem Shadowról! Szóval szárazföldi emlős az említett?

Ian:
Lizzel mindketten felnevetünk.
– Azt hiszem, már ki is találtad.
– Erik bácsi, tényleg nagyon okos vagy. Nem is tartott sokáig hogy rájöjj! – lelkesedik Liz.

Erik:
Felnevetek, mert fogalmam sincs melyikről van szó a fent említett emlősökből, de semmi kincsért el nem árulnám. Majd este megkérdezem Iant.
– Hát mit mondjak? Jó zsaru vagyok. akkor most én jövök? – teszem fel a kérdést.

Ian:
– Igen, most te jössz, mire gondoltál? Állat, növény? Élő vagy élettelen? Sajnálom, de nem hagyunk sok időt, hogy kitaláld.

Erik:
– Arra nem is lesz szükség. Élő, de nem állat és nem növény – felelek meg a kérdésekre.

Liz&Ian:
– Akkor ember? Személyre gondolsz?
– Rám vagy Ian bácsira gondolsz? Egyikünk az? – lelkesedik Liz.

Erik:
– Ember, de nem, nem rátok gondoltam. Inkább általánosságban gondoltam nem egy bizonyos személyre. – Liz értetlenül néz, mire magyarázkodni kezdek.
– Nem rád vagy Ian bacsira gondoltam, hanem úgy mint szakács vagy rendőr. De nem rájuk – mosolyodom el amikor Liz a visszapillantóban lelkesen súgdosni kezd Iannek.

Ian:
Lizzel lelkesen megbeszéljük, hogy mik lehetnek azok. Mindenféle személy eszünkbe jut, majd Liz sorolni is kezdi.
– Nővér, doktor, politikus?

Erik:
– Hé… hé… egyet ér kérdezni! – pirítok rájuk nevetve. –  De nem. Egyik sem.

Liz:
– Hmmm…. akkor mi lehet? Vulkan…izé, mint Yamada bácsi?

Erik:
Felnevetek. Ha ezt Yama hallaná.
– Emlékszel, nem egy személy. Vagy arra gondolsz, hogy vulkanológus mint Yama?

Liz:
– Igen arra, hogy vulkanológus – tagolja Liz. Meg amúgy is rengeteg foglalkozás van… tudod én mire gondolok most? – incselkedik Liz.

Erik:
– Nem, de nem is kérdeztem még egyet sem. Egyébként kérdezzetek még rá, hogy leszűkítsd a kört, hogy mi lehet.

Liz:
– Pff… pedig reméltem hogy megkérdezed. Foglalkoztat egy ideje… de, akkor még magamban tartom.
– Tehát nem személy… emberekkel foglalkozik, segít rajtuk?

Erik:
– Segít rajtuk. Ez is a munkájához tartozik, de nem ez a legfőbb dolga. Liz, ha kérdésed van akkor tedd fel, kérlek.

Liz:
– Nem tudom örülnél e neki… Ha együtt élünk, ha anyu megengedi, hogy Ian bácsival maradjak… és anyukádat nagyinak hívom…. téged hívhatlak majd apunak?
Liz nagy kerek szemekkel néz Erikre a visszapillantó tükörben. Hallom, hogy Erik nagyon csendessé vált, aztán egy arra alkalmas helyen félre is áll.

Erik:
Bennem akad a levegő, ahogy megkérdezi azt, amit én nem mertem, mert túl korainak gondoltam.
Félreállok és nagy levegőt veszek.
Kikapcsolom a biztonsági övet és rápillantok.
– Ha te ezt szeretnéd – nézek a szemébe. – Engem nagyon boldoggá tennél vele ha apának szólítanál.

Liz:
– Biztos? Én szeretném, de nem szeretném, ha később meggondolnád magad. Fájna – szipog fel Liz.
Megfogom Liz kezét másik kezemmel meg előre nyúlok és Erik vállára teszem a kezem. Meghatódtam rendesen, de érzem hogy Liz és Erik is hasonló cipőben jár.

Erik:
Megfogom Ian kezét, majd kiszállok a kocsiból. Kevesen járnak így nem okozunk túl sok gondot.
Kinyitom a hátsó ajtót és behajolok a kocsiba, hogy egy magasságba kerüljek Lizzel.
– Semmi sem tenne boldogabbá, mint ha apának szólítanál. Megmondom az őszintét: Sosem voltam még apa, szóval sokat kell tanulnom még. De ha segítesz nekem ebben, igyekszem a legjobb lenni benne.

Liz:
Liz is Erik felé fordul és kis kezével megfogja Erik arcát.
– Nekem pedig mindig csak Ian bácsi volt, de ő a nagybácsim. Szóval nekem meg még nem volt rendes apukám. Köszönöm, hogy az leszel.
Liz szipogva bújik Erik nyakába, én meg átkarolom Erik derekát, mert érzem, mennyire sok ez neki érzelmileg jó értelemben.

Erik:
Nagyon igyekszem nem könnyezni, de ez egy rohadtul megható pillanat.

Liz:
Liz nehezen engedi el Eriket, de végül elhúzódik tőle és megtörli az arcát.
– Nem mondhatjátok el senkinek, hogy sírtam. Mindenkinek azt mondom, hogy nem szoktam. Amúgyis ez a mi pillanatunk. Nem mondhatjátok el senkinek.
– Nem fogjuk, ne aggodj, kincsem.
Mikor Erik is visszahúzódik kiszállok és becsukom az ajtót. Magamhoz ölelem őt s szelíden ringatom.
– Most Liz nem látja, ha elejtesz egy pár könnycseppet – súgom a fülébe.

Erik:
– Szemét–  dünnyögöm és valóban elmorzsolom azt a két könnycseppet a szememből. Olyan mázsás súlytól szabadultam meg, amiről nem is tudtam.

Ian:
– De azért szeretsz, nem?
Érzem mennyire megkönnyebbült, tudom, hogy aggódott vajon Liz mikor bocsát meg neki teljesen, hogy elfogadja e majd őt mikor együtt élünk majd.
– Azt hiszem, megadom neked az első csókodat, amit apukaként kapsz.
Úgy is teszek, lágyan csókolom meg, majd a fülébe súgok.
– Üdvözöllek mint apuka, szivem.

Erik:
Felnyögök és újra a vállára hajtom a fejem.
– Továbbra is szemét vagy – közlöm vele miközben a derekát simogatom. – De azért szeretlek.

Ian:
– Csak hogy átérezd, én hogy érzem magam mióta Liz megszületett. Ráadásul most cuki, de volt dackorszaka az egész borzasztó volt. De a kamaszodásról legalább nem maradsz le – nevetem el magam.

Erik:
– Milyen kedves tőled – nevetek fel. Elfordulva megtörlöm az arcom és intek neki, hogy menjünk tovább.

Ian:
Megmosolygom és visszaülünk az autóba, megyünk tovább. Liz az elöbbiektől kimerülve elalszik és az ölembe kuporodik. Cirógatom a haját hogy nyugodtan aludjon.
– Majd, ha megérkeztünk felébresztem ebédelni, addig hadd aludjon. Kimerítette ez az érzelmi vihar.

Erik:
– Szerintem haladjunk. Vagy nagyon éhes vagy? Mert akkor keresünk megállót, de ha nem, akkor haladjunk. Holnap jó lenne Hot Springsbe érni. Ma még nem erőltetném a dolgot– ha nem gond. Mármint le tudnám vezetni, de mind túlságosan elfáradnánk.

Ian:
– Nem vagyok éhes, menjünk nyugodtan tovább.
Egész estig beszélgetünk, majd megállunk egy hotelnél. Foglalunk egy szobát és lefektettem az ágyra Lizt

Erik:
– Mitől ilyen kimerült? Általában mind nagyon pörögnek, nem?

Ian:
– A gyerekek? Szerintem csak sok volt neki mostanában a jóból. Hot Springsben viszont le se tudjuk majd lőni. Tudom, hogy tetszeni fog neki a környék és a ház is. Rengeteg kis zug van, amit felfedezhet és kert is. Ahogy ismerem rögtön tervezgetni kezdi, majd mit hová akar ültetni. A nagyi volt ilyen virág mániás, mint most Liz. Talán van, amit még meg lehet menteni. Ahogy megérkezünk le se lehet majd lőni őt.

Folytatása következik….